13 dolog, ami miatt úgy érezzük, mintha Japán egy teljesen más bolygón létezne

  1. 1 A buszvezetők sztrájkja az utasoknak kedvez.


    Japánban teljesen máshogy működik a sztrájkolás, mint a világ más országaiban. Például nem rég Okayama-ban volt egy sztrájk, ami során ugyanúgy dolgoztak a buszsofőrök, annyi különbséggel, hogy nem fogadtak el pénzt az utasoktól. Így a cég pénzt vesztett, az utasok pedig boldogok voltak, nem beszélve arról, hogy egyáltalán nem okozott fennakadásokat a közlekedésben.

  2. 2 Külön embert állítanak a meghibásodott mozgólépcsőkhöz.


    A feladata, hogy tájékoztassa az embereket a problémáról, valamint, hogy biztosítsa őket a hiba javításáról - mindezt végtelen elnézésüket kérve.

    Meg tudnánk szokni!

  3. 3 Szervezett sorban állás.


    Így néz ki a vonatra váró tömeg egy tokiói állomáson. Az emberek rendezett sorokban várják az ajtók nyílását úgy, hogy sorban állásukkal ne zavarják az éppen leszállni készülő embereket. Ez a rendezettség jellemző egyébként a többi tömegközlekedési eszközre is.

  4. 4 Kotacu - még a mozikban is.


    A kotacu egy hagyományos japán bútor, ami nagy népszerűségnek örvend a felkelő nap országának lakói körében.

    Olyannyira, hogy a közelmúltban például nyílt egy mozi, amiben a látogatók - igényük szerint - ilyen kotacuról nézve figyelhetik kedvenc filmjeiket.

  5. 5 Macskák mindenhol.


    Aki valaha is hallott már a Hello Kitty-ről, az tudja, hogy a japán emberek bizony nagy macska-rajongók. Ennek köszönhető az, hogy még a fejükön is macskás fejpántot hordanak például a szabadidejükben.

  6. 6 A termékeknek két ára van.


    Ne ijedj meg, ha egy japán boltba tévedve két árat látsz egy termék árcéduláján, a japánok ugyanis külön számolják el a termékekre rakott adókat, így Magyarországtól és világ többi pontjától eltérően ők az áfa nélküli árral együtt tüntetik fel a termék pontos árát.

  7. 7 Elképzelés vs. valóság - japán verzió.


    Ha Japánban ételt vagy italt rendelsz, akkor biztos lehetsz abban, hogy pontosan ugyanazt fogod kapni, mint amit a terméket hirdető képen látsz.

  8. 8 Eldobható esernyők.


    Mivel nagyon olcsók, így nem kell attól tartani, hogy eltörik vagy meghibásodik, ami egyébként nagyon gyakori a szélsőséges időjárási viszonyok miatt. Az eldobott esernyők nem vesznek kárba, megjavítva újra megvásárolhatják azokat a lakosok – potom pénzekért például a metróállomások feljárója vagy a frekventáltabb helyek közelében.

  9. 9 Barátságos üzleti verseny.


    A japán Beppu termálfürdő nemrég egy különleges kampányba kezdett a nagy rivális Kusatsu termálfürdő javára. A közelmúltban földrengés következtében súlyosan megsérült, majd újjáépített Kusatsu látogatottsága ugyanis visszaesett, mely olyan monopol helyzetbe hozta a rivális céget, hogy az emberek szinte teljesen felhagytak a Kusatsu termálfürdő látogatásával. Ezért a Beppu reklámszlogenje külön kitért rá, hogy a látogatók már a hasonló kvalitású Kusatsu fürdőt is igénybe vehetik – ismét. Valószínűleg nem sok cég csinált volna hasonlót.

  10. 10 Papucsok, amik maguktól a helyükre mennek.


    Nem régiben egy japán hotel olyan papucsokat kezdett használni, amik önmaguktól a helyükre mennek. A papucsban 2-2 kereket, motort és érzékelőket helyzetek el. Az eredeti ötlet egyébként a Nissan-nak köszönhető.

  11. 11 A japán éttermek kirakatában megnézhetjük, hogy melyik étel hogyan is néz ki.


    Ez hasznos, kiváltképp például a turisták számára, akik sokszor nem tudják eldönteni, hogy mit is rendelnek pontosan egy-egy jól hangzó japán étel neve alapján. Ahogy pedig azt már említettük, biztosak lehetünk benne, hogy az asztalunkhoz hozott étel pont úgy fog kinézni, mint a kirakatban kihelyezett vendégcsalogató ételek.

  12. 12 Legóból készült japán cseresznyefa.


    A japánban található Legoland érdekes világrekordot állított fel – elkészítették ugyanis egy japán cseresznyefa élethű, méretpontos mását, Legóból! A hatalmas és látványos műalkotáshoz több mint 800 ezer Lego kockát használtak fel a készítők.

  13. 13 Végezetül: a japán Lego cseresznyefánál már csak a valódi japán természet az, ami lenyűgözőbb.


    Így néz ki a tavasz Japánban.


