Nostradamus szerint árvíz pusztít majd Magyarországon – mutatjuk mit írt rólunk

Nostradamus próféciái szerint a 2019-es évben izgalmas események várnak a világra. A csillagász-asztrológus, misztikus jós Magyarországot is megemlítette a jövendöléseiben.

Szerinte ez az év az igazságszolgáltatás éve lesz a világban.

Néhány európai országban rendkívül nagy árvizek pusztítanak, a legnagyobb kárt hazánkban, Magyarországon okozzák, emellett Olaszország, Csehország és Nagy-Britannia is szenvedni fog ettől.

Számos amerikai államban földrengések és hurrikánok pusztítanak majd, és fel kell készülniük a „Nagy földrengés”-re is, ami több mint 500 mérföld (805 km) hosszúságú területet érint majd.

 
Európában árvizek, Amerikában hurrikánok és földrengések tarolnak

Emberek

Globálisan mind az európai országok, mind az USA foglalkozik majd a bevándorlás kezelésének kérdésével, de a terrortámadások számának növekedésével kapcsolatos problémákkal is. A próféta azt is megjósolta, hogy az emberek képesek lesznek majd beszélni az állatokkal. Egyes szakértők szerint ez azt jelenti, hogy a technológia teszi ezt majd lehetővé a számunkra.

Felfedezések

2019 az új felfedezések éve lesz az egészségügyben. Az új felfedezések segítenek az emberi élet meghosszabbításában. Azok, akik olvasták Nostradamus próféciáit, azt állítják, ez arra utal, hogy az emberek 200 évig is élhetnek majd. Volt egy olyan írása is, hogy „miután megjelenik egy új motor, a világ olyan lesz, mint Bábel előtt”. Sokan úgy vélik, hogy a motor az internetet jelenti, és a technológia végül egy új globális nyelvet hoz létre.
Michel de Nostredame (1503–1566) Franciaországban született. IX. Károly francia király udvari orvosa, képzett asztrológus volt, de misztikus jósként lett igazán ismert. Az emberiség jövőjére vonatkozó jóslatait A próféciák című könyvében hozta nyilvánosságra

Társadalom

Nostradamus próféciái szerint a megnövekedett vallási szélsőségek a Közel-Keleten és a világ különböző országaiban zavart és háborúkat eredményez majd, ami sokakat arra kényszerít, hogy elhagyják az országukat és menedéket keressen Európában. A globális felmelegedés számos fegyveres konfliktust fog okozni. Egy stratégiai lépés révén Kína lesz az új világvezető.

Az eljövendő III. világháború két szuperhatalmat alakít majd ki, és 27 évig tart. A próféta úgy gondolta, hogy a III. világháború az utolsó pápa halála után kezdődik.


Hozzászólások

Igazolták a halál utáni élet valóságát! Egy brit orvos megrázó információkat közölt

Igazolták a halál utáni élet valóságát! Egy brit orvos megrázó információkat közölt

Van egy titok, ami sokkal nagyobb, mint a politika, az egészségügyi szabadság, a tudomány, vagy akár az emberi faj egész történelme. Ezt a titkot továbbra sem ismeri el – még el is ítéli – a

Meglepő, de ez volt Szulejmán szultán utolsó 3 kívánsága

Meglepő, de ez volt Szulejmán szultán utolsó 3 kívánsága

Ez volt Szulejmán szultán utolsó 3 kívánsága – megfontolandó! Van élet a halál előtt is! Az élet rövid. Még akkor is, ha 70 éves vagy, ha 80. Visszanézel és úgy érzed, hogy még mindig volna mit csinálni.

5 dolog, amit csak egy Oroszlán érthet meg: vajon ki mennyire tud ezekről

5 dolog, amit csak egy Oroszlán érthet meg: vajon ki mennyire tud ezekről

Javában benne vagyunk az Oroszlán havában – ismerjük meg jobban az utolsó nyári hónap szülötteit! Az Oroszlánokról mindenki tudja, hogy extravagáns, luxuskedvelő vezéregyéniségek. Ez azonban borzasztóan kevés információ: a Tűz jegyében született

Teljesül a kívánságod? Válassz egy virágszirmot!

Teljesül a kívánságod? Válassz egy virágszirmot!

Biztosan neked is van olyan kívánságod vagy vágyad, amit nagyon szeretnél, ha beteljesülhetne. Hogy mindez megtörténik-e, nem feltétlenül csak a szerencsén múlik. A választ ugyanakkor most megtudhatod, ha választasz egy virágszirmot.

Baljós hírek: ez történik hamarosan Nostradamus jóslata szerint

Baljós hírek: ez történik hamarosan Nostradamus jóslata szerint

"Látni fogjuk a víz emelkedését, és ahogy a Föld ennek aláhull." Nostradamus 2019-re is előrevetített néhány dolgot, melyek között akad olyan is, ami a tavaszra és az időjárásra vonatkozik. A próféta szerint jelentős változásokkal néz szembe

Mit látsz a rajzon? Fontos üzenetet árul el

Mit látsz a rajzon? Fontos üzenetet árul el

Ez az elsőre nagyon egyszerűnek tűnő rajz, nem is annyira egyszerű. Pillants rá, ne nézd túl hosszan, és amit elsőre észreveszel, a jelenlegi élethelyzetedről árulkodik. Olvasd el a rád vonatkozó üzenetet,

8 okból a legkülönlegesebb csillagjegy az Ikrek

8 okból a legkülönlegesebb csillagjegy az Ikrek

Az Ikrek igazi felfedező, akit folyton hajt a kíváncsiság. Intelligens, érdeklődő, mozgékony és talpraesett, már-már a „túl szép, hogy igaz legyen” kategória. És ez még nem minden, az Ikrek csillagjegy további

Márciusi horoszkóp: Minden álom megvalósul

Márciusi horoszkóp: Minden álom megvalósul

Kos (március 21. – április 19.) Kos jegyűként márciusban koncentrálj a munkára, a megélhetésre, mert az életnek ezen a területén érhetsz el kimagasló eredményeket márciusban. Ráadásul nagyon jól tudod képviselni a saját érdekeidet, ezért

8 érv bizonyítja, a Kos a legnagyszerűbb csillagjegy

8 érv bizonyítja, a Kos a legnagyszerűbb csillagjegy

A Kos tele van energiával, sokan már azért hálásak lennének, ha csak feleannyi tetterejük volna, mint neki. Emellett életvidám és kitartó, így szinte mindent elér, ami csak kipattan a fejéből. Ráadásul

Ez az, amit soha ne mondj a Skorpiónak

Ez az, amit soha ne mondj a Skorpiónak

A Skorpiót a leghevesebb vérmérsékletű csillagjegyként tartják számon, engesztelhetetlen és vakmerő természete félelmetessé teszi őt, így bizony nem árt óvatosnak közelíteni felé. Ha esetleg olyasvalami csúszna ki a szádon, ami szenvedélyességére,

http://ujhazak.com