Nagy bajban vagy ha elmulasztod a orvosi előjegyzést?Mutatjuk!

Nemrégiben közzétettünk egy cikket,amiben arról eset szó, miszerint ha  előjegyzés nélkül látogatod meg a kórházi közintézményt,egyszerűen elküldenek,persze ha nem életbevágó az azonnali ellátásra szorul a  beteg.

 

 

A cikket ide kattintva elolvashatod.

Bemutatunk néhány hozászolást,és kíváncsiak vagyunk a te véleményedre is!
Na nézzük a kommenteket

Írja XXXX
Én is így jártam, fülfájással mentem orvoshoz, nem tudtam, ,hogy időpontot kell kérni, (valahogy nem tudtam előre 1-2 héttel, hogy begyullad a fülem), engem is az asszisztens küldött el úgy, hogy a váróban rajtam kívül senki nem volt, ez de. 11-kor történt, a rendelés 14 óráig tartott (kiírás szerint) mégsem vette a fáradságot, hogy megkérdezze a doktornőt, ránézne-e a fájós fülemre. Mire orvoshoz jutottam, kilyukadt a dobhártyám a gyulladástól…Gondoltam van ez a betegjogi képviselőnek nevezett élősködő, felhívtam, hát ne tudjátok meg, azt is csak azért tartják, hogy felvegye a jó kis fizetést. Szerinte teljesen rendben volt minden… A felelős orvos-igazgató “úrnak” meg üzenem süljön le a bőr a képéről!!Másik komment:Tudja kedves főorvos úr ön is megbukott emberségből!!Hol maradt az orvosi etika??Az empátia hiánya…..hát nem is lehet ezt szavakban kifejezni igazán hogy mekkorát hibáztak!!Gondolom ön ettől jól alszik…..sajnos!!!!!!!!!!

Másik komment Hogy lehet valaki, ilyen beállítottsággal főigazgató, semmi emberség, tudjuk hogy a beteg is hibázott, de hogy ennyi együttérzés ne legyen egy felesküdött orvosnak, illetve vezetőnek, elszomorít, és nem az egészségüggyel van a baj, hanem az ilyen beállítottságú emberekkel, akik a tisztességes ápolónők, és orvosok tekintélyét lejáratják FELHÁBORÍTÓ.Másik komment Tisztelettel szeretnék hozzászólni ,a helyzet az h. napi probléma a fent említett történet a szakrendeléseken,sajnos ha mindenkit ellátnánk aki így jár,nem lenne elég a munkaidő,mert ugye ott vannak az aznapi időpontot betegek is akik betartják az időpontot és megjelennek,nem 3 perc 1 recept felírás,,Igaza van a Főorvos Úrnak,empátia ide ,vagy oda. A beteg nem maradt ellátatlanul,háziorvos rendezte a problémát,Sajnos ez van ,hozzá kell szokni!!!!

Másik komment Tudja kedves főorvos úr ön is megbukott emberségből!!Hol maradt az orvosi etika??Az empátia hiánya…..hát nem is lehet ezt szavakban kifejezni igazán hogy mekkorát hibáztak!!Gondolom ön ettől jól alszik…..sajnos!!!!!!!!!!

Másik komment Én pecameres vagyok, de én is megfeledkeztem az időpontról, azóta kértem másikat, arról is. MOST MÁR LASSAN CSERÉRE FOGOK CSAK MENNI.Hozzánk “kijáró” orvosok úgy bánnak a helyi betegekhez, mintha szívességet tennének nekünk.Vérnyomás beállítását rábízza a házira.

A kép illusztráció! – FA fotó forrása: nol.hu


Hozzászólások

10 pszichológiai trükk, ami segít érvényesíteni az akaratodat mások felett

10 pszichológiai trükk, ami segít érvényesíteni az akaratodat mások felett

Bár mindannyian különbözünk, a természetünk többnyire meglehetősen hasonló. Ez teszi lehetővé számunkra, hogy kapcsolatba lépjünk másokkal, kiismerjük a gondolkodásukat és ha a helyzet úgy kívánja, akkor befolyásoljuk is a döntéseiket és véleményeiket. Ehhez csak néhány rafinált trükkre lesz szükség

A hőscica meggátolta, hogy a kisbaba leessen a lépcsőn

A hőscica meggátolta, hogy a kisbaba leessen a lépcsőn

A biztonsági kamera által készített felvételen jól látható, hogy a macska azonnal cselekedni kezd, amin észreveszi, hogy a gyerek a lépcső felé tart, és mindent megtesz azért, hogy megállítsa. A cicát azóta - nem meglepő módon - hősként ünnepli a közösségi média.

