Ezért fontos a napfény: tudósok felsoroltak 8 dolgot, ami akkor történne, ha soha többé nem látnál napfényt

 

A napfényt teljesen magától értetődőnek vesszük. Még a felhős vagy esős napokon is tudjuk, hogy a Nap valahol ott van felettünk, és hamarosan újra látni fogjuk. De tisztában vagyunk-e azzal, hogy mennyire fontos szervezetünk számára a napfény?
Most megtudhatod, mi történne velünk, ha nem jutnánk rendszeresen napfényhez.

8. Veszélybe kerülne a szív egészsége

A napfény hiánya azt jelentené, hogy testünk nem lenne képes előállítani a D-vitamint.

Ennek pedig fontos szerepe van a szívbetegségek elleni védelemben. Az ultraviola sugarak a vérnyomást is szabályozzák, Nap nélkül tehát sokkal inkább ki lennénk téve a szívbetegségeknek.

 

7. Csökkenne az esély a teherbeesésre

Napfény nélkül több melatonin lenne a női szervezetben. Ez a hormon azonban árt a termékenységnek, azaz csökkenti a teherbeesés esélyeit. Azok a nők, akiket kevesebb napfény ér, előbb érnek a változókorba, mint azok, akik többet vannak a napon.
A napfény hiánya a férfiakat is érinti, közvetlenül csökkenti a tesztoszteron szintet.

6. Gyenge idegek

Úgy vélik, azoknál a gyerekeknél, akik nem kapnak elég napfényt, nagyobb az esély az idegrendszeri betegség, a szklerózis multiplex kifejlődésére felnőttkorban.

5. Növekvő fájdalom

Napfény nélkül a testünkben jóval több fájdalom lépne fel. A napfény felmelegíti az izmokat, és csökkenti a gyulladások, pl. az ízületi gyulladás okozta fájdalmat.

4. Romló kedélyállapot

Napfény nélkül kevesebb szerotonin, azaz boldogsághormon termelődik a testben. Bár sokféleképpen felvidíthatjuk magunkat, a rendszeres napfény a legkönnyebb és legtermészetesebb módszer erre, főleg, ha mozgással is kombináljuk.

3. Csökkent immunitás

Ha kevesebb a napfény, kevesebb a fehérvérsejtek száma is. Minél kevesebb fehérvérsejtünk van, szervezetünk annál kevésbé tud hatékonyan harcolni a fertőzések ellen.

2. Több szuvas fog

Még a fogak is megsínylik a napfény hiányát. Kiderítették, hogy azoknak, akik keveset tartózkodnak a napon, több problémájuk van a fogaikkal, pl. hajlamosabbak a fogszuvasodásra.

1. Vég nélküli téli depresszió

Napfény nélkül örökre benne ragadnánk a szezonális depresszióban, amit téli depressziónak is neveznek. Ennek kiváltó oka elsősorban a napfény hiánya. Mesterséges fényekkel pedig nem lehet teljes mértékben kiváltani ezt.

Bár napfényre szüksége van a szervezetünknek, azért az sem jó, ha túlzásba esünk. Az UV-sugarak napégést és bőrbetegségeket, akár rákot is tudnak okozni. Mint minden, ez is csak mértékkel az igazi!


Hozzászólások

Most azonnal szabadulj meg a lábujjközös papucstól

Most azonnal szabadulj meg a lábujjközös papucstól

Amikor a hőmérséklet emelkedik, a viselt ruhák száma is csökken, és az emberek elkezdenek papucsot viselni. De ez nem igazán a legjobb ötlet. Az Amerikai Orvostudományi Szövetség által végzett tudományos tanulmányok azt mutatják, hogy a

10 ok, hogy az egészséged érdekében most azonnal megszabadulj a flip-flop papucsaidtól

10 ok, hogy az egészséged érdekében most azonnal megszabadulj a flip-flop papucsaidtól

Amikor a hőmérséklet emelkedik, a viselt ruhák száma is csökken, és az emberek elkezdenek papucsot viselni. De ez nem igazán a legjobb ötlet. Az Amerikai Orvostudományi Szövetség által végzett tudományos tanulmányok azt mutatják, hogy a

