Nagyon fontos tények a pénzről, amiket érdemes tudnod már 30 éves korodban

 

Vannak, akik 30 éves korukra már házat vesznek és saját vállalkozást indítanak. Mások pedig még csak próbálják kitalálni, mivel keressenek pénzt. Egyes húzások jóléthez vezetnek, míg mások pénzügyi katasztrófához. Hatékony tippekkel szolgálunk most neked, amiknek fiatalon nagy hasznát veheted!

14. A gyerekek sokba kerülnek

Létezik a sztereotípia, hogy 20, 25, 30 éves korunkra már kell, hogy legyen gyerekünk. De beszéljünk komolyan: gyereket vállalni nagyon sokba kerül. Ezért jobb, ha akkor döntünk a családalapítás mellett, mikor már teljesen fel vagyunk rá készülve, beleértve az anyagiakat is. Tehát ne siess, és a pároddal készíts egy stabil pénzügyi alapot, mielőtt bővítenétek a családot. Ha így teszel, tényleg örömödet leled majd a gyereknevelésben és nem fog folyton azon járni az eszed, honnan szerezz elég pénzt.

 

13. Nem megalázó előléptetést kérni

Ha már több mint 3 éve ugyanabban a pozícióban dolgozol, eljött az idő, hogy feljebb lépj a ranglétrán. Hogy javíts az anyagi helyzeteden, kérj előléptetést! Nem kell szégyellned magad emiatt, sem azért, mert fizetésemelést kérsz.

Ugyanakkor ne félj a nagyobb felelősségtől és terheléstől sem. Ha a kérésedet már többször visszautasították, el kellene gondolkodnod a munkahelyváltáson vagy a képességeid fejlesztésén.

12. Jobban megéri lakást bérelni, mint venni

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy egy házba befektetni jó döntés. Az ingatlan azonban folyamatosan veszít az értékéből, ha nem tartjuk karban, vagyis nem költünk rá rendszeresen további összegeket. Egy bérelt háznál nem kell semmit költened a karbantartására, felújítására, és nem te fizeted utána az adót sem. Mielőtt döntesz, hogy bérelsz vagy vásárolsz, számolj utána, és a jobban jövedelmezőbb lehetőséget válaszd.

11. Fektess be az egészségedbe és a fejlődésedbe

Sikereket elérni nagyon nehéz, ha nem vagy egészséges.

Ezért fontos vigyázni magadra, legalább egyszer egy évben utazni, szabadságon lenni, jól aludni és egészségesen táplálkozni. Ha pedig a tanulással, saját magad fejlesztésével is foglalkozol, könnyebben kinyílnak előtted az ajtók.

10. Ne fektess olyasmibe, amit nem ismersz jól

Érthető, hogy minél előbb szeretnél meggazdagodni, de előbb hideg fejjel, józanul gondold végig a pénzügyi kérdéseket. Ha a megérzéseidet követve belevágsz egy kétes üzletbe, sokat vagy akár az összes pénzedet elveszítheted. Mindig jobb előbb szakember véleményét kikérni, aki értékeli a projektet és a lehetőségeidet a sikerre.

9. Ne kérj kölcsön, hogy a régi tartozásaidat ki tudd fizetni

Sokan folyamodnak ahhoz, hogy kölcsönt vesznek fel a régi tartozások kiegyenlítésére vagy kölcsönkérnek valakitől, hogy egy másik embernek visszafizessék a korábbi adósságot. Ez egy ördögi kör. A legjobb, ha egyáltalán nincsenek tartozásaid. De ha már így történt, inkább vásárolj kevesebbet és a megtakarított pénzedet fordítsd a tartozás kiegyenlítésére.

8. Tartsd a kapcsolatot a barátaiddal és ismerj meg új embereket

Régi igazság, hogy a kapcsolatok sokszor többet érnek a pénznél. Valószínűleg te is találkoztál már vagy találkozni fogsz a jövőben olyan helyzetekkel, amikor ez az állítás bebizonyosodik.

