Mi az a ‘rózsaszín adó’ és miért sokkal drágább nőnek lenni, mint férfinak

  1. 1

    eastnews

    A „rózsaszín adó” kifejezést a női és férfi termékek árai között lévő árkülönbségre használjuk. Például: ha van egy gyártó, aki hasonló tulajdonságokkal bíró női és férfi sampont készít, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a női sampon ára végül jelentősen magasabb lesz, mint a férfi változaté.

    A New York-i Fogyasztóvédelmi Szakértők egy piackutatást végeztek, melynek keretén belül megállapították, hogy a „rózsaszín adó” okozta árkülönbség már gyermekkorban megfigyelhető. Egy termék rózsaszín változata (például biciklis bukósisak) már önmagában is kétszeres-háromszoros árat is jelenthet a boltok polcain, noha a színüket leszámítva semmi másban sem különböznek a fiú gyermekeknek készített termékektől.

    Ugyanez figyelhető meg a gyermekruhák, cipők és fehérneműk esetében is: a lányok számára készült pólók, nadrágok és egyéb kiegészítők ára átlagosan 3-13%-kal magasabb, mint a fiúké.

  2. 2

    eastnews

    Jelentősen drágábbak még továbbá:

    Lakáshitel – egy tanulmány szerint a nők átlagosan 0,4%-kal több kamatot fizetnek ugyanarra a hitelre, mint a férfiak. Ez a 20-30 éves futamidő alatt látványos különbség.

    Áruhitel – egy 2016-os tanulmány kimutatta, hogy a bankok minden termékre magasabb kamatlábat kínálnak a nőknek, holott kevésbé valószínű, hogy csődbe mennek, mint a férfiak.

    Ruházat – a fehérneműk átlagosan 29%-kal, az ingek 13-15%-kal, a farmernadrágok 10%-kal, a pulóverek 6%-kal, a zoknik pedig 3%-kal kerülnek többe egy nőnek, mint egy férfinak.

  3. 3

    eastnews

    Autóvásárlás – ugyan ez nem minden országra jellemző, de az amerikai autókereskedők például a férfiak számára kedvezőbb ajánlatot kínálnak, mint a nőknek.

    Vegytisztítás – egy női póló tisztítása csaknem kétszer többe kerül, mint egy férfié.

    Higiéniai termékek – a samponok átlagosan 48%-kal, a dezodorok 3%-kal, a tusfürdők 6%-kal és a borotvák 4%-kal kerülnek többe a nőknek.

  4. 4

    depositphotos

    Honnan származik az árrés:

    Importadók – nem minden ország ezzel kapcsolatos statisztikáit könnyű megtalálni az interneten, de az Egyesült Államokban például a ruházati cikkek import adója a női termékek esetében átlagosan 15,1%, még a férfi termékek esetében 11,9%.

    Hozzáadottérték-adó – vannak országok, ahol a méltányosság jegyében a nők számára elengedhetetlen higiéniai termékek - mint például a betétek és tamponok - áfamentességet élveznek.

    Nem mindenhol persze, az egész világon Magyarországon a legdrágább ezeknek a termékeknek az áfája (27%), minket pedig Svédország, Dánia és Norvégia követ, ahol 25% áfát kell fizetni rájuk.

  5. 5

    bush.tamu.edu

    Időarányosság és anyagminőség – a női ruházati cikkek vegytisztítása általában költségesebb, mint a férfi termékeké, ezért pedig a hozzájuk felhasznált alapanyagok kényessége a felelős. A női hajvágás is jelentősen drágább, ami főként az időigényességnek és frizurák bonyolultságának köszönhető.

    Marketing – marketing szempontból a gyártók különösen nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy megtalálják azokat a termékeket, amikért a bizonyos fogyasztói szegmensek akár nagyobb árat is képesek fizetni. A női termékek közt számtalan ilyen található, de talán a kozmetikumok esetében a legészrevehetőbb ennek a hatása.

