Ő Dombóvári István ritkán látott fiatal párja

Dombóvári István az ország egyik legnépszerűbb stand-up comedy sztárja, aki a műsorvezetést is kipróbálhatta az RTL Klubon Sebestyén Balázs oldalán a Hungary’s Got Talent tehetségkutatóban, a Sztár Gokartban és a Gyertek át!-ban, a Spektrum Home csatornán pedig egyedül vezette a Tesztbeszéd című talkshow-t. Áprilisban ünnepelte a 41.

születésnapját, és úgy érzi, negyvenéves korára elért mindent, amiről gyermekkorában álmodott – egy dolog kivételével. 

– Azt gondoltam, negyvenéves koromra három gyermekem lesz, és velük játszom majd. Imádom a munkám, úgy érzem, rengeteget dolgoztam azért, amit mára elértem, a tenyerén hordoz az élet, de a család hiányzik – mondta áprilisban a Best magazinnak, hozzátéve, hogy mostantól a család jön, úgy érzi, megérett az apaságra. 

Azt is elárulta a hetilapnak, hogy a tervekhez természetesen társa is van a csinos, szőke párja, Lilla személyében, akit csak ritkán látni, de a 2019-es Szigeten együtt buliztak, a Story magazin fotósa le is fényképezhette őket. 

A humorista számára ösztönzést jelent az is, hogy a testvérének kislánya született. A több mint másfél éves csöppség felébresztette Dombi apai ösztöneit is. 

– Nem akarok úgy élni 45 évesen, hogy hogy az a programunk a párommal, hogy elmegyünk bugyogni egy wellnesshotelbe. A lét egyetlen valódi célja az élet továbbadása.

Fotó: Spektrum Home/Birtalan Zsolt

– Az a modern világ annyi hamis választást kínál, de mi értelme az egésznek, ha 25 ezren lájkolták a képemet az Instagramon, de közben nem bújik hozzám senki – árulta el a Bestnek Dombóvári István.   

OLVASD EL EZT IS!


Hozzászólások

Tolvai Reni sminkben edz, és ezt várja el minden nőtől

Tolvai Reni sminkben edz, és ezt várja el minden nőtől

Ismét összegyűjtöttük a hét legmeredekebb beszólásait. Kárpáti Rebeka: Áldom a nevét annak, aki kitalálta a száraz sampont, mert „életet” és rengeteg időt ment vele! Molnár Anikó: A melleim elképesztően szépre sikerültek. Teljesen elvarázsol a látvány. A doki

Majkát megviselte Curtisszel való szakítása: Jobban fájt, mint édesanyja halála

Majkát megviselte Curtisszel való szakítása: Jobban fájt, mint édesanyja halála

Majka őszintén megszólalt legjobb barátjától, Curtistől való elszakadásáról. „Mindig nagy társaságom volt, de csak két-három emberhez tartoztam igazán, a közeli barátaimhoz." Majka egy éve szakította meg barátjával való munkáját, ugyanis úgy gondolta, ezzel teszi a legjobbat

Kiderült, mi volt Terry Black utolsó kívánsága

Kiderült, mi volt Terry Black utolsó kívánsága

Terry Black gyermekei teljesen összetörtek a tragédia után. Dani tíz nap múlva lesz nagykorú, így húga, Fanny gyámja lehet, ezért az árván maradt gyerekek nem kerülnek intézetbe. Sikerült elérnünk a fiút, aki hatalmas erővel tartja

Újabb megrázó családírtás hazánkban, hétfőn reggel az egész családjával végzett egy ferfi

Újabb megrázó családírtás hazánkban, hétfőn reggel az egész családjával végzett egy ferfi

Családi tragédia történt egy Heves megyei faluban. Hétfő reggel holtan találtak egy andornaktályai családi házban egy nőt és egy kis...

http://ujhazak.com