14 dolog, amit mindennap használsz, de mégsem tudsz a rejtett képességéről

  1. 1 Apró lyuk a kávés poharak fedelén.


    Ha legközelebb megnézed a gyorsétteremben elvitelre kért kávés poharad fedelét, akkor láthatod, hogy egy aprócska, látszólag tű lyukasztotta lyuk éktelenkedik a tetején. Ennek két oka is van: az egyik, hogy a teljesen lezárt fedélből nem lehetne inni vagy önteni az italt anélkül, hogy a belsejében létrejövő vákuum hatására keletkező légbuborékok ne okoznának problémát a fogyasztónak.

    A másik ok, hogy a forró kávéból kiszabaduló gőznek el kell távoznia valamerre, máskülönben egy teljesen légmentesen lezárt fedél esetén felmerülne annak a kockázata, hogy a forró gőz megolvasztja a pohár fedelét.

  2. 2 Mágneses töltőpisztoly megszakító.


    A benzinkutak tetemes anyagi károkat szenvednek el azért, mert a feledékeny autósok elfelejtik kivenni a töltőpisztolyt az autóból távozás előtt.

    Ennek kiküszöbölésére találták fel a mágneses megszakítót, amit egyre több helyen kezdenek el alkalmazni. Ennek segítségével egy esetleges tankban maradt elindulás esetén senki sem sérül meg, a sofőr önbecsülését leszámítva talán.

  3. 3 Fürdőhab.


    A fürdőhab nem csak szép, de szigetel is. A buborékok ugyanis hőszigetelőként működnek – ergo: egy hab nélküli fürdőkád gyorsabban lehűl, mivel a teljes felszínén hőveszteséget szenved el. Fontos azonban megjegyezni, hogy az a jelenség csak a modern, akrilból készült fürdőkádak esetében figyelhető meg, a régi acél fürdőkádak vízhőmérséklete ugyanolyan gyorsan csökken, nem segít rajtuk a hab.

  4. 4 Levehető fejtámla.


    A gépkocsik fejtámlái megóvják a kocsiban utazó emberek fejét egy hirtelen végezés vagy ütközés alkalmával – ez tény. Van azonban egy kevésbé ismert funkciója is: nem véletlen ugyanis, hogy ki lehet venni a helyükről és hogy olyan fém végekben végződnek, amilyenekben. Ha ugyanis egyszer olyan helyzetbe kerülünk, hogy beszorulunk az autónkba, a fejtámlák fém részét az üveghez nyomva egyszerűen, könnyedén és biztonságosan kitörhetjük a gépkocsik ablaküvegét. Magáról a módszerről az " target="_blank" rel="nofollow">ALÁBBI videóban láthatsz bővebb utasításokat.

  5. 5 Négyzet alakú kanál a jégkrémekben.


    A McDonald’s szögletes fagylalt-kanalai gyakori dilemmát okoznak az internetezők körében. Miért ilyenek és miért van szükség erre? A cég nemrégiben egy kérdezz-felelek játék keretén belül válaszolt is erre a sokak fantáziáját megmozgató kérdésre, kiderült, hogy ezeket a kanalakat direkt úgy tervezik, hogy a fagyigépek rajtuk keresztül töltsék bele a fagyit a poharakba, ezáltal pedig ritkábban kell tisztítani a gépeket és sok fölösleges költségtől óvják meg a céget.

  6. 6 Miért van három fül a fém benzines kannákon?


    A könnyebb hordozhatóság végett: így ugyanis ketten is könnyedén képesek cipelni.

  7. 7 Miért van fém rács mikrohullámú sütők üveglapjának hátulján?


    A mikrohullámú sütők ajtajának belső részén található fekete rács nem esztétikai okokat szolgál, hanem szükségszerűség. Ez a rács tulajdonképpen egy Faraday-kalitka, ami megvédi a mikró használóját attól, hogy a mikrohullámú sugarak elhagyhassák a készüléket. Ha bővebben is érdekel a mikrohullámú sütő mechanizmusa, ajánljuk figyelmetekbe az Index ezzel kapcsolatos, roppant részletes cikkét.


