A zöld tea káros mellékhatási: erről tudnia kell mindenkinek

 

Az egyik legegészségesebb ital, ezért is isszuk, naponta több csészével. Tesszük ezt addig, míg néhány kutatónak eszébe nem jut utánanézni, hogy tényleg kizárólag pozitív hatásai vannak, vagy esetleg a zöld tea is rendelkezik-e káros mellékhatásokkal. Sajnos rendelkezik, és jobb, ha hiszünk a kutatások eredményeinek. A következőkben megismerheted a zöld tea negatív hatásait és megtudhatod, számodra is annyira egészséges-e.

Gyomorproblémák

Hogy a zöld tea gyomorbántalmakat tud okozni, annak főként a benne lévő koffein az oka. Bár más teákhoz képest kevesebbet tartalmaz belőle, mégis van benne annyi, hogy ártani tudjon.

A koffein növeli az emésztési folyamatban résztvevő savak mennyiségét, ez pedig fájdalmat és hányingert is okozhat.

 

Vashiány, vérszegénység

A túl sok zöld tea vashiányos vérszegénységhez vezethet. A benne lévő tanninok gátolják a vas felszívódását. Ezt a hatást némileg mérsékelhetjük, ha citromot adunk a teához, és így fogyasztjuk azt két étkezés között. Vasban gazdag étel elfogyasztása után a zöld tea fő hatóanyagai megkötik a vasat. Ennek következtében pedig a tea elveszíti antioxidáns hatását és a gyulladásgátló képességét. Étkezések előtt vagy után legalább 1 óra teljen el a zöld tea fogyasztásáig.

Fejfájás

A koffein tartalma miatt a zöld tea közepes erősségű, de akár igen erős fejfájást is előidézhet. A fejfájás a vashiány jele is lehet, aminek kiváltó oka szintén lehet a zöld tea. Mellékhatásként szédülés is megjelenhet.

Vérzési zavarok

A koffein fokozza a vérzékenységet. Ha ezzel kapcsolatban eleve bármilyen problémád van, kerüld a zöld teát! Egy tanulmány szerint, ha a zöld teát aszpirinnel keverjük, csökkenthető ez a mellékhatása.

Májprobléma

A zöld tea egészségünk szempontjából hasznos katekineket tartalmaz. Azonban, ha túlzott mennyiségben fogyasztjuk, vagy koncentrált étrendkiegészítő, pl. fogyókúrás kapszula formájában szedjük, inkább csak káros hatásai érvényesülnek. A katekinek mérgezést okoznak a májban, ezért ha bármiféle májproblémával küzdesz, minimális mennyiségben fogyaszd csak a zöld teát.

Csontritkulás

Mivel a koffein csökkenti a kalcium felszívódását, nagy mennyiségben és hosszútávon csontritkulást okozhat.

Pajzsmirigy problémák

Vizsgálatok szerint a zöld tea befolyásolhatja a pajzsmirigy működését. A benne lévő katekinek blokkolják a hormontermelődést, ez pedig a pajzsmirigy megnagyobbodásához vezethet.

Mennyi a biztonságos mennyiség?

Kutatások szerint a maximális mennyiség, amit az emberi szervezet még mellékhatások érvényesülése nélkül képes tolerálni, zöld teából 9,9 g/nap. Ez nagyjából 24 csésze italnak felel meg. Ezt a mennyiséget nehéz lenne elérni, de a biztonságos mennyiség a kutatók szerint 3-5 bögre körül mozog naponta. Figyelj arra, hogy az étrendkiegészítőkben a zöld tea jóval nagyobb koncentrációban van jelen, mint a filterekben!


Hozzászólások

10 ok, hogy az egészséged érdekében most azonnal megszabadulj a flip-flop papucsaidtól

10 ok, hogy az egészséged érdekében most azonnal megszabadulj a flip-flop papucsaidtól

Amikor a hőmérséklet emelkedik, a viselt ruhák száma is csökken, és az emberek elkezdenek papucsot viselni. De ez nem igazán a legjobb ötlet. Az Amerikai Orvostudományi Szövetség által végzett tudományos tanulmányok azt mutatják, hogy a

Ez életmentő lehet: így tudod megkülönböztetni a szívrohamot és a pánikrohamot

Ez életmentő lehet: így tudod megkülönböztetni a szívrohamot és a pánikrohamot

A pánikroham és a szívroham hasonló tünetekkel jár, mint például a mellkas erős fájdalma, izzadás, szúró érzés, egyenetlen légzés és hányinger. Az a tény, hogy egy szívroham okozhat pánikot, csak még valószínűbbé teszi, hogy az

