16 furcsa dolog, amit mindig is tudni akartál, de nem volt kitől megkérdezned

  1. 1 Mi az a lyuk a telefonok hátoldalán a kamera és a vaku között?!

    depositphotos

    Ez egy hátlapi mikrofon, hogy a hátsó kamerával történő felvétel közben szebb, tisztább hangot kapjunk a videónkhoz.

  2. 2 Mi ez a furcsa jel a hátizsákokon?!

    depositphotos

    Ez a megerősített, két oldalról nyitott ,,zseb" eredetileg a jégcsákányok tárolására szolgált a hegymászók hátizsákjain, mára azonban puszta szimbólummá és díszítő elemmé vált.

  3. 3 Miért van lyuk a lakatok alján?!

    shutterstock

    Egyrészt azért, hogy a beléjük folyt esővíz könnyebben kiszáradjon és egy esetleges hideg időjárás esetén a belsejében szétfagyó víz ne tehessen kárt a zár szerkezetében, másrészt pedig azért, hogy ezen keresztül könnyebben lehessen olajozni a lakatot.

  4. 4 Az USB-logó jelentése.

    shutterstock

    A tengerek istenének, Poszeidónnak félelmetes fegyverét mindannyian ismerjük. Nos, az ő hatalmas villájának egyszerűsített ábrája lett az USB szimbóluma: hogy egészen pontosan miért, azt már nem tudni. Annyi biztos, hogy az USB Poszeidón-villa ágainak végén levő kocka/háromszög/kör azt akarja szimbolizálni, hogy az USB-n keresztül rengeteg féle-fajta eszközt csatlakoztathatunk.

  5. 5 Mik ezek a színes jelölések a csomagolásokon?!

    depositphotos

    Ezek a különböző színű jelölések a gyártósorokon dolgozó gépek miatt kerülnek rá a csomagolásokra, amik az optikai szkennerek segítségével, ezek alapján tájékozódva állapítják meg, hogy hol kell rögzíteni, vágni, vagy éppen ragasztani az adott csomagolást.

  6. 6 Miért így alakították ki a borospoharakat?

    depositphotos

    A hosszú üvegtalp összességében véve egyetlen egy célt szolgál a borospoharak alján: hogy a kezünk hőjétől ne melegedjen fel a pohárba töltött ital.

  7. 7 Mire szolgál ez a kis fül a juharszirupos üvegeken?

    depositphotos

    Kezdetben a juharszirupokat 5 gallonos üvegekben árulták, amiket bizony nehéz lett volna extra fogantyú nélkül kitölteni. Az idő haladtával persze egyre inkább csökkent a juharszirupok mérete, ám ez a kis fül az üvegeken továbbra is megmaradt, mint egyfajta jelkép és szimbólum.

  8. 8 Hogyan kell helyesen megpucolni egy banánt?

    depositphotos

    Annál a végénél kezdve, ahol letépjük a fürtről. És miért? Mert a majmok és így csinálják, és ha a majmoknak ez jó, akkor valószínűleg nekünk, embereknek is megteszi. ????

    Egyébként nincs jó vagy rossz banánpucolási metódus, mindenki úgy csinálja, ahogy neki kényelmesebb.

  9. 9 Barbie-nak van vezeték és középső neve is.

    shutterstock

    A Barbie-baba teljes nevet tehát: Barbara Millicent Roberts.

  10. 10 Ki találta fel a tűzcsapot?

    wikipedia

    Senki sem tudja. De ami még érdekesebb, az ennek az oka: a tűzcsap szabadalmával kapcsolatos hivatalos papírok ugyanis elégtek egy irodai tűzben.


Hozzászólások

10 pszichológiai trükk, ami segít érvényesíteni az akaratodat mások felett

10 pszichológiai trükk, ami segít érvényesíteni az akaratodat mások felett

Bár mindannyian különbözünk, a természetünk többnyire meglehetősen hasonló. Ez teszi lehetővé számunkra, hogy kapcsolatba lépjünk másokkal, kiismerjük a gondolkodásukat és ha a helyzet úgy kívánja, akkor befolyásoljuk is a döntéseiket és véleményeiket. Ehhez csak néhány rafinált trükkre lesz szükség

A hőscica meggátolta, hogy a kisbaba leessen a lépcsőn

A hőscica meggátolta, hogy a kisbaba leessen a lépcsőn

A biztonsági kamera által készített felvételen jól látható, hogy a macska azonnal cselekedni kezd, amin észreveszi, hogy a gyerek a lépcső felé tart, és mindent megtesz azért, hogy megállítsa. A cicát azóta - nem meglepő módon - hősként ünnepli a közösségi média.