Senki sem képes hiba nélkül teljesíteni ezt a Mandela-effektus tesztet. Neked sikerül?

Senki sem képes hiba nélkül teljesíteni ezt a Mandela-effektus tesztet. Neked sikerül?

Mandela effektusnak hívjuk azt, amikor az emberek nagy többségének kristálytiszta emlékei vannak olyan dolgokról, melyek valójában sosem történtek meg. Nevét Nelson Mandeláról, korábbi dél-afrikai elnökről kapta, mivel hozzá köthető az egyik legkomolyabb ilyen jelenség: a középkorú emberek többségén

Így néznének ki a legnépszerűbb filmek plakátjai, ha sztárok helyett macskák lennének rajtuk

Így néznének ki a legnépszerűbb filmek plakátjai, ha sztárok helyett macskák lennének rajtuk

A macskák nemcsak az internetet, de már a mozifilmek világát is megnyerték maguknak. Legalábbis egy orosz grafikus csoportnak köszönhetően mindenképpen. A Vkontakte közösségi oldal „Котий” (A macska) nevezetű csoportjában ugyanis az interneten fellelhető abszurd macskás fotók segítségével az emberek

18 megoldás a ház rendszerezéséhez, amelyek láttán örömmel fogsz felsóhajtani

18 megoldás a ház rendszerezéséhez, amelyek láttán örömmel fogsz felsóhajtani

Gyerekjátékok, szépségápolási cikkek, háztartási vegyszerek, rengeteg cipő ... Olyan sok terméket vásárolunk meg, hogy egy hangulatos otthon megszervezése komoly fejfájást okozhat! Néha kifogyunk az ötletekből, hogy hogyan lehetne mindent elrendezni, hogy szép és kényelmes is

12 élelmiszer, amely árthat neked, ha rosszkor fogyasztod

12 élelmiszer, amely árthat neked, ha rosszkor fogyasztod

Kutatások szerint, manapság az Egyesült Államokban egy átlagos ember kb. 20% -kal több kalóriát fogyaszt, mint ősei a múlt században. És bár az emberek egyre tudatosabban táplálkoznak, nem mindig könnyű az egészséges táplálkozás szabályainak megfelelni.

Egy Titanic túlélő azt állítja, hogy nem egy jéghegy pusztította el a hajót

Egy Titanic túlélő azt állítja, hogy nem egy jéghegy pusztította el a hajót

A könyvekből és a filmekből mindannyian tudjuk, hogy a Titanic egy jéghegy miatt süllyedt, de van néhány friss bizonyíték, amely szerint robbanások és tüzek voltak a hajón, és ezek miatt süllyedt el! Ez megváltoztatja a

Az anya beköti a babát az autós ülésbe, és kidobja a második emeleti ablakból, mielőtt utolsó lélegzetet vesz

Az anya beköti a babát az autós ülésbe, és kidobja a második emeleti ablakból, mielőtt utolsó lélegzetet vesz

Csodálatos, hogy mi történik egy nő megérzésével, amikor anyává válik. Hirtelen az élete már nemcsak önmagáról szól. Gyermeke biztonsága előtérbe kerül – történjen bármi. Ez a történet egy tökéletes példa egy anya szeretetére – hihetetlenül szomorú és

20 fantasztikus tervező, akik egy lépéssel a világ előtt járnak

20 fantasztikus tervező, akik egy lépéssel a világ előtt járnak

A tervezők nem ülnek nyugodtan! Amikor a praktikus találkozik a kreatívval, nagy dolgok születnek. Lehet, hogy nem veszed észre, de életünket továbbra is a tervezők munkája alakítja. Minden tervező fő célja, hogy életünk jobb és

9 jele annak, hogy túl sok cukrot fogyasztasz

9 jele annak, hogy túl sok cukrot fogyasztasz

A cukor jó ízű, és minden, ami tartalmazza, még jobb! Úgy tűnik, hogy az édes kristályos szénhidrát mindenhol megtalálható. Legtöbben szeretünk a kedvenc desszertjeink felejthetetlen ízére gondolni, amikor éhesek vagyunk. Azonban az, ami ártatlan örömnek

http://ujhazak.com