Fény derült Diána sötét oldalára! A hercegnő éjszakánként névtelenül hívogatta Kamillát: „Küldtem valakit, hogy megöljön.”

 

Diána hercegnő rajongók ezrei körében híres világszerte, még évtizedekkel halála után is. A hercegnő sötétebb oldalára is fény derült azonban, melyet Penny Junor, királyi írónő hozott nyilvánosságra a nem rég 70. születésnapját ünneplő, Kamillát előtérbe helyező, új életrajzában. A szerelmi háromszög az egész országot megrengette, s Kamilla lett a legjobban utált nő Nagy-Britanniában. Az életrajzban az új interjúk is olvashatóak, valamint bepillantást enged hármójuk egykori életébe is.

Az 1986-os évben igazán remekül ment minden a királyi család számára. A kívülállók szemében úgy tűnt, mintha Károly herceg és felesége, Diána hercegnő egy hihetetlen, tökéletes életet élnének együtt. A felszín alatt azonban sokkal rosszabb volt a helyzet. Kamilla és Károly herceg újra barátok lettek, ez pedig rányomta bélyeget a kapcsolatára feleségével, Diánával.

 

Egy Andrew Morton-nal, a Diána igaz története (Diana: Her True Story) című könyv írójával folytatott beszélgetés során kiderült, Diána azt állította, hogy Károly és Kamilla közt ismét fellobbant a láng. Akkoriban ez a nyilatkozat mindenkit sokként ért, ám mára, a további vizsgálódások során kiderült, hogy Diána vádjai nem tekinthetőek igaznak.

Miután Diána világra hozott egy trónörököst, elkezdte élvezni a rászálló hatalmat. Mindenki imádta, szinte azonnal több száz rajongója lett, akik éljeneztek ahányszor csak megpillantották. Ha kiszállt egy autóból, vagy épp egy helikopterből, az emberek már-már könyörögtek, hogy kezet foghassanak vele, de már azzal is megelégedtek, ha hallhatták a hangját.

Diána leginkább a férfiaktól kapott figyelmet élvezte. Gyakran hordott olyan ruhákat, amikben biztosan mindenhol rászegeződnek a szemek.

Incselkedő kacajával és bájos fejbillentésével mindenkit levett a lábáról. Sok férfi szeretett bele gyorsan Diána hercegnőbe, ő volt az álomnő számukra, beleértve Sir John Junort, egy befolyásos szerkesztőt.

Az ujja köré csavart rajongótáborával és befolyásos újságok szerkesztőivel Diána tisztában volt vele, hogyan bánjon a hatalmával. Többé már nem csak Károly herceg felesége volt, hanem a brit nyilvánosság vezetője is. Minden megjelent sztorit fel tudott használni a férje ellen. Pontosan tudta, hogy mit is fognak írni róla az újságok.

Amikor Diána hercegnő tudomására jutott, hogy Kamilla egyre több időt tölt Károly herceggel, azonnal a barátságuk megszállottjává vált. Diána más férfiakkal folytatott afférjai ellenére, riválisaként tekintett Kamillára. Diána hercegnő nem tudta elviselni, hogy egy másik nő „ellophatja” Károly herceget tőle.

A hatalom, Diána megszállottsága, és Kamilla együttesen vezettek a Lady Annabel Goldsmith richmondi otthonában történt híres vitához. Diána természetesen nem finomkodott a közte és Kamilla közt létrejött konfrontáció során.

„Kamilla, csak szeretném, ha tudnád, tisztában vagyok vele, hogy mi folyik közted és Károly között.

Nem most jöttem le a falvédőről.”

Kamilla igen dühös volt Diána hercegnőre, amiért a nyilvánosság előtt vádolta meg alaptalanul. Mivel Diána hercegnő maradt továbbra is az emberek kedvence, Kamillának esélye sem volt a válaszra. A Kamilláról alkotott közvélemény egyre csak rosszabb és rosszabb lett.

Két évvel később, Diána hercegnő vállalta, hogy ő lesz a fő forrása egy róla készült könyvnek, a Diána igaz története (Diana: Her True Story) című alkotásnak. Az író tollat adott a kezébe, s Diána tökéletesen kitervelte, hogyan is fordítja az egészet a férje, Károly herceg ellen.

A könyv nem sokkal később meg is jelent, s Diána hercegnő életének meglepő részletei is nyilvánosságra kerültek. Diána bulimiával küzdött, s öngyilkosságot is megkísérelt. A könyvben Diána és Károly mesterkélt kapcsolatáról is olvashatunk. Diána azt állította, hogy Károly közömbössé vált, s Camilla Parker Bowles megszállottja lett.