Hozzászólások

Ezért nem bízhat már egy dögös profilképben sem manapság az ember

Ezért nem bízhat már egy dögös profilképben sem manapság az ember

,,Régen minden jobb volt' - szokták mondani, és a helyzet az, hogy talán tényleg így van. Pár évvel ezelőtt az iWiW és MyVIP korában még az emberek profilképe is elegendő információval szolgált ahhoz, hogy ráírjunk- vagy ismerősnek jelöljük a számunkra szimpatikus személyt. Azóta persze nagyot

20 anyasággal kapcsolatos mém, ami remekül summázza az édesanyák életét

20 anyasággal kapcsolatos mém, ami remekül summázza az édesanyák életét

Soha-senki nem mondta, hogy anyának lenni könnyű, ennek ellenére a nők túlnyomó többségét mégis meglepetésként tudja érni, hogy mennyire piszkosul nehéz is ez az egész. Ez egy véget nem érő érzelmi hullámvasút, ami számtalan olyan kiszámíthatatlan helyzetet képes szülni, melyeken ott helyben biztos,

Az emberek fotókat posztolnak a világ egyik legőszintébb, legemberibb hollywoodi színészéről

Az emberek fotókat posztolnak a világ egyik legőszintébb, legemberibb hollywoodi színészéről

A legtöbb sztár fényűző életet él, millió dolláros partikba járkál és ahol csak lehet, kerüli az átlagemberekkel történő találkozást. Nos, Keanu Reeves nem ilyen. A Mátrix filmekkel világhírűvé vált színész épp olyan szerény, átlagos életet él, mint bárki más: helyi kocsmákba jár italozni, turistaos

21 elkapkodott építészeti megoldás, ami láttán az idegösszeomlás fenyeget

21 elkapkodott építészeti megoldás, ami láttán az idegösszeomlás fenyeget

Vannak olyan munkások, akik kizárólag a mának élnek. Ők nem törődnek az elvégzett munka minőségével és időtállóságával, csak az a cél lebeg a szemük előtt, hogy minél hamarabb, a lehető legolcsóbb és legprimitívebb megoldások segítségével abszolválják a problémát. Ez persze hajmeresztő pillanatokhoz

20 gyerek, aki igazán különleges dolgot örökölt a szüleitől

20 gyerek, aki igazán különleges dolgot örökölt a szüleitől

Magától értetődő, hogy kisebb-nagyobb mértékben mindannyian hasonlítunk a szüleinkre. Akadnak azonban olyanok, akik nem csak egy-egy anyajegyet vagy más hasonló testi jellegzetességet örököltek, hanem olyasvalamit, ami teljesen összetéveszthetetlenné teszi őket másokkal. Épp úgy, mint a most követke

20+ összehasonlító fotó, ami egészen új szemszögből mutatja be a világot

20+ összehasonlító fotó, ami egészen új szemszögből mutatja be a világot

A rögzített perspektíva egy csodálatos dolog, melynek segítségével elképesztő változásokat és átalakulásokat figyelhetünk meg a minket körülvevő világban. Ehhez pusztán két eltérő időben készült képre van szükségünk ugyanabból a szemszögből fotózva, melynek eredményeképpen lélegzetelállító változáso

11 gyerekes kérdés, amire mindig is tudni akartad a választ, de sosem merted megkérdezni

11 gyerekes kérdés, amire mindig is tudni akartad a választ, de sosem merted megkérdezni

Számtalan olyan kérdés létezik, melyek valamilyen oknál fogva gyerekkorunk óta foglalkoztatnak bennünket. Mivel azonban akkoriban a szüleink nem voltak képesek pontos választ adni ezekre a kérdésekre, egyszerűen lemondtunk a velük kapcsolatos válaszkeresésről, noha időről-időre azért mégiscsak eszün

19 érthetetlen dolog, amiről nem könnyű kitalálni, hogy micsoda

19 érthetetlen dolog, amiről nem könnyű kitalálni, hogy micsoda

Megszokhattuk már, hogy az internetezők időről-időre megosztják a legfurcsább általuk talált érdekességeket, melyekről olyannyira nem tudják kitalálni, hogy mi lehet, hogy jobb híján kénytelenek az internet népéhez fordulni segítségért. Így volt ez a most következő esetekben is, és ahogy az lenni sz

Talasszofóbia – egy hátborzongató fóbia, ami nagy valószínűséggel neked is van

Talasszofóbia – egy hátborzongató fóbia, ami nagy valószínűséggel neked is van

A fóbia egy indokolatlan viszolygás vagy ösztönös félelem meghatározott tárgyaktól, helyzetektől vagy személyektől - ebből kifolyólag pedig rengeteg ilyen fóbiát tartanak számon a pszichológusok. A talasszofóbia egy ezek közül, valódi különlegessége pedig abban rejlik, hogy az emberek túlnyomó többs

13 dolog, ami miatt úgy érezzük, mintha Japán egy teljesen más bolygón létezne

13 dolog, ami miatt úgy érezzük, mintha Japán egy teljesen más bolygón létezne

Japán egy végtelenül sokoldalú ország, ahol a gazdag kulturális hagyományok hihetetlen technikai fejlettséggel párosulnak. Éppen ezért nem is meglepő talán, hogy a világban sehol máshol nem találkozhatunk ennyire kontrasztos, mégis a nagy egészet tekintve csodálatosnak mondható valósággal. Az embere

http://ujhazak.com