A naivitás szőke szobra és az asztrális Casanova

Isten a tanúm rá, mennyire imádom Larát, a drága, egyetlen unokatestvéremet, de be kell látnom: ő a naivitás két lábon járó, pasztellszínekbe öltözött, szőke szobra. Ha megpróbálnád meggyőzni arról, hogy az ég valójában neonzöld, csak a kormány eltitkolja, ő nem tiltakozna, hanem elkezdené hevesen dörzsölni a szemét, majd bejelentkezne az optikushoz egy új szemüvegért.

Most éppen a „mágikus-spirituális” fázisát éli. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a lakása úgy néz ki, mint egy ezotériás bazár. Minden létező hókuszpókuszt, csillagjegyes jóslást és auratisztító rituálét készpénznek vesz, sőt, szent meggyőződéssel integrálja a mindennapjaiba.

Ebbe az illatosított, hegyikristályokkal kikövezett idillbe robbant be pontosan tizennégy nappal ezelőtt Alex. Egy kézműves kávézóban nyúltak egyszerre az utolsó vegán zabkekszért – legalábbis Lara így mesélte, mintha egy hollywoodi romkom nyitójelenete lenne. Ő azóta szentül meg van győződve róla, hogy a srác valami felsőbb, asztrális síkon létezik, és a találkozásuk nem kevesebb, mint az Univerzum elkerülhetetlen akarata, egyenesen a bolygók együttállásának gyümölcse. Én a srác fotói alapján gyanítottam, hogy a legspirituálisabb dolog benne a konditermes proteinporának az íze, de persze hallgattam.

Ma délután átugrottam hozzá, hogy tartsunk egy klasszikus csajos dumcsizást. Amikor ajtót nyitott, egy tömény Palo Santo füstölő-felhő csapott arcon, Lara pedig szó szerint majdnem kiugrott a bőréből. Úgy pattogott körbe, mint egy túlpörgetett energiagömb, és azzal fogadott, hogy olyan elképesztő, sorsfordító sztorija van, amitől azonnal eldobom az agyam. Az arcán az a tipikus, túlzottan átszellemült, "megvilágosodtam" mosoly ült, amitől nekem azonnal, pavlovi reflexként bekapcsol a fejemben a sziréna.

Én, mint az ügyeletes szkeptikus és földhözragadt realista a családban, leültem a kanapéra, igyekeztem nem a szememet forgatni, és felkészültem a legújabb "közös karma" történetre.

– Képzeld el! Az új pasim, Alex... ő egy igazi, született spirituális látnok!

Mindezt olyan izgatottan újságolta, mintha a srác minimum a jövő heti lottószámokat álmodta volna meg, vagy puszta kézzel gyógyítana ízületi gyulladást.

Kavargattam a kávémat, vettem egy mély, türelem-generáló levegőt, és megpróbáltam a lehető legnyitottabb, érdeklődő arcot vágni.

– Tényleg? Miből gondolod? – kérdeztem óvatosan. Lélekben már felkészültem valami olyasmire, hogy a srác megérezte, mikor fog megjönni a futár a rendelt étellel, vagy hogy a sötétben is kiszúrta Lara zöldes-lila auráját.

Lara teljesen elragadtatva, csillogó szemekkel folytatta, a hangja szinte remegett az izgalomtól:

– Tegnap beültünk a kedvenc kávézónkba a csajokkal. Teljesen lemerült a telóm, halott volt az akksi. Meg akartam kérdezni Alextől, hogy mikor jön át, ezért elkértem Niki barinőm mobilját, és arról hívtam fel. És képzeld! A telefon még ki sem csöngött rendesen, ő felvette, és egyből, gondolkodás nélkül beleszólt, hogy: "Na szia, Szívecském!" Érted?! Érezte a rezgéseimből, hogy én hívom, hiába volt teljesen idegen a szám! Hát nem hihetetlen ez a spirituális kapcsolódás?

Abban a pillanatban félrenyeltem a kávét, és emberfeletti küzdelmet kellett folytatnom, hogy ne köpjem telibe Larát. Krákogva nyeltem egyet. Néztem ezt a drága, gyönyörű, végtelenül boldog unokatesómat, aki épp a hatodik spirituális dimenzióban lebegett a csodálattól... miközben az én földhözragadt agyamban egyetlen ezredmásodperc alatt összeállt a kép Niki barinőről, Alexről és a "telepatikus" megérzésről.

Bámultam Lara kipirult arcát, és hirtelen olyan csend lett a szobában, hogy hallani lehetett a füstölő sercegését. Egyszerűen nem volt szívem azonnal, egyetlen mondattal lerántani őt a szomorú valóságba, és ripityára törni az illúzióit. Legalább még egy korty kávényi ideig hagytam, hadd higgye, hogy az Univerzum a tenyerén hordozza. Aztán vettem egy újabb mély levegőt, és elkezdtem megkeresni a megfelelő szavakat az asztrológiai katasztrófa bejelentéséhez.