  6. 6

    depositphotos

    A nők egyik alapvető vágya, hogy szépek legyenek - Dirk Schulz, a Kölni Egyetem egyik igazgatója szerint a férfiak számára nem prioritás, hogy szépek legyenek, így a gyártók csalogatóan alacsony árakkal próbálják rávenni őket a fogyasztásra. A nők esetében más a helyzet, nekik nagyon is alapvető vágyuk, hogy szépek legyenek, ezért hajlandóak nagyobb pénzeket áldozni erre, a gyártók pedig rendre ki is használják ezt a jelenséget.

    A döntéshozás pszichológiája – a tudósok szerint a nők döntéshozatala más, mint a férfiaké. A férfiakkal ellentétben, a nők számára a vásárlás egyfajta „kikapcsolódás”, így lelki, érzelmi és szimbolikus szereppel társítják. Ezért a gyártók szemében az „ideális” vásárlók mindig a nők.

  7. 7

    " target="_blank" rel="nofollow">© BURGER KING / Youtube

    Ki és hogyan küzd az indokolatlan felárral

    Egyesült államok: törvényjavaslatot vezettek be a „rózsaszín adó” eltörlésére, melynek célja, hogy a vállalatok ne állapíthassanak meg eltérő árakat a hasonló női és férfi termékek-szolgáltatások esetében.

    A Burger King egy kísérletet végzett: egyenlő mennyiségű ételt különböző árakon próbált meg értékesíteni a nők és a férfiak számára. A rózsaszín dobozban kínált ételek kétszer annyiba kerültek, mint a férfiak számára kínált változatuk – ami nagy felháborodást váltott ki a pénztárnál a női vásárlókból. Természetesen végül a nőknek sem kellett felárat fizetni a hasonló mennyiségű ételért, a cég csak próbálta felhívni rá a figyelmet, hogy milyen érdekes az, hogy náluk azonnal felháborodtak a vásárlók, de azért egy nő sem emeli fel a hangját, hogy a rózsaszín borotvák ára jelentősen magasabb, mint az alap – általában kék színű – változatoké.

    Malajzia: 2018-ban eltörölték a tamponok és betétek áfáját, bár az országban ez korábban is csak 5-10% volt.

    Kanada: a hatóságok 2015-ben ugyancsak eltörölték a tamponok és betétek adóját.

    Franciaország: a 2015-ös tiltakozások hatására a kormány 20%-król 5,5%-ra csökkentette a női higiéniai termékek adóját.


Hozzászólások

A tudósok lehet, hogy rájöttek, hogyan kell megállítani az öregedést és mi nagyon izgatottak vagyunk emiatt

A tudósok lehet, hogy rájöttek, hogyan kell megállítani az öregedést és mi nagyon izgatottak vagyunk emiatt

A fiatalság elixírjének vagy a Filozófusuk kövének története sok évszázadon át izgatta az emberek elméjét. A tudomány korában végül rájöttünk, hogy az öregedést a gének határozzák meg, és az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy elfogadjuk,

Az orosz tanárok elindították „A tanárok is emberi lények

Az orosz tanárok elindították „A tanárok is emberi lények" flash mob-ot, miután kollégájukat kirúgták a közösségi médiában megjelent fotója miatt

Amikor Tatyana Kuvshinnikova, egy tanár az oroszországi Barnaul-ból, posztolta a fotóját a közösségi médiában, elképzelni sem tudta, hogy tönkreteszi a karrierjét a helyi iskolában. Az egyik diák szülei látták ezt a fényképet az interneten, és

Ezekre a kérdésekre a mai napig nincs válasza a tudománynak

Ezekre a kérdésekre a mai napig nincs válasza a tudománynak

A tudomány örökké fejlődik. A dolgok, amelyek 20 évvel ezelőtt teljesen lehetetlennek tűntek az orvostudományban és a technológiában, most a mindennapi élet részét képezik. Van azonban néhány kérdés, amit a tudomány nem tud megválaszolni. Például,

