Ezek a középkorról szóló tények, bizonyítják, hogy a történelem sokkal érdekesebb, mint a Trónok harca

  1. 1 Mikor kezdődött és fejeződött be a középkor?

    wikipedia

    Az ókor és a középkor közötti vékony határvonalat 476-ra datáljuk, ekkor történ ugyanis a Nyugat-Római Birodalom bukása. A középkor felső határával, vagyis annak lezárásával kapcsolatban azonban nincs ennyire magabiztos egyetértés: egyesek 1492-re datálják, mások 1517-re, a reformáció kezdetére.

    Számos tudós szerint a középkor végét 1453-ban, a bizánci főváros, Konstantinápoly Oszmán Birodalom általi elfoglalása jelentette. Van még egy napjainkban roppant népszerű kronológiai elmélet is, ami szerint a középkor pontosan 1000 évig tartott, vagyis 500 és 1500 között.

    A „középkor” kifejezést egyébként Flavio Biondo olasz történész fogalmazta meg először, 1453-ban.

  2. 2 Igaz, hogy léteztek titkos lovagrendek?

    wikipedia

    Úgy tartják, hogy a középkorban titkos lovagrendek léteztek.

    Ez azonban nem így van: a rendhez tartozás tekintélyt teremtett és semmiképp sem volt „rejtett”, épp ellenkezőleg: erősen hangoztatták. A lovagság fogalma egyébként csak a 10. század végén vált közismertté: ahogy Jacques Le Goff, az egyik leghíresebb középkori tudós a középkori civilizációval foglalkozó könyvében is írta, a lovagi cím 971-ben jelent meg először.

    Annak ellenére, hogy a lovagok szó hallatán általában a harcosokra gondolnak az emberek, a lovagrendek tagjai inkább a szerzetesekhez hasonlítottak: a szerénység és az engedelmesség igéit terjesztették.

  3. 3 Az inkvizíció nem a középkorban virágzott.

    wikipedia

    Napjainkban a „középkor” és az „inkvizíció” fogalmai szorosan kapcsolódnak egymáshoz.

    Az eretnekséget vizsgáló különleges egyházi bíróságok azonban csak 1215-ben jelentek meg, III. Ince pápa alatt. Ebből a „békés” testületből is csak 1483-ra vált rémálom, amikor Tomás de Torquemada egyfajta „kis holokausztot” okozott Spanyolországban.

    Egyébként az inkvizíció egyik leghíresebb áldozata Giordano Bruno, akit 1600. február 17-én a katolikus egyház elevenen elégetett Rómában, a Campo de’ Fiori-n, mivel a férfi azt állította, hogy a Föld forog a Nap körül.

  4. 4 A csíkos ruhák rossz előjelek.

    wikimedia

    A csíkos ruhák viselése a középkorban nem volt túl biztonságos választás. 1310-ben a francia Rouen városban például egy cipészt véletlenül kivégeztek, miután egy napig csíkos ruház mert viselni. A csíkos ruhákat hivatalosan a színészeknek, zenészeknek, utcalányoknak, eretnekeknek és hozzájuk hasonlók renegátoknak kellett viselniük, hogy könnyedén megkülönböztethetőek legyenek a tisztességes emberektől. 

    A modern tudósoknak megoszlik a véleménye a középkorban a csíkos ruhákat ölelő negatív hozzáállás eredetéről. Egyesek bibliai idézeteket sejtetnek mögöttük, mások szerint azért alakult ki ez a közvélemény, mert úgy tartották, hogy a csíkos ruhát viselő emberek rejtegetnek valamit.

  5. 5 Miért volt szükség csőrre a pestisdoktor maszkján?

    wikimedia

    A pestisorvosok maszkját valószínűleg senkinek sem kell bemutatni. A csőr azonban nem a megfélemlítéshez kellett: az orvosok erős illatú anyagokat tároltak benne, például ecetben áztatott ruhát, virágokat, gyógynövényeket vagy kámfort. Úgy tartották, hogy ezek egyfajta „szűrőként” funkcionálnak és megvédik az orvosokat a betegségtől. Ez az ikonikus ruha azonban csak a 17. században jelent meg, így valójában semmi köze a középkorhoz.

