Fejfájással ment el aludni, kómába esett és négy nap múlva kelt fel. Meglepetésére addigra lett egy babája

December 2-án nem érezte jól magát a 18 éves Ebony Stevenson, fájt a feje, úgyhogy lefeküdt aludni. Nem sokkal később már kórházba szállították, ahol mesterségesen kómában tartották, mikor pedig négy nappal később felkelt, meglepetésére már volt egy gyereke. Nem tudta, hogy állapotos – írta a Mirror.

A fizioterapeutának tanuló lánynak, nem nőtt a hasa, reggeli rosszullétek sem gyötörték és nem maradt ki a menstruációja sem.

A baba az egyik méhében rejlett, Stevenson ugyanis egy ritka rendellenségben, kettős méhűségben (uterus didelphysben) szenved.

Ez egy születési rendellenesség, amikor a babának, itt Stevensonnak a fejlődés közben elmaradt a Müller-csövek összeolvadása, ami miatt két külön méhhel jött világra. 3000 nőből egy embert érint. Stevenson esetében csak az egyiknek van petevezetéke, ami azt jelenti, hogy nagyon kicsi az esélye, hogy teherbe essen. Mindezekről pedig nem tudott a fiatal lány.

Miután december másodikán aludni tért, több rohama is lett, kórházba szállították, mesterséges kómába helyezték, majd a vizsgálatok alatt kiderült, hogy terhességi magas vérnyomása (preeclampsiája) van. Így derült ki, hogy várandós.

Azonnal császármetszést kellett alkalmazniuk az orvosoknak, december harmadikán hajnalban, 1 óra 32 perckor jött világra a kislány 3,45 kilóval. Mindössze három órával az első roham után.

Stevenson december 6-án kelt fel a kómából, és akkor tudta meg, terhes volt és lett egy kislánya, aki Elodie nevet kapta.

Amikor felkeltem, emlékszem, az ápolók mondták nekem, hogy van egy babám, és azonnal rárakták a mellkasomra. Tudom, hogy szörnyen hangzik most, de megkértem, hogy vegyék el, annyira össze voltam zavarodva, és biztos voltam benne, valami félreértés történt.

– nyilatkozta később, végül az anyukája magyarázta el a történteket. Visszavitték neki a csecsemőt, és

őssze voltam még zavarodva, és meg is ijedve, de egy csodálatos pillanat volt.

Az orvosok Elodie súlyából arra a következtetésre jutottak, hogy időben jött világra. Végül december 13-án engedték ki anyát és lányát a kórházból, mikor is Elodie megismerkedhetett a nagybátyaival és nagynénjeivel: a 12 éves Kennedyvel, a nyolcéves Poppyval, a hároméves Piával és a kétéves Navyvel.

Annak ellenére, hogy nem volt időm felkészülni erre, nem változtatnék semmit. Minden reggel annyira izgatott vagyok, hogy újra láthassam, és hogy még egy napot tölthessek el a drága pici csodámmal

– mondta a boldog anya.

Kiemelt kép: SWNS


Hozzászólások

Ezért nem bízhat már egy dögös profilképben sem manapság az ember

Ezért nem bízhat már egy dögös profilképben sem manapság az ember

,,Régen minden jobb volt' - szokták mondani, és a helyzet az, hogy talán tényleg így van. Pár évvel ezelőtt az iWiW és MyVIP korában még az emberek profilképe is elegendő információval szolgált ahhoz, hogy ráírjunk- vagy ismerősnek jelöljük a számunkra szimpatikus személyt. Azóta persze nagyot

20 anyasággal kapcsolatos mém, ami remekül summázza az édesanyák életét

20 anyasággal kapcsolatos mém, ami remekül summázza az édesanyák életét

Soha-senki nem mondta, hogy anyának lenni könnyű, ennek ellenére a nők túlnyomó többségét mégis meglepetésként tudja érni, hogy mennyire piszkosul nehéz is ez az egész. Ez egy véget nem érő érzelmi hullámvasút, ami számtalan olyan kiszámíthatatlan helyzetet képes szülni, melyeken ott helyben biztos,

Az emberek fotókat posztolnak a világ egyik legőszintébb, legemberibb hollywoodi színészéről