A brit nyilvánosság hamar feldühödött miután elolvasták a könyvet, s megtudták, hogy Károly herceg mennyire elhanyagolja a nőt, akit a brit emberek annyira bálványoznak. Az olvasók figyelmét azonban elkerülte, hogy a könyv csak Diána hercegnő szemszögéből mutatja be a kapcsolatot, a szerző nem készített interjút sem Károly herceggel, sem Kamillával.

„Mindig is úgy gondoltam, hogy Diána történetére, amit Andrew Mortonnak mesélt el az életéről, igen nagy elővigyázatossággal kell tekintenünk, hiszen 11 éve élt házasságban, rettentő mérges és elkeseredett volt.”

A brit közönség azonban Diána minden egyes szaván csüngött. A Diána hercegnő és Károly herceg között kiforrott harcban a nyilvánosság egyértelműen Diána mellé állt. Mi több, Diána bármit elkövetett, hogy ő nyerjen.

Ami Kamillát illeti, számára és Károly hercegre a legrosszabb még csak most várt. 1992-es év közeledtével John Major miniszterelnök bejelentette Károly herceg és Diána hercegnő szakítását. Ugyan válást nem terveztek, mégis úgy tűnt, hogy a kapcsolatuknak végleg vége. A nyilvánosság háborgott, és Kamillát okolták a házasságuk bukásáért.

Egy hónappal később a Sunday Mirror nyilvánosságra hozott egy titokban felvett, Károly herceg és Kamilla közt lefolytatott privát beszélgetés részleteit. Az esetet „Camillagate”-ként emlegették. A hírek gyorsan taroltak végig egész Nagy-Britannián, s a brit emberek a saját szemükkel láthatták mi is folyik kettejük között.

A felvételen elhangzottakat abszolút elítélte a nyilvánosság, főleg azért, mert mindössze egy hónappal Károly és Diána szakítása után jelent meg. A felvételen Károly herceg beismeri, hogy nem tud Kamilla nélkül élni.

A felvétel nyilvánosságra hozatala után Kamilla lett a legjobban utált nő egész Nagy-Britanniában. Hirtelen durva karikatúrák, bulvárlapok és obszcén viccek célkeresztjében találta magát. A brit emberek közül többen sértő leveleket küldtek neki, és voltak, akik gúnyos telefonhívások során próbálták megbántani. Kamilla hamarosan a saját otthona rabjává vált, túlságosan is félt elhagyni azt.

Diána sem érezte magát jobban, 1993-ra elszigetelte magát a barátaitól és családjától, s egyre paranoiásabb lett. Volt egy pillanat, amikor Diána olyannyira kétségbeesett, hogy úgy gondolta, még a telefonját is meghekkelték.

A paranoia tovább súlyosbodott, s végül Diána a saját alkalmazottait is megrémítette, beleértve a magántitkárát, Patrick Jephsont is, akinek a következő fenyegető üzenetet küldte:

„Tudjuk hol vagy, a feleséged is tudja. Tudom, hogy hűtlen vagy hozzám.”

Röviddel miután újra a nagy riválisa ellen fordította figyelmét, az éjszakák közepén névtelenül hívogatta Kamillát, hogy elmondja neki, veszélyben van.

„Küldtem valakit, hogy megöljön. Kint vannak a kertben. Nézz ki az ablakon, látod őket?”

Károly herceg egyik barátja így nyilatkozott Diána hercegnőről:

„Diána nem csak áldozatként tekintett magára, de tovább is fejlesztette azt, sajnos minden trükköt bevetett. Nem sajnáltam többé, haragudtam rá azért, amit művelt.”

Még Kamilla is szimpatikusabbá vált Diánától. Diána ugyan folytatta a sértegetést, s próbálta a gyermekeit felhasználni Károly ellen, ám az irányába érzett rokonszenv is szépen lassan alábbhagyott.

Mit gondolsz a szeretett Diána hercegnőről megjelent meglepő, új információkról? Mondd el lent!


Hozzászólások

Az első szobanövény, ami locsolja magát, amíg te nyaralsz

Az első szobanövény, ami locsolja magát, amíg te nyaralsz

Te is jártál már úgy, hogy mire hazaértél a nyaralásból, kiszáradt a kedvenc szobanövényed? Hogy ezt megelőzd, már előre megkéred a szomszédodat, hogy néha menjen át hozzád locsolni? Ennek vége!