    A történelem első ismert pandémiája a 6. század közepén tomboló pestis járvány volt, ami becslések szerint 125 millió ember életét követelte Európában és Ázsiában. A legpusztítóbb járvány mégis a 14. században tomboló fekete halál volt: a Kelet-Kínából induló járvány egész Európát megfertőzte, és Oroszországot is elérte. Európában több mint 25 millió ember halt meg a járványban, ami a kontinens akkori lakkosságának mintegy egyharmadát jelentette. 

  6. 6 Miért voltak lyukak a katedrálisok falain?

    geograph.org.uk

    A középkorban épült székesegyházak falain előszeretettel helyeztek el apró nyílásokat, – ún. hasioscope-okat – melyeken keresztül látni lehetett, hogy mi történik az épületen belül. Erre azért volt szükség, hogy a templomból kitiltott – például leprás – embereket se fosszák meg az egyháztól teljesen. Ezek a lyukak legtöbbször az oltárra néztek, így a kívül álló leprások is részesei lehettek a szertartásoknak.

  7. 7 Miért voltak óramutató járásával megegyező irányúak a csigalépcsők?

    stormthecastle.com

    A középkori várakban található spirál lépcsők mindig az óramutató járásával megegyező irányban kerültek kialakításra, és ennek igen egyszerű oka volt. Az építéskor ugyanis az esetleges ostrom közben közben kialakult közelharc lehetőségét tartották szem előtt: a lentről érkező ellenségnek így sokkal nehezebb a jobb kezével harcolni, mint a felülről saját várát védő csapatoknak. A lépcső aljáról érkező emberek így kénytelenek voltak a gyengébb kezükkel harcolni.

    A csigalépcsőknél más trükköket is alkalmaztak: a lépcsőfokok olykor különböző magasságúak és szélességűek voltak, így az ellenséges csapatok katonái – mivel nem ismerték azok tervezési jellemzőit – gyakran megbotlottak és elestek.

    Egy jól ismert kivétel van ez alól: a Waldstein-család egyik kastélyában például az óramutató járásával ellentétes irányban lettek kialakítva a lépcsők, mivel a család majdnem minden férfitagja balkezes.

  8. 8 Hogyan lett Buddha keresztény szent?

    wikimedia

    Még a római katolikus vallás gyakorlói sem biztos, hogy tudják: a november 27-én ünnepelt "szentjük", Jozafát ki is valójában.

    Európában a középkorban roppant népszerű volt a „Barlám és Jozafát” című regény. Mivel a regényben szereplő Jozafát története sok közös vonást mutat az indiai legendákban szereplő Buddhával, ezért a kutatók egyetértettek azzal, hogy ez tulajdonképpen Buddha történetének keleti keresztény átdolgozása.

    Bővebben: Buddhapest.hu

  9. 9 Miért harcolnak a középkori lovagok csigákkal?

    typepad.co.uk

    A 13. század végén bizonyos csigákkal küzdő lovagok rajzai jelentek meg a Franciaország északi régióiban létrehozott kéziratok margóin. A tudósok nem rendelkeznek pontos adatokkal arról, hogy miért tetszettek ezek az állatok a középkori művészeknek, de több változat is létezik. Az egyik szerint a gázukból kibújó csigák egyfajta jelképei a halálból való feltámadásnak.

    Egy másik változat szerint a csigák a gyávaság szimbólumai, egyfajta gúny-kellékek. A legvalószínűbb elmélet szerint a csigák mégis inkább a longobárdok jelképei, akik ebben az időben nagy ellenségei voltak a franciáknak. Ezt alátámasztja többek között az is, hogy a rajzok készítésének idején roppant népszerű volt egy bizonyos „Longobárdok és a csigák” című vers a franciák körében.

    Érdekesség: a „zálogház” szó is épp a longobárdok miatt jelent meg, ekkoriban ugyanis előszeretettel foglalkoztak uzsorával – talán ennek is volt köszönhető az őket körülvevő ellenszenv.