7. Jobban megéri minőségi ruhát és cipőt vásárolni

A jó minőségű ruhát sokkal tovább tudod hordani, mint az olcsó holmikat. Éppen ezért jobban megéri többet adni minőségi dolgokért. Ha pedig akcióban vásárolsz, még jobban jársz. Készíts listát a szükséges holmikról és leárazáskor vedd meg őket. A megtakarított pénzből egy utazás árát is összegyűjtheted.

6. Ne vásárolj hirtelen felindulásból

A hirtelen felindulásból elkövetett vásárlások soha nem a hasznodat szolgálják, még akkor sem, ha pillanatnyi örömet okoznak. Ha takarékoskodni akarsz, ilyesmi szóba sem jöhet. Ezek a vásárlások csak azt jelzik, hogy örömre és boldogságra van szükséged. Ezt próbáld meg más forrásból megszerezni, ahelyett, hogy vásárolsz valamit csak mert éppen olcsóbban adják.

5. Már most kezdj el idős korodra takarékoskodni

Ma még csak 20 éves vagy, de észre sem veszed és már elmúltál 30. Az idő könyörtelenül rohan. Az egyik pillanatban fiatal vagy, a másikban már az unokád ül a karodon. Ha havonta csak egy keveset félreteszel, idős korodban egészen szép összeg lesz a számládon, ami biztonságot fog adni.

4. Főzz és egyél otthon

Lehet, hogy jobban szeretsz kávézókban, éttermekben enni. Talán lusta vagy nekiállni főzni és lehet, hogy azt hiszed, máshol enni nem is kerül olyan sokba. Menj el vásárolni és számold össze, mennyit költesz élelmiszerre. Látni fogod, hogy sokkal olcsóbb az otthoni főzés.

3. A fizetésed egy részét különítsd el vészhelyzetre

Az élet kiszámíthatatlan. Bármikor történhet valami, ami miatt hirtelen nagyobb összegre lesz szükséged. De honnan fogod megszerezni? Ha minden hónapban a fizetésed egy részét félreteszed egy takarékszámlára, extrém helyzetekben sem kell pánikolnod, mert lesz hova nyúlnod.

2. A pároddal az anyagiakról is gondolkodjatok egyformán

A pároddal minden fontos kérdésben, így a pénzügyekben is egyet kell értenetek. Ha te megpróbálsz takarékoskodni, de a párod két kézzel szórja ki az ablakon a pénzt, soha nem fog javulni az anyagi helyzeted. Beszélj a pároddal és hozzatok létre egy pénzügyi stratégiát, ami mindkettőtök számára elfogadható. Tűzzetek ki közös pénzügyi célokat és érjétek el őket. Hogy nagyobb legyen a motiváció, gyűjts pl. utazásra.

1. Keress egy passzív jövedelemforrást

Jó, ha van egy munkád, amiből rendszeresen pénzhez jutsz. De bizonytalan világunkban mindig jobb, ha különböző jövedelemforrásokkal rendelkeznek. Gondold át mibe tudnál befektetni!


Hozzászólások

Az első szobanövény, ami locsolja magát, amíg te nyaralsz

Az első szobanövény, ami locsolja magát, amíg te nyaralsz

Te is jártál már úgy, hogy mire hazaértél a nyaralásból, kiszáradt a kedvenc szobanövényed? Hogy ezt megelőzd, már előre megkéred a szomszédodat, hogy néha menjen át hozzád locsolni? Ennek vége!

Miért találják a férfiak ellenállhatatlannak az idősebb nőket

Miért találják a férfiak ellenállhatatlannak az idősebb nőket

Ismerjük be, a legtöbbünk számára egy ideális párt egy fiatalabb nővel és egy idősebb férfival képzelünk el. Egy olyan kapcsolat, melyben a férfi a fiatalabb, régen nem is volt elfogadott. Ma az emberek azonban nyitottabbak, és az életkorbeli különbségnek egyik vagy a másik nem javára már nincs túl

Az egyedülálló nők a legboldogabbak a legújabb tanulmányok szerint

Az egyedülálló nők a legboldogabbak a legújabb tanulmányok szerint

Tetszik vagy sem, az egyedülálló nők száma egyre nő. Nem könnyű megmondani, hogy miért akarnak inkább egyedül maradni, vagy hogy igazán boldogok-e. Talán a demográfiai egyenlőtlenség áll a háttérben, vagy a modern világunk nem enged más lehetőséget. Most egy kicsit mélyebben beleássuk magunkat a té

