Egy amerikai lány, aki három éven át dolgozott, hogy egy régi buszból elkészítse álmai otthonát

  1. 1 Így néz ki egy 1966-os GMC busz belseje, ám a lány által közel kétmillió forintért vásárolt busz ennél jóval lepusztultabb állapotban volt.

    instagram

    Jessie elmondása szerint a projekt legnehezebb része a megfelelő emberek megtalálása volt, akik segíthetnek neki tervei megvalósításában, mivel a lány maga nem rendelkezett az átalakítás minden apró részletéhez szükséges kompetenciával.

  2. 2

    facebook

  3. 3 A folyamat hosszadalmas, rendkívül időigényes és némileg szokatlan volt, a kerekeken guruló ház létrehozása ugyanis majdnem minden szempontból különbözött egy „fix” ház kialakításától.

    instagram

  4. 4 Jessie elmondása szerint olyan nagy figyelmet szentelt álmai otthonának megvalósítására, hogy még a szögeket is folyamatosan számolta, ami persze némileg megnehezítette a munkások dolgát és elhúzta a projekt megvalósítását.

    instagram

  5. 5 A busz átalakítása összesen 3 évet vett igénybe, de minden pillanata megérte, főleg, ha meglátod a nem mindennapi, egészen pazar és lenyűgöző belsejét.

    instagram

  6. 6 Meg kell hagyni...csodálatos munkát végeztek!

    instagram

      

  7. 7 Ilyen kilátás mellett még a kora reggeli ébredés sem olyan nehézkes.

    instagram

  8. 8 A buszban helyet kapott többek között egy apró zuhanyzó és WC is, melyek a busz alján található víztartályba ömlenek.

    instagram

  9. 9 Egy hangulatos kis konyha.


  10. 10

    instagram

    Még nincs vége, folytatás a következő oldalon!


Hozzászólások

Senki sem képes hiba nélkül teljesíteni ezt a Mandela-effektus tesztet. Neked sikerül?

Senki sem képes hiba nélkül teljesíteni ezt a Mandela-effektus tesztet. Neked sikerül?

Mandela effektusnak hívjuk azt, amikor az emberek nagy többségének kristálytiszta emlékei vannak olyan dolgokról, melyek valójában sosem történtek meg. Nevét Nelson Mandeláról, korábbi dél-afrikai elnökről kapta, mivel hozzá köthető az egyik legkomolyabb ilyen jelenség: a középkorú emberek többségén

Így néznének ki a legnépszerűbb filmek plakátjai, ha sztárok helyett macskák lennének rajtuk

Így néznének ki a legnépszerűbb filmek plakátjai, ha sztárok helyett macskák lennének rajtuk

A macskák nemcsak az internetet, de már a mozifilmek világát is megnyerték maguknak. Legalábbis egy orosz grafikus csoportnak köszönhetően mindenképpen. A Vkontakte közösségi oldal „Котий” (A macska) nevezetű csoportjában ugyanis az interneten fellelhető abszurd macskás fotók segítségével az emberek

18 megoldás a ház rendszerezéséhez, amelyek láttán örömmel fogsz felsóhajtani

18 megoldás a ház rendszerezéséhez, amelyek láttán örömmel fogsz felsóhajtani

Gyerekjátékok, szépségápolási cikkek, háztartási vegyszerek, rengeteg cipő ... Olyan sok terméket vásárolunk meg, hogy egy hangulatos otthon megszervezése komoly fejfájást okozhat! Néha kifogyunk az ötletekből, hogy hogyan lehetne mindent elrendezni, hogy szép és kényelmes is

12 élelmiszer, amely árthat neked, ha rosszkor fogyasztod

12 élelmiszer, amely árthat neked, ha rosszkor fogyasztod

Kutatások szerint, manapság az Egyesült Államokban egy átlagos ember kb. 20% -kal több kalóriát fogyaszt, mint ősei a múlt században. És bár az emberek egyre tudatosabban táplálkoznak, nem mindig könnyű az egészséges táplálkozás szabályainak megfelelni.

Egy Titanic túlélő azt állítja, hogy nem egy jéghegy pusztította el a hajót

Egy Titanic túlélő azt állítja, hogy nem egy jéghegy pusztította el a hajót

A könyvekből és a filmekből mindannyian tudjuk, hogy a Titanic egy jéghegy miatt süllyedt, de van néhány friss bizonyíték, amely szerint robbanások és tüzek voltak a hajón, és ezek miatt süllyedt el! Ez megváltoztatja a

Az anya beköti a babát az autós ülésbe, és kidobja a második emeleti ablakból, mielőtt utolsó lélegzetet vesz

Az anya beköti a babát az autós ülésbe, és kidobja a második emeleti ablakból, mielőtt utolsó lélegzetet vesz

Csodálatos, hogy mi történik egy nő megérzésével, amikor anyává válik. Hirtelen az élete már nemcsak önmagáról szól. Gyermeke biztonsága előtérbe kerül – történjen bármi. Ez a történet egy tökéletes példa egy anya szeretetére – hihetetlenül szomorú és

20 fantasztikus tervező, akik egy lépéssel a világ előtt járnak

20 fantasztikus tervező, akik egy lépéssel a világ előtt járnak

A tervezők nem ülnek nyugodtan! Amikor a praktikus találkozik a kreatívval, nagy dolgok születnek. Lehet, hogy nem veszed észre, de életünket továbbra is a tervezők munkája alakítja. Minden tervező fő célja, hogy életünk jobb és

9 jele annak, hogy túl sok cukrot fogyasztasz

9 jele annak, hogy túl sok cukrot fogyasztasz

A cukor jó ízű, és minden, ami tartalmazza, még jobb! Úgy tűnik, hogy az édes kristályos szénhidrát mindenhol megtalálható. Legtöbben szeretünk a kedvenc desszertjeink felejthetetlen ízére gondolni, amikor éhesek vagyunk. Azonban az, ami ártatlan örömnek

A japán emberek életének 15 jellemzője, ami meghaladja az átlagos európai emberek gondolkodását

A japán emberek életének 15 jellemzője, ami meghaladja az átlagos európai emberek gondolkodását

Japán egy teljesen egyedi ízlésű, évezredes hagyományokkal rendelkező ország, filozófiájuk pedig generációról-generációra öröklődik a lakosok között. Noha az ország maga az egyik legfejlettebb a világon, a technikai újítások folyamatos fejlesztése közben sem szakította meg a kapcsolatot a gyökereive

28 találmány, amivel Japán büszkélkedhet

28 találmány, amivel Japán büszkélkedhet

Mi jut eszedbe, ha Japánra gondolsz? A kontrasztok országa, ahol az érintetlen természet szomszédjai a fejlett technológiák. 1995-ben a ma nagyon népszerű monopodot a Haszontalan japán találmányok című könyvben lehet megtalálni. Azoknak az embereknek, akik

http://ujhazak.com