Hozzászólások

20 ember, aki megpróbált a képszerkesztő programok mögé bújni, de lelepleződött

20 ember, aki megpróbált a képszerkesztő programok mögé bújni, de lelepleződött

A Photoshop kétségkívül az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb találmánya. Ma már nem kell aggódnunk egy kellemetlen pattanás vagy a háttérben megjelenő illető miatt, néhány egyszerű trükkel ugyanis könnyedén eltávolíthatjuk őket a képekről. Egyre kell figyelni csupán: hogy ne essünk át a ló túloldalá

A japán élet 19 jellegzetessége, ami európai fejjel nézve teljesen lehetetlennek tűnik

A japán élet 19 jellegzetessége, ami európai fejjel nézve teljesen lehetetlennek tűnik

Mindenki tudja jól, hogy technikai szempontból japán az egyik legfejlettebb ország a világon, hogy az emberek magas iskolai végzettségéről már ne is beszéljünk. Akadnak azonban olyan izgalmas érdekességek a japánok mindennapjaival kapcsolatban, melyeket csak azok ismernek, akik személyesen is megfor

CSODA: Megszületése után azonnal járni kezdett a baba

CSODA: Megszületése után azonnal járni kezdett a baba

Brazil orvosok döbbenten állnak a tény előtt, egy újszülött kisbaba járni kezdett, miután világra jött. Ez az eset minden tudományos elmélettel szembemegy, rácáfol mindarra, amit eddig tudtunk az ember fiziológiájáról. Egy újszülött járni kezdett pillanatokkal azután, hogy

Kiderült: Ez a vércsoport védettebb a rák, a demencia vagy a trombózis ellen

Kiderült: Ez a vércsoport védettebb a rák, a demencia vagy a trombózis ellen

Egyes vércsoportok esetében kisebb aránnyal fordulnak elő bizonyos betegségek. Most kiderült, hogy a rák, a demencia, és a trombózis esetében mely vércsoportok szerencsésebbek.Hirdetés Azt már kiderítették kutatások, hogy egyes vércsoportoknál néhány betegség előfordulásának nagyobb a kockázata

9 rossz macska szokás, amit valójában mi magunk idézünk elő

9 rossz macska szokás, amit valójában mi magunk idézünk elő

A hosszú ideig házban tartott macskák egy idő után akarva-akaratlanul is átveszik családjuk stílusát, hatással van rájuk azok közeledése és szokásai. Tudni kell azonban, hogy ezek a pihe-puha szőrcsomók nem olyan egyszerű teremtések, mint amilyennek első ránézésre tűnnek, ezért szokásainkkal és az á

10 gyerek-kérdés, amire még a felnőttek sem mindig tudják a választ: te tudod?

10 gyerek-kérdés, amire még a felnőttek sem mindig tudják a választ: te tudod?

Mindannyian jártunk iskolába és elég sokan közülünk le is érettségiztek végül. Hiába azonban a 10-15 iskolapadban töltött év, sok esetben még ezalatt a rengeteg idő sem kaptunk választ azokra a 'nagy kérdésekre', melyek gyerekkorunk óta foglalkoztatnak bennünket. Az alábbiakban épp ezért m

12 romantikus kedvesség, amivel néha az őrületbe kergetik a pasik a nőket

12 romantikus kedvesség, amivel néha az őrületbe kergetik a pasik a nőket

A férfiak legtöbbször romantikusak próbálnak lenni, ha le szeretnék nyűgözni kedvesüket, mit sem tudván arról, hogy ezzel néha többet ártanak, mint használnak. Nem minden nő rajong ugyanis a túlzott romantikáért, sőt mi több, vannak akik egyenesen falra másznak az ilyesmitől. Az alábbi listán most 1

A kocsmába járás jelentősen hat a férfiak egészségére,mégpedig javítja

A kocsmába járás jelentősen hat a férfiak egészségére,mégpedig javítja

Egy nagyon érdeke cikkre akadtunk 2001 ből.Neked mi a véleményed az írtakról?

CSODA: Megszületése után azonnal járni kezdett a baba

CSODA: Megszületése után azonnal járni kezdett a baba

Brazil orvosok döbbenten állnak a tény előtt, egy újszülött kisbaba járni kezdett, miután világra jött. Ez az eset minden tudományos elmélettel szembemegy, rácáfol mindarra, amit eddig tudtunk az ember fiziológiájáról. Egy újszülött járni kezdett pillanatokkal azután, hogy

10 pszichológiai trükk, ami segít érvényesíteni az akaratodat mások felett

10 pszichológiai trükk, ami segít érvényesíteni az akaratodat mások felett

Bár mindannyian különbözünk, a természetünk többnyire meglehetősen hasonló. Ez teszi lehetővé számunkra, hogy kapcsolatba lépjünk másokkal, kiismerjük a gondolkodásukat és ha a helyzet úgy kívánja, akkor befolyásoljuk is a döntéseiket és véleményeiket. Ehhez csak néhány rafinált trükkre lesz szükség

http://ujhazak.com