21 abszurd tény a világról, ami bármilyen hihetetlenül is hangzik, valójában teljesen igaz

  1. 1 Az Amazonas-folyón (hossza közel 7 ezer kilométer!) egyetlen híd sem található. Egyedül a Rio Negro híd köthető hozzá, melyet 2010-ben adtak át és amely a Rio Negro-folyó két partját köti össze, ami az Amazonas egyik mellékfolyója.


      

  2. 2 A tigriseknek nem csak a szőrük csíkos, de a bőrük is.
    Ha pedig már itt tartunk: nincs két egyforma csíkozattal rendelkező tigris a világon, minden minta egyedi.

    pinterest

      

  3. 3 2012-ben egy ázsiai nő az izlandi utazása során önkéntesen csatlakozott egy ,,eltűnt nőt" kereső csoporthoz. Egy egész éjszakán át tartó keresgélés után kiderült, hogy igazából az ázsiai nő volt a keresett személy, akinek az eltűnését a családtagjai jelentették a rendőrségnek, miután nem tudták őt elérni telefonon. Az ázsiai nő nem ismert magára a személyleírás alapján, a többiek pedig azért nem ismerték fel, mert idő közben ruhát cserélt.

    dailymail.co.uk

  4. 4 Ha nagy távolságot teszünk meg repülőgéppel, akkor a repülésünk útvonala, még véletlenül sem úgy néz ki, mint ahogy azt mi gondolnánk. Egyrészt azért, mert a kétdimenziós térképen rajzolt egyenes vonal semmiképp sem fedi a háromdimenziós Földgömbön rajzolt egyenest, másrészt azért, mert repülés közben is folyamatosan forog a Föld tengelye körül. Éppen ezért, ha például Indiából az USA-ba szeretnénk repülni, akkor az utunk Oroszországon, Anglián és Grönlandon keresztül fog vezetni.

    depositphotos

  5. 5 Az Alaszkához tartozó Aleut-szigetek az Egyesült Államok legnyugatibb pontja.


  6. 6 Hogy lehet az, hogy az Egyesült Királyság egyik pontjából átlátni Afrikába?! A válasz egyszerű: Gibraltár ugyanis egy brit tengerentúli terület, mely ugyan Spanyolország alatt található, ám mégis az Egyesült Királyság része. Gibraltár legdélibb pontjából pedig gond nélkül látni lehet Afrikát.

    wikipédia

  7. 7 Számos feltételezés létezik arra, hogy miért álmodunk alvás közben. Egyes feltételezések szerint a növekedésünket és a fejlődésünket segítik, mások szerint a memóriánk és a testi funkcióink helyreállításában van szerepük, ám ezek mind csak feltételezések, nem létezik rá bizonyított magyarázat, hogy miért is álmodunk pontosan.

    wikipédia


Hozzászólások

20 ember, aki megpróbált a képszerkesztő programok mögé bújni, de lelepleződött

20 ember, aki megpróbált a képszerkesztő programok mögé bújni, de lelepleződött

A Photoshop kétségkívül az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb találmánya. Ma már nem kell aggódnunk egy kellemetlen pattanás vagy a háttérben megjelenő illető miatt, néhány egyszerű trükkel ugyanis könnyedén eltávolíthatjuk őket a képekről. Egyre kell figyelni csupán: hogy ne essünk át a ló túloldalá

A japán élet 19 jellegzetessége, ami európai fejjel nézve teljesen lehetetlennek tűnik

A japán élet 19 jellegzetessége, ami európai fejjel nézve teljesen lehetetlennek tűnik

Mindenki tudja jól, hogy technikai szempontból japán az egyik legfejlettebb ország a világon, hogy az emberek magas iskolai végzettségéről már ne is beszéljünk. Akadnak azonban olyan izgalmas érdekességek a japánok mindennapjaival kapcsolatban, melyeket csak azok ismernek, akik személyesen is megfor