15 orvosi tévhit, amit sokan még mindig igaznak hisznek

15 orvosi tévhit, amit sokan még mindig igaznak hisznek

A jóakaróinktól sokszor halljuk, hogy mit kellene és mit nem kellene tennünk, hogy egészségesek és fittek legyünk. De mi van akkor, ha nincs mindenben 100%-ig igazuk? A tudomány fejlődésével nyilvánvalóvá vált, hogy a hosszú ideje biztosnak hitt orvosi állítások valójában tévesek. A következő lista

8 természetes módon csökkentheted a vérnyomásodat 10 percen belül

8 természetes módon csökkentheted a vérnyomásodat 10 percen belül

Ha gyakran van komoly fejfájásod, sokszor érzed magad fáradtnak, rendszertelen a szívverésed és mellkasi fájdalmat is érzel, valószínűleg magas vérnyomásban szenvedsz. Ezt a betegséget okozhatja a stressz, az alváshiány, az elhízás, de más, háttérben megbújó betegség is. Az sem ritka, hogy teljesen

Miért folyik a nyálad alvás közben, és hogyan szüntesd ezt meg

Miért folyik a nyálad alvás közben, és hogyan szüntesd ezt meg

A nyálzás akkor következik be, amikor túl sok nyál gyűlik össze a szájban. Ez mindannyiunkkal előfordul, de azt tudtad, hogy ha túlzott mértékben vagy rendszeresen jelentkezik, akkor betegség jele is lehet? Most megismerheted a nyálzás mögött álló okokat, és megtudhatod, hogyan vess véget neki. Mi

Ha a vércsoportod 0-ás, itt van 8 dolog, amiről érdemes tudnod

Ha a vércsoportod 0-ás, itt van 8 dolog, amiről érdemes tudnod

Az emberi vért az 1900-as évek elején osztotta 4 csoportra Karl Landsteiner, az osztrák orvos. Mindenki tudja, hogy fontos ismerni a saját vércsoportunkat vészhelyzet esetére, mikor vérátömlesztésre lehet szükségünk. Az is kiderült, hogy a vércsoportunk befolyásolja az egészségünket, egyesek szerint

13 szokás, amit ártalmatlannak hiszünk, pedig egyáltalán nem az

13 szokás, amit ártalmatlannak hiszünk, pedig egyáltalán nem az

Mindenki tudja, hogy későn lefeküdni és túl sokat enni egészségtelen. De néha még a leginkább ártalmatlannak tűnő szokások is kárt tehetnek egészségünkben. Tudtad, hogy akár kórházban is kiköthetsz, ha visszatartod a tüsszentést? Vagy hogy a rágózás csökkenti a koncentrációt? Megtudhatod, melyek az

Vészesen ketyeg az időd, ha csomót találsz a nyakadon vagy a füled mögött, állítják a szakemberek

Vészesen ketyeg az időd, ha csomót találsz a nyakadon vagy a füled mögött, állítják a szakemberek

A csomók a nyakon vagy a fül mögött eléggé gyakoriak. Hogy hogyan reagálunk rájuk, az igen változó. Van, aki nem vesz róluk tudomást, mások viszont azonnal aggódni kezdenek. Egyes esetekben ezeket a csomókat akné vagy lipóma okozza, melyek valójában veszélytelenek. De előfordulhat, hogy a nyakon és

Pszichológusok magyarázata arra, amiket az álmainkban látunk - némelyik nagyon megdöbbentő

Pszichológusok magyarázata arra, amiket az álmainkban látunk - némelyik nagyon megdöbbentő

Az emberiség a létezése óta próbálja megfejteni az álmok rejtélyét. Napjainkban már külön tudományág, az orinológia is foglalkozik a kutatásukkal. Akik az ezoterikus magyarázatokat részesítik előnyben a tudományosakkal szemben, szívesen próbálják meg értelmezni az álmaikat álmoskönyvek alapján, és e

Az elzáródott artériák 7 veszélyes jele, amit gyakran figyelmen kívül hagyunk

Az elzáródott artériák 7 veszélyes jele, amit gyakran figyelmen kívül hagyunk

Sokan abban a tévhitben élnek, hogy az artériák elzáródása csak az időseket fenyegetheti. De gyakran már a 20-as éveinkben is vannak lerakódások az erekben. Emiatt sokan már csak akkor észlelik a bajt, mikor túl késő. Nagyon fontos, hogy ismerd az artériák elzáródásának korai jeleit, hogy időben fel

http://ujhazak.com