Az emberek fotókat posztolnak a világ egyik legőszintébb, legemberibb hollywoodi színészéről

A legtöbb sztár fényűző életet él, millió dolláros partikba járkál és ahol csak lehet, kerüli az átlagemberekkel történő találkozást. Nos, Keanu Reeves nem ilyen. A Mátrix filmekkel világhírűvé vált színész épp olyan szerény, átlagos életet él, mint bárki más: helyi kocsmákba jár italozni, turistaos

21 elkapkodott építészeti megoldás, ami láttán az idegösszeomlás fenyeget

21 elkapkodott építészeti megoldás, ami láttán az idegösszeomlás fenyeget

Vannak olyan munkások, akik kizárólag a mának élnek. Ők nem törődnek az elvégzett munka minőségével és időtállóságával, csak az a cél lebeg a szemük előtt, hogy minél hamarabb, a lehető legolcsóbb és legprimitívebb megoldások segítségével abszolválják a problémát. Ez persze hajmeresztő pillanatokhoz

20 gyerek, aki igazán különleges dolgot örökölt a szüleitől

20 gyerek, aki igazán különleges dolgot örökölt a szüleitől

Magától értetődő, hogy kisebb-nagyobb mértékben mindannyian hasonlítunk a szüleinkre. Akadnak azonban olyanok, akik nem csak egy-egy anyajegyet vagy más hasonló testi jellegzetességet örököltek, hanem olyasvalamit, ami teljesen összetéveszthetetlenné teszi őket másokkal. Épp úgy, mint a most követke

20+ összehasonlító fotó, ami egészen új szemszögből mutatja be a világot

20+ összehasonlító fotó, ami egészen új szemszögből mutatja be a világot

A rögzített perspektíva egy csodálatos dolog, melynek segítségével elképesztő változásokat és átalakulásokat figyelhetünk meg a minket körülvevő világban. Ehhez pusztán két eltérő időben készült képre van szükségünk ugyanabból a szemszögből fotózva, melynek eredményeképpen lélegzetelállító változáso

11 gyerekes kérdés, amire mindig is tudni akartad a választ, de sosem merted megkérdezni

11 gyerekes kérdés, amire mindig is tudni akartad a választ, de sosem merted megkérdezni

Számtalan olyan kérdés létezik, melyek valamilyen oknál fogva gyerekkorunk óta foglalkoztatnak bennünket. Mivel azonban akkoriban a szüleink nem voltak képesek pontos választ adni ezekre a kérdésekre, egyszerűen lemondtunk a velük kapcsolatos válaszkeresésről, noha időről-időre azért mégiscsak eszün

19 érthetetlen dolog, amiről nem könnyű kitalálni, hogy micsoda

19 érthetetlen dolog, amiről nem könnyű kitalálni, hogy micsoda

Megszokhattuk már, hogy az internetezők időről-időre megosztják a legfurcsább általuk talált érdekességeket, melyekről olyannyira nem tudják kitalálni, hogy mi lehet, hogy jobb híján kénytelenek az internet népéhez fordulni segítségért. Így volt ez a most következő esetekben is, és ahogy az lenni sz

Talasszofóbia – egy hátborzongató fóbia, ami nagy valószínűséggel neked is van

Talasszofóbia – egy hátborzongató fóbia, ami nagy valószínűséggel neked is van

A fóbia egy indokolatlan viszolygás vagy ösztönös félelem meghatározott tárgyaktól, helyzetektől vagy személyektől - ebből kifolyólag pedig rengeteg ilyen fóbiát tartanak számon a pszichológusok. A talasszofóbia egy ezek közül, valódi különlegessége pedig abban rejlik, hogy az emberek túlnyomó többs

13 dolog, ami miatt úgy érezzük, mintha Japán egy teljesen más bolygón létezne

13 dolog, ami miatt úgy érezzük, mintha Japán egy teljesen más bolygón létezne

Japán egy végtelenül sokoldalú ország, ahol a gazdag kulturális hagyományok hihetetlen technikai fejlettséggel párosulnak. Éppen ezért nem is meglepő talán, hogy a világban sehol máshol nem találkozhatunk ennyire kontrasztos, mégis a nagy egészet tekintve csodálatosnak mondható valósággal. Az embere

http://ujhazak.com