Ez életmentő lehet: így tudod megkülönböztetni a szívrohamot és a pánikrohamot

Ez életmentő lehet: így tudod megkülönböztetni a szívrohamot és a pánikrohamot

A pánikroham és a szívroham hasonló tünetekkel jár, mint például a mellkas erős fájdalma, izzadás, szúró érzés, egyenetlen légzés és hányinger. Az a tény, hogy egy szívroham okozhat pánikot, csak még valószínűbbé teszi, hogy az

15 orvosi tévhit, amit sokan még mindig igaznak hisznek

15 orvosi tévhit, amit sokan még mindig igaznak hisznek

A jóakaróinktól sokszor halljuk, hogy mit kellene és mit nem kellene tennünk, hogy egészségesek és fittek legyünk. De mi van akkor, ha nincs mindenben 100%-ig igazuk? A tudomány fejlődésével nyilvánvalóvá vált, hogy a hosszú ideje biztosnak hitt orvosi állítások valójában tévesek. A következő lista

8 természetes módon csökkentheted a vérnyomásodat 10 percen belül

8 természetes módon csökkentheted a vérnyomásodat 10 percen belül

Ha gyakran van komoly fejfájásod, sokszor érzed magad fáradtnak, rendszertelen a szívverésed és mellkasi fájdalmat is érzel, valószínűleg magas vérnyomásban szenvedsz. Ezt a betegséget okozhatja a stressz, az alváshiány, az elhízás, de más, háttérben megbújó betegség is. Az sem ritka, hogy teljesen

Miért folyik a nyálad alvás közben, és hogyan szüntesd ezt meg

Miért folyik a nyálad alvás közben, és hogyan szüntesd ezt meg

A nyálzás akkor következik be, amikor túl sok nyál gyűlik össze a szájban. Ez mindannyiunkkal előfordul, de azt tudtad, hogy ha túlzott mértékben vagy rendszeresen jelentkezik, akkor betegség jele is lehet? Most megismerheted a nyálzás mögött álló okokat, és megtudhatod, hogyan vess véget neki. Mi

Ha a vércsoportod 0-ás, itt van 8 dolog, amiről érdemes tudnod

Ha a vércsoportod 0-ás, itt van 8 dolog, amiről érdemes tudnod

Az emberi vért az 1900-as évek elején osztotta 4 csoportra Karl Landsteiner, az osztrák orvos. Mindenki tudja, hogy fontos ismerni a saját vércsoportunkat vészhelyzet esetére, mikor vérátömlesztésre lehet szükségünk. Az is kiderült, hogy a vércsoportunk befolyásolja az egészségünket, egyesek szerint

13 szokás, amit ártalmatlannak hiszünk, pedig egyáltalán nem az

13 szokás, amit ártalmatlannak hiszünk, pedig egyáltalán nem az

Mindenki tudja, hogy későn lefeküdni és túl sokat enni egészségtelen. De néha még a leginkább ártalmatlannak tűnő szokások is kárt tehetnek egészségünkben. Tudtad, hogy akár kórházban is kiköthetsz, ha visszatartod a tüsszentést? Vagy hogy a rágózás csökkenti a koncentrációt? Megtudhatod, melyek az

Vészesen ketyeg az időd, ha csomót találsz a nyakadon vagy a füled mögött, állítják a szakemberek

Vészesen ketyeg az időd, ha csomót találsz a nyakadon vagy a füled mögött, állítják a szakemberek

A csomók a nyakon vagy a fül mögött eléggé gyakoriak. Hogy hogyan reagálunk rájuk, az igen változó. Van, aki nem vesz róluk tudomást, mások viszont azonnal aggódni kezdenek. Egyes esetekben ezeket a csomókat akné vagy lipóma okozza, melyek valójában veszélytelenek. De előfordulhat, hogy a nyakon és

Pszichológusok magyarázata arra, amiket az álmainkban látunk - némelyik nagyon megdöbbentő

Pszichológusok magyarázata arra, amiket az álmainkban látunk - némelyik nagyon megdöbbentő

Az emberiség a létezése óta próbálja megfejteni az álmok rejtélyét. Napjainkban már külön tudományág, az orinológia is foglalkozik a kutatásukkal. Akik az ezoterikus magyarázatokat részesítik előnyben a tudományosakkal szemben, szívesen próbálják meg értelmezni az álmaikat álmoskönyvek alapján, és e

http://ujhazak.com