CSODA: Megszületése után azonnal járni kezdett a baba

CSODA: Megszületése után azonnal járni kezdett a baba

Brazil orvosok döbbenten állnak a tény előtt, egy újszülött kisbaba járni kezdett, miután világra jött. Ez az eset minden tudományos elmélettel szembemegy, rácáfol mindarra, amit eddig tudtunk az ember fiziológiájáról. Egy újszülött járni kezdett pillanatokkal azután, hogy

Ezek a középkorról szóló tények, bizonyítják, hogy a történelem sokkal érdekesebb, mint a Trónok harca

Ezek a középkorról szóló tények, bizonyítják, hogy a történelem sokkal érdekesebb, mint a Trónok harca

A középkor az európai történelem egyik legsötétebb korszaka: véres háborúk, pusztító betegségek és enyhén szólva is roppant pocsék higiénia, ami napról-napra tizedelte az embereket. A középkor azonban nem csak egy reménytelenül sötét, de egyben nagyon érdekes korszak is volt, amiről – mint kiderült

Kiderült: Ez a vércsoport védettebb a rák, a demencia vagy a trombózis ellen

Kiderült: Ez a vércsoport védettebb a rák, a demencia vagy a trombózis ellen

Egyes vércsoportok esetében kisebb aránnyal fordulnak elő bizonyos betegségek. Most kiderült, hogy a rák, a demencia, és a trombózis esetében mely vércsoportok szerencsésebbek.Hirdetés Azt már kiderítették kutatások, hogy egyes vércsoportoknál néhány betegség előfordulásának nagyobb a kockázata

9 rossz macska szokás, amit valójában mi magunk idézünk elő

9 rossz macska szokás, amit valójában mi magunk idézünk elő

A hosszú ideig házban tartott macskák egy idő után akarva-akaratlanul is átveszik családjuk stílusát, hatással van rájuk azok közeledése és szokásai. Tudni kell azonban, hogy ezek a pihe-puha szőrcsomók nem olyan egyszerű teremtések, mint amilyennek első ránézésre tűnnek, ezért szokásainkkal és az á

10 gyerek-kérdés, amire még a felnőttek sem mindig tudják a választ: te tudod?

10 gyerek-kérdés, amire még a felnőttek sem mindig tudják a választ: te tudod?

Mindannyian jártunk iskolába és elég sokan közülünk le is érettségiztek végül. Hiába azonban a 10-15 iskolapadban töltött év, sok esetben még ezalatt a rengeteg idő sem kaptunk választ azokra a 'nagy kérdésekre', melyek gyerekkorunk óta foglalkoztatnak bennünket. Az alábbiakban épp ezért m

12 romantikus kedvesség, amivel néha az őrületbe kergetik a pasik a nőket

12 romantikus kedvesség, amivel néha az őrületbe kergetik a pasik a nőket

A férfiak legtöbbször romantikusak próbálnak lenni, ha le szeretnék nyűgözni kedvesüket, mit sem tudván arról, hogy ezzel néha többet ártanak, mint használnak. Nem minden nő rajong ugyanis a túlzott romantikáért, sőt mi több, vannak akik egyenesen falra másznak az ilyesmitől. Az alábbi listán most 1

A kocsmába járás jelentősen hat a férfiak egészségére,mégpedig javítja

A kocsmába járás jelentősen hat a férfiak egészségére,mégpedig javítja

Egy nagyon érdeke cikkre akadtunk 2001 ből.Neked mi a véleményed az írtakról?

CSODA: Megszületése után azonnal járni kezdett a baba

CSODA: Megszületése után azonnal járni kezdett a baba

Brazil orvosok döbbenten állnak a tény előtt, egy újszülött kisbaba járni kezdett, miután világra jött. Ez az eset minden tudományos elmélettel szembemegy, rácáfol mindarra, amit eddig tudtunk az ember fiziológiájáról. Egy újszülött járni kezdett pillanatokkal azután, hogy

http://ujhazak.com