8 hamis tény, amely elhiteti velünk, hogy a delfin show-k szórakoztatóak

8 hamis tény, amely elhiteti velünk, hogy a delfin show-k szórakoztatóak

A vadon élő delfinek átlagos élettartama 20-30 év, és fogságban élve ezek a számok legalább a felére csökkennek. Néhány állat csak úszómedencében élhet több éven keresztül. Anélkül, hogy nyilvánosságra hoznák, a halott delfineket újakra cserélik.

A 7,5 kilós óriás bébi 1983-ban címlapra került – most már felnőtt, de még mindig híres a méretéről

A 7,5 kilós óriás bébi 1983-ban címlapra került – most már felnőtt, de még mindig híres a méretéről

Amikor a 24 éves Patricia Clarke 1983-ban teherbe esett, volt egy olyan érzése, hogy a gyermeke nagy lesz. Már volt egy babája, és tudta, hogy nagy babák születnek a családjában. De azt soha nem gondolta, hogy

15 perces edzés a hasi zsír ellen azoknak, akik túl elfoglaltak ahhoz, hogy edzőterembe menjenek

15 perces edzés a hasi zsír ellen azoknak, akik túl elfoglaltak ahhoz, hogy edzőterembe menjenek

Egy átlagos ember az Egyesült Államokban napi 8,06 órát tölt a munkahelyén hétköznapokon, és napi 5,53 órát hétvégén. Amikor a szabadidődet közlekedéssel, barátokkal és a családdal töltöd, úgy tűnik, hogy az edzőterem az álmaid tárgya.

Ha van húgod, akkor nagyobb eséllyel leszel túlsúlyos, kiderült miért

Ha van húgod, akkor nagyobb eséllyel leszel túlsúlyos, kiderült miért

Egy lánynak, nagyon szórakoztató lehet, ha van egy fiatalabb lánytestvére. Rengeteg dologról beszélhettek, és megoszthatjátok egymással a ruháitokat. De mi van, ha azt mondanánk, hogy a túlsúly kockázata fenyeget, csak azért, mert a húgod előtt

Egy tanár ugyanazt a ruhát viseli 100 egymás utáni napon, hogy megmutassa a fogyasztás egyszeri és végleges megállításának módját

Egy tanár ugyanazt a ruhát viseli 100 egymás utáni napon, hogy megmutassa a fogyasztás egyszeri és végleges megállításának módját

Tehát, kinyitod a szekrényed ajtaját, vetsz rá egy hosszú, szomorú pillantást, és azt gondold, "Uhh, már megint nincs semmim, amit felvehetnék." De a legnagyobb probléma itt az, hogy végtelen halom ruha van, amelyeket csak egyszer

Duzzadnak és a bokáid? Ezeket árulhatják el az egészségedről

Duzzadnak és a bokáid? Ezeket árulhatják el az egészségedről

A duzzadt lábak és boka gyakori tünet sokunk számára. Ezt a kellemetlen állapotot általában hosszabb ideig tartó állás vagy járás, kényelmetlen cipő viselése vagy terhesség okozza. Néhány esetben azonban a puffadt lábak és boka piros

Egy elgondolkodtatócikk arról, hogy milyen vakok vagyunk mások érzéseivel kapcsolatban: nagyon igaz

Egy elgondolkodtatócikk arról, hogy milyen vakok vagyunk mások érzéseivel kapcsolatban: nagyon igaz

Néha olyan dolgokat mondunk más embereknek, ami számunkra nem jelent sokat, csak azért, hogy elkerüljük a kínos csendet. Csak hogy mondjunk valamit. És nem tudjuk, hogy az emberek hogyan reagálnak ezekre a szavakra. Az író,

http://ujhazak.com