Egy 26 éves férfi újjáéleszti a halott tavakat Indiában, és a világnak több ilyen hősre van szüksége, mint Ő

Egy 26 éves férfi újjáéleszti a halott tavakat Indiában, és a világnak több ilyen hősre van szüksége, mint Ő

A legutóbbi jelentések szerint a világ a legrosszabb vízválságával szembesül, és 844 millió ember nem fér hozzá tiszta vízhez. Az egyik fő probléma, ami ezt okozza, a vízszennyezés. Szerencsére vannak olyan emberek, mint Ramveer Tanwar

Így változott meg a 2000-es évek népszerű vígjátékainak 23 sztárja: lesz itt döbbenet

Így változott meg a 2000-es évek népszerű vígjátékainak 23 sztárja: lesz itt döbbenet

A 90-es évek végén és a 2000-es évek elején a tini vígjátékok rendkívül népszerűek voltak. Még azok is nézték, akik teljesen másfajta humort kedveltek. Mindenki hozzászokott ahhoz, hogy a szereplőket ezekben a filmekben látja, és

Ezektől a fényképektől egész nap mosolyogni fogsz

Ezektől a fényképektől egész nap mosolyogni fogsz

Vannak napok, amikor tényleg csak édességre és szép mosolyra van szükségünk, hogy a világ jobb helynek érezze magát. És semmi sem jobb, mint a szerettünk feltétel nélküli szeretete. Ahhoz, hogy felvidítsd a napodat, úgy gondoljuk, nincs

20 alkalom, amikor az emberek valami igazán kivételeset fényképeztek le, és megosztották a képeket a világgal

20 alkalom, amikor az emberek valami igazán kivételeset fényképeztek le, és megosztották a képeket a világgal

Olyan világban élünk, amely tele van meglepetésekkel, ahol minden egyes nap új esély, hogy valami olyan szokatlan dolgot láss, amitől kétségbe vonod a saját látásodat. Egy violinkulcs egy zacskó sültkrumpliban, egy macska, akinek a szőre

20+ gonosz csomagolási dizájn, amely bűncselekmény az emberiség ellen

20+ gonosz csomagolási dizájn, amely bűncselekmény az emberiség ellen

A csomagtervezők annyira kreatívak, hogy mindig új trükköket találnak, hogy a csomagok nagyobbnak, vastagabbnak és szebbnek nézzenek ki. Néha egy doboz keksz felbontása eléggé kiábrándító lehet, különösen akkor, ha fele annyit kapsz, mint amire a

A pitbull megragadja a babát a pelenkájánál fogva, és a földre húzza – aztán az anya felismeri a veszélyes helyzetet

A pitbull megragadja a babát a pelenkájánál fogva, és a földre húzza – aztán az anya felismeri a veszélyes helyzetet

A pitbullok sok negatív média figyelmet kapnak, és a legtöbb ember úgy gondolja, hogy agresszív és megfélemlítő kutyák. Természetesen, ha agresszív tulajdonosuk van, aki ezt a kutyát mások megfélemlítésére használja, akkor kiszámíthatatlanná és fenyegetővé válhatnak. Egy kutya

Az apa ledobja az újszülött kislányt a szikláról, mert ő fiút szeretne, de a baba túléli a zuhanást

Az apa ledobja az újszülött kislányt a szikláról, mert ő fiút szeretne, de a baba túléli a zuhanást

A szülők túlnyomó többsége számára örömteli, különleges alkalom egy újszülött babát üdvözölni a világon. Sajnos, az a világ, amelyben élünk, olyan, amely gyakran olyan váratlan kegyetlenség és megmagyarázhatatlan őrület pillanatait hozhatja létre, mint ami a következő

Így becézik egymást a szerelmes emberek a különböző országokban

Így becézik egymást a szerelmes emberek a különböző országokban

A legtöbb ember nem is veszi észre, hogy szeretetteljes neveket használ a partnerére. De ami érdekessé teszi ezt a témát, az a tény, hogy minden országnak megvan a maga változata ennek a megszólításnak, és a

A nők világszerte megosztják a csuklójukon lévő azonos jelek fényképeit – és valószínűleg neked is van egy

A nők világszerte megosztják a csuklójukon lévő azonos jelek fényképeit – és valószínűleg neked is van egy

A test egy furcsa és bámulatos dolog. Gondolj csak bele egy percre: belső szerveink vannak, amelyek életben és mozgásban tartanak minket, és bőrünk egyben tartja őket. A test egy csodálatos rendszer, amely a hatékonyság érdekében

http://ujhazak.com