Tinder-lovagok: A piramisjátékos, a drámakirály és az idős nénik megmentője

Egy újabb péntek este, egy újabb Tinder randi. Őszintén szólva, ahogy a kávézó sarkában ülve a telefonom képernyőjét meredten bámultam, a várakozásaim valahol a béka feneke alatt – vagy inkább a Mariana-árok mélyén egy kavics alatt – tanyáztak, ugyanis a legutóbbi két lovagom alaposan gondoskodott róla. Az egyikük egy nettó hatvan perces, megállás nélküli monológot nyomott le arról, hogy a volt barátnője miért a sátán földi helytartója, a másik pedig, miután hosszan dicsérte a kisugárzásomat, egy elegáns huszárvágással megpróbált beszervezni valami forradalmian új kriptovaluta-piramisjátékba. A léc tehát olyan alacsonyan volt, hogy már egy egyenesen ülő, nem pszichopata férfinak is tudtam volna örülni.

Aztán megnyílt az ajtó, és megérkezett Márk. Kicsit zilált volt, mintha most futott volna le egy félmaratont a körúton. Nem az a klasszikus, kigyúrt, instakompatibilis görög isten típus, akinek a profilképein mindig valami irreálisan narancssárga, filteres a naplemente, és drága ingek feszülnek a mellkasán. Valójában egy teljesen hétköznapi srác volt, viszont olyan meleg, őszinte mosollyal, ami azonnal elvágta a feszültséget a levegőben.

– Ne haragudj a késésért – kezdte teljesen komoly arccal –, esküszöm, hogy időben indultam el, de egy nénit át kellett kísérnem a zebrán. Kétszer. Mert a túloldalon rájött, hogy igazából a másik boltba akart menni az akciós far-hátért, én meg... hát, nem hagyhattam ott a feladatot félkészen.

Hangosan, talán egy picit túl hangosan is elröhögtem magam. A pincér azonnal ott termett, mi pedig kikértünk egy-egy kávét. Én – biztos, ami biztos alapon – bedobtam egy szelet brutálisan kinéző, háromemeletes csokitortát is. Úgy voltam vele, hogy ha a randi végül mégis zsákutcába fut, legalább gasztronómiai szempontból legyen értelme az estének.

De a tortára alig tudtam figyelni, mert Márk elképesztően szórakoztató volt. Semmi izzadságszagú megfelelési kényszer, semmi felesleges felvágás. Úgy adta elő a munkahelyi Excel-táblázatos bénázásait (ahol egy elrontott függvény miatt majdnem csődbe vitte a fél részleget), és az őrült albérletes sztorijait a szellemidéző főbérlőjéről, mint egy profi stand-up komikus a színpadon. Végre egy srác, aki nem vette magát véresen komolyan! Akinek az egója nem töltötte ki a teljes kávézót, és akinek nem esett nehezére saját magán nevetni.

Ahogy pörgött az idő, és fogyott a koffein, valahogy rákanyarodtunk a modern randizás rögös útvesztőire. Arra, hogy manapság mindenki mennyire a külsőségekre és a státuszszimbólumokra hajt. Én pont azt ecseteltem, mennyire fárasztó és nevetséges a sok "nézd a bérelt luxusautómat, amihez semmi közöm", meg a "Dubajban pózolok egy pezsgőspohárral" típusú profilkép a társkeresőkön.

Márk csendben bólogatott. Hirtelen hátradőlt a székben, belekortyolt a maradék kávéjába, és lassan letette a csészét. Olyan komoly arcot vágott, mintha valami mély gondolatot akarna megosztani velem. A szemeiben hirtelen valami sötét titok csillant meg. Rám nézett, közelebb hajolt az asztal felett, és szinte suttogva így szólt:

– Tudod... a nők mindig azt mondják rám, hogy csúnya vagyok. Egészen addig, amíg meg nem látják a bankszámlámat.

Megállt a levegőben a kezemben tartott villa, rajta egy jókora darab csokitortával. A gyomrom egy pillanatra görcsbe rándult. Csak nem? Ő is egy titkos arrogáns újgazdag, aki most kezdi el sorolni az érdekeltségeit? Felvontam a szemöldököm, és egy kicsit óvatosan, mégis kíváncsian, félmosollyal visszakérdeztem:

– És... utána mit mondanak?

Márk tartott egy tökéletes, másodpercnyi hatásszünetet. Az a fajta csönd volt ez, ami alatt egy gombostű leejtését is meg lehetett volna hallani a zajos kávézóban. Egyenesen a szemembe nézett, pislogás nélkül, teljesen rezéstelen faarccal rávágta:

– Azt, hogy csóró vagyok.

A villáról visszapottyant a tányérra a tortadarab, én pedig akkorát nevettem, hogy a szomszéd asztalnál ülő pár döbbenten fordult felénk. Ahogy a könnyeimet törölgettem, Márk szeme sarka is nevetőráncokba szaladt. És abban a pillanatban pontosan tudtam: a Mariana-árok mélyén lévő kavics alól egy kifejezetten ígéretes este kerekedett.