Hozzászólások

16 fotó, ami bizonyítja, hogy egy dögös profilképben manapság már nem bízhat az ember

16 fotó, ami bizonyítja, hogy egy dögös profilképben manapság már nem bízhat az ember

,,Régen minden jobb volt' - szokták mondani, és a helyzet az, hogy talán tényleg így van. Pár évvel ezelőtt az iWiW és MyVIP korában még az emberek profilképe is elegendő információval szolgált ahhoz, hogy ráírjunk- vagy ismerősnek jelöljük a számunkra szimpatikus személyt. Azóta persze nagyot válto

20 anyasággal kapcsolatos mém, ami remekül summázza az édesanyák életét

20 anyasággal kapcsolatos mém, ami remekül summázza az édesanyák életét

Soha-senki nem mondta, hogy anyának lenni könnyű, ennek ellenére a nők túlnyomó többségét mégis meglepetésként tudja érni, hogy mennyire piszkosul nehéz is ez az egész. Ez egy véget nem érő érzelmi hullámvasút, ami számtalan olyan kiszámíthatatlan helyzetet képes szülni, melyeken ott helyben biztos,

Az emberek fotókat posztolnak a világ egyik legőszintébb, legemberibb hollywoodi színészéről

Az emberek fotókat posztolnak a világ egyik legőszintébb, legemberibb hollywoodi színészéről

A legtöbb sztár fényűző életet él, millió dolláros partikba járkál és ahol csak lehet, kerüli az átlagemberekkel történő találkozást. Nos, Keanu Reeves nem ilyen. A Mátrix filmekkel világhírűvé vált színész épp olyan szerény, átlagos életet él, mint bárki más: helyi kocsmákba jár italozni, turistaos

21 elkapkodott építészeti megoldás, ami láttán az idegösszeomlás fenyeget

21 elkapkodott építészeti megoldás, ami láttán az idegösszeomlás fenyeget

Vannak olyan munkások, akik kizárólag a mának élnek. Ők nem törődnek az elvégzett munka minőségével és időtállóságával, csak az a cél lebeg a szemük előtt, hogy minél hamarabb, a lehető legolcsóbb és legprimitívebb megoldások segítségével abszolválják a problémát. Ez persze hajmeresztő pillanatokhoz

20 gyerek, aki igazán különleges dolgot örökölt a szüleitől

20 gyerek, aki igazán különleges dolgot örökölt a szüleitől

Magától értetődő, hogy kisebb-nagyobb mértékben mindannyian hasonlítunk a szüleinkre. Akadnak azonban olyanok, akik nem csak egy-egy anyajegyet vagy más hasonló testi jellegzetességet örököltek, hanem olyasvalamit, ami teljesen összetéveszthetetlenné teszi őket másokkal. Épp úgy, mint a most követke

20+ összehasonlító fotó, ami egészen új szemszögből mutatja be a világot

20+ összehasonlító fotó, ami egészen új szemszögből mutatja be a világot

A rögzített perspektíva egy csodálatos dolog, melynek segítségével elképesztő változásokat és átalakulásokat figyelhetünk meg a minket körülvevő világban. Ehhez pusztán két eltérő időben készült képre van szükségünk ugyanabból a szemszögből fotózva, melynek eredményeképpen lélegzetelállító változáso

11 gyerekes kérdés, amire mindig is tudni akartad a választ, de sosem merted megkérdezni

11 gyerekes kérdés, amire mindig is tudni akartad a választ, de sosem merted megkérdezni

Számtalan olyan kérdés létezik, melyek valamilyen oknál fogva gyerekkorunk óta foglalkoztatnak bennünket. Mivel azonban akkoriban a szüleink nem voltak képesek pontos választ adni ezekre a kérdésekre, egyszerűen lemondtunk a velük kapcsolatos válaszkeresésről, noha időről-időre azért mégiscsak eszün

19 érthetetlen dolog, amiről nem könnyű kitalálni, hogy micsoda

19 érthetetlen dolog, amiről nem könnyű kitalálni, hogy micsoda

Megszokhattuk már, hogy az internetezők időről-időre megosztják a legfurcsább általuk talált érdekességeket, melyekről olyannyira nem tudják kitalálni, hogy mi lehet, hogy jobb híján kénytelenek az internet népéhez fordulni segítségért. Így volt ez a most következő esetekben is, és ahogy az lenni sz

Talasszofóbia – egy hátborzongató fóbia, ami nagy valószínűséggel neked is van

Talasszofóbia – egy hátborzongató fóbia, ami nagy valószínűséggel neked is van

A fóbia egy indokolatlan viszolygás vagy ösztönös félelem meghatározott tárgyaktól, helyzetektől vagy személyektől - ebből kifolyólag pedig rengeteg ilyen fóbiát tartanak számon a pszichológusok. A talasszofóbia egy ezek közül, valódi különlegessége pedig abban rejlik, hogy az emberek túlnyomó többs

17 hihetetlenül ritka dolog, amit csak millióból egy embernek van szerencséje személyesen látni

17 hihetetlenül ritka dolog, amit csak millióból egy embernek van szerencséje személyesen látni

Láttál már valaha puha szőrcsomónak látszó ásványi anyagot? Netán aranytigrist? Esetleg egy esőfelhő alatt keletkező szivárvány születését? Ne okold magadat, ha nem. Ezek ugyanis tipikusan olyan dolgok, melyeket maximum millióból egy embernek van szerencséje személyesen is látni. A most következő fo

http://ujhazak.com