Ezekkel a pszichológiai trükkökkel, úgy olvashatsz mások gondolataiban, mint egy nyitott könyvben

Ezekkel a pszichológiai trükkökkel, úgy olvashatsz mások gondolataiban, mint egy nyitott könyvben

Valószínűleg te is tűnődtél már azon, mi lenne, ha tudnál olvasni mások gondolataiban. Egyes embereknek ehhez van érzékük, de ha te nem tartozol közéjük, csak egy esélyed maradt: megtanulni értelmezni a testbeszédet. Köztudott, hogy az információk több mint 55%-ához nonverbális kommunikáción keresz

Tanulmányok kimutatták: a feleségeket jobban stresszeli a férjük, mint a gyerekeik. Az ok pedig elég komoly!

Tanulmányok kimutatták: a feleségeket jobban stresszeli a férjük, mint a gyerekeik. Az ok pedig elég komoly!

A házas nők több stresszt élnek át, mint az egyedül élők. Nagy teher nehezedik rájuk, ott a munka, a gyerekek, a férjük. A stresszes feleségeknél gyakrabban jelentkezik fejfájás, fáradtság és düh is. Szülőnek lenni szintén stresszel járó feladat. Mégis, a kutatások szerint a férj nagyobb stresszt ké

A tudósok állítják: az apák nagyobb hatással vannak lányaik életére - Ezért!

A tudósok állítják: az apák nagyobb hatással vannak lányaik életére - Ezért!

Az apa és lánya között kialakult kötődés egészen egyedülálló. Egy lány gyermekkori kapcsolata az apjával meghatározó lesz felnőtt korában is. Az apa az, aki számára példakép a leendő álomférfihoz, az egészséges és sikeres élethez. Ha egy apa nem vesz részt a lánya életében, vagy nem éppen ideális pé

Ha magas a vérnyomásod, stroke-od volt vagy visszered van, ezt a 7 dolgot kezdd el

Ha magas a vérnyomásod, stroke-od volt vagy visszered van, ezt a 7 dolgot kezdd el

Időnként szinte mindenkivel előfordul, hogy hidegnek érzi a lábait, vagy zsibbadást érez a kéz- és lábujjaiban. Azonban, ha nálad ez mindennapos, segítségre van szükséged! Ez ugyanis annak a jele, hogy rossz a vérkeringésed, aminek kiváltó oka lehet veseprobléma, visszér vagy más betegség. Összegyű

Ezeket az illemszabályokat minden hölgynek tudnia kellene, te ismered őket?

Ezeket az illemszabályokat minden hölgynek tudnia kellene, te ismered őket?

Az illemszabályok egyszerűen követhetők, és bárki meg tudja tanulni őket. Most megtudhatod, melyek azok az illemszabályok, melyeket muszáj ismerned ahhoz, hogy tiszteletet vívj ki magadnak, és magabiztosan viselkedj bármilyen helyzetben. Ha vendégeket fogadsz Ha valaki először jár az otthono

Kiderült, mi tesz sokkal boldogabbá, mint az anyagi jólét

Kiderült, mi tesz sokkal boldogabbá, mint az anyagi jólét

Miért rohanunk azonnal az üzletekbe, amint egy kis pénz van a pénztárcánkban? Mert minden vásárlástól egy kicsit boldogabbnak érezzük magunkat, de néhány nap múlva ennek az elégedettségnek már nyoma sincs. Azonban megvan arra a módszer, hogy tartós boldogságot találjunk magunknak! Kiderült, hogy

10 ok, amiért még az a nő is végleg elhagyhat, aki őrülten szeret téged

10 ok, amiért még az a nő is végleg elhagyhat, aki őrülten szeret téged

A férfiak többsége tudja, hogy a nők mennyire elbűvölően kiszámíthatatlanok és rejtélyesek tudnak lenni. De csak addig, míg össze nem pakolják a holmijukat, és el nem költöznek. Becsapják maguk mögött az ajtót, és örökre elmennek, miközben te a munkahelyeden vagy. Most megtudhatod, melyek azok az o

http://ujhazak.com