Senki sem képes hiba nélkül teljesíteni ezt a Mandela-effektus tesztet. Neked sikerül?

Senki sem képes hiba nélkül teljesíteni ezt a Mandela-effektus tesztet. Neked sikerül?

Mandela effektusnak hívjuk azt, amikor az emberek nagy többségének kristálytiszta emlékei vannak olyan dolgokról, melyek valójában sosem történtek meg. Nevét Nelson Mandeláról, korábbi dél-afrikai elnökről kapta, mivel hozzá köthető az egyik legkomolyabb ilyen jelenség: a középkorú emberek többségén

Így néznének ki a legnépszerűbb filmek plakátjai, ha sztárok helyett macskák lennének rajtuk

Így néznének ki a legnépszerűbb filmek plakátjai, ha sztárok helyett macskák lennének rajtuk

A macskák nemcsak az internetet, de már a mozifilmek világát is megnyerték maguknak. Legalábbis egy orosz grafikus csoportnak köszönhetően mindenképpen. A Vkontakte közösségi oldal „Котий” (A macska) nevezetű csoportjában ugyanis az interneten fellelhető abszurd macskás fotók segítségével az emberek

18 megoldás a ház rendszerezéséhez, amelyek láttán örömmel fogsz felsóhajtani

18 megoldás a ház rendszerezéséhez, amelyek láttán örömmel fogsz felsóhajtani

Gyerekjátékok, szépségápolási cikkek, háztartási vegyszerek, rengeteg cipő ... Olyan sok terméket vásárolunk meg, hogy egy hangulatos otthon megszervezése komoly fejfájást okozhat! Néha kifogyunk az ötletekből, hogy hogyan lehetne mindent elrendezni, hogy szép és kényelmes is

12 élelmiszer, amely árthat neked, ha rosszkor fogyasztod

12 élelmiszer, amely árthat neked, ha rosszkor fogyasztod

Kutatások szerint, manapság az Egyesült Államokban egy átlagos ember kb. 20% -kal több kalóriát fogyaszt, mint ősei a múlt században. És bár az emberek egyre tudatosabban táplálkoznak, nem mindig könnyű az egészséges táplálkozás szabályainak megfelelni.

Egy Titanic túlélő azt állítja, hogy nem egy jéghegy pusztította el a hajót

Egy Titanic túlélő azt állítja, hogy nem egy jéghegy pusztította el a hajót

A könyvekből és a filmekből mindannyian tudjuk, hogy a Titanic egy jéghegy miatt süllyedt, de van néhány friss bizonyíték, amely szerint robbanások és tüzek voltak a hajón, és ezek miatt süllyedt el! Ez megváltoztatja a

Az anya beköti a babát az autós ülésbe, és kidobja a második emeleti ablakból, mielőtt utolsó lélegzetet vesz

Az anya beköti a babát az autós ülésbe, és kidobja a második emeleti ablakból, mielőtt utolsó lélegzetet vesz

Csodálatos, hogy mi történik egy nő megérzésével, amikor anyává válik. Hirtelen az élete már nemcsak önmagáról szól. Gyermeke biztonsága előtérbe kerül – történjen bármi. Ez a történet egy tökéletes példa egy anya szeretetére – hihetetlenül szomorú és

20 fantasztikus tervező, akik egy lépéssel a világ előtt járnak

20 fantasztikus tervező, akik egy lépéssel a világ előtt járnak

A tervezők nem ülnek nyugodtan! Amikor a praktikus találkozik a kreatívval, nagy dolgok születnek. Lehet, hogy nem veszed észre, de életünket továbbra is a tervezők munkája alakítja. Minden tervező fő célja, hogy életünk jobb és

9 jele annak, hogy túl sok cukrot fogyasztasz

9 jele annak, hogy túl sok cukrot fogyasztasz

A cukor jó ízű, és minden, ami tartalmazza, még jobb! Úgy tűnik, hogy az édes kristályos szénhidrát mindenhol megtalálható. Legtöbben szeretünk a kedvenc desszertjeink felejthetetlen ízére gondolni, amikor éhesek vagyunk. Azonban az, ami ártatlan örömnek

http://ujhazak.com