Helytakarékos ötletek, melyekkel átalakíthatod az apró lakásodat: sokaknak megváltoztatta az otthonát

 

Néha úgy döntünk, hogy átalakítjuk a lakást. Ilyenkor rengeteg időt töltünk azzal, hogy eldöntsük, hogyan használjuk ki jobban a rendelkezésünkre álló teret, milyen színeket válasszunk, milyen bútorokat vegyünk.

Mindez még nehezebb, ha kicsi a lakásunk.
Most olyan érdekes trükköket ismerhetsz meg, melyek segítségével szebbé varázsolhatod még a legkisebb lakást is.

Válassz világos bútorokat

Mikor egy kis méretű lakásba vásárolsz bútort, válassz mindig világos árnyalatút. Lehet átlátszó is, vékony lábakkal.

 

Világos színek

Nem számít, mennyire szereted az élénk színeket, ha kis lakásban élsz, válassz világosabbat! A legjobbak a kék, a zöld, a rózsaszín és a szürke világos árnyalatai, valamint a krémszín.

Ne vegyél apró bútort

Az egyik leggyakoribb hiba, hogy kis lakásba kis bútorokat választunk. Valójában ezzel éppen az ellenkező hatást érjük el, úgy fogjuk érezni, mintha egy babaházban élnénk. Ellensúlyozd ezt az érzést meghatározó, masszív bútordarabokkal!

Használd jól a fényeket

Hogy a szoba megfelelő megvilágítást kapjon, ne vásárolj nagy csillárokat. Vásárolj kisebb lámpákat, így ha nincs magas mennyezeted, nem fogod úgy érezni, hogy a nyakadba lógnak.

Multifunkciós bútorok

A legjobb, ha egy bútor egyszerre több szerepet is betölt. Például egy ágy lehet kanapé és polc is egyben.

Ne oszd ketté

Próbáld meg az egyes tereket nem különválasztani eltérő burkolattal. Ha a padló mindenütt egyforma, a tér jóval nagyobbnak tűnik.

Használd ki a sarkokat

Kevesen használják ki a sarkokban rejlő lehetőségeket, pedig nagyon praktikusak. Ha valamilyen tárolórendszert teszel ide, sok holminak helyet találhatsz.

Használd a helyet megfelelően

Hogy optikailag magasabbnak tűnjön a helyiség, tégy a szobába magas polcokat vagy szekrényeket. Hogy ne tűnjenek monstrumnak, világos színűek legyenek.

Nagyon kevés dekorációt használj

A rengeteg apró kiegészítő nem csak haszontalan, de még kisebbnek láttatja az amúgy is kicsi teret. Tedd el a fotókat, a kis szobrokat, vázákat és szuveníreket. Néhány dekorációt mutatós dobozban is tárolhatsz.

Nincs szükséged sok szőnyegre

Ha szereted a szőnyegeket, válassz egyet, amiben nincs túl sok szín. Máskülönben botrányosan fog kinézni a kis lakásod.


Hozzászólások

16 okos rendszerezés tipp, amivel új szintre emelheted az otthon fogalmát

16 okos rendszerezés tipp, amivel új szintre emelheted az otthon fogalmát

Minden évben elhatározzuk, hogy idén rendesebbek leszünk, rendben tartjuk a holmijainkat, a házat, hogy minden barátunk irigykedhessen ránk. Most a legtrendibb és leghatékonyabb rendszerezési ötleteket ismerheted meg, hogy az elhatározásodat meg is valósíthasd. 1. Tárolóhely a fejed fölött Néh

15 okos és olcsó módszer, hogy több hely legyen a lakásodban

15 okos és olcsó módszer, hogy több hely legyen a lakásodban

A kis lakásokban néha nehezen boldogul az ember. Ha folyton a cipőkben és a gyerekjátékokban botladozol, vagy a konyhában az asztal mindig útban van, mert túl nagy, netán azon tűnődsz, hova pakold az edényeket, a következő ötletek segítségedre lehetnek. Nagyon jó és egyszerűen kivitelezhető ötletek

10 gyors és olcsó módszer a konyhai mosogató dugulásának megszüntetésére

10 gyors és olcsó módszer a konyhai mosogató dugulásának megszüntetésére

A dugulás a konyhában az egyik leggyakoribb és legbosszantóbb dolog, ami a háztartásban történhet. Időnként előfordul, és teljesen tönkreteheti a napunkat. A vízszerelő kihívásánál szerencsére léteznek olcsóbb és egyszerűbb megoldások a dugulás megszüntetésére. Vészhelyzet esetén alkalmazd az alább

Már kapható gondozásmentes dísznövény, amit szigorúan tilos locsolni

Már kapható gondozásmentes dísznövény, amit szigorúan tilos locsolni

Talán nem is hinnéd, de léteznek olyan beltéri dísznövények, melyek különlegessége, hogy nem kell, sőt szigorúan tilos őket locsolni! Locsolás és tápoldatozás nélkül, 100%-ban önfenntartóan működnek. Nincs más dolgod, mint találni számukra egy fényes, ám közvetlen napfénynek nem kitett helyet, és gy

8 fontos terület a kutyádon, amit masszírozni kell, és nagyon hálás lesz érte

8 fontos terület a kutyádon, amit masszírozni kell, és nagyon hálás lesz érte

Mindannyian tudjuk, hogy a masszázs csökkenti a fáradtságot egy hosszú munkanap után, enyhíti a fájdalmat, de még az egészségi állapotunkat is javítja. Ha eddig azt hitted, hogy a masszázs csak az ember számára előnyös, meg fogsz lepődni azon, hogy a kutyákkal is képes csodát tenni! Egy jó masszázs

21 okos ötlet többfunkciós bútorokhoz, melyek tökéletesek a kis helyiségekbe

21 okos ötlet többfunkciós bútorokhoz, melyek tökéletesek a kis helyiségekbe

Napjainkban a többfunkciós, átalakítható bútorok egyre népszerűbbek azok körében, akik kis lakásokban vagy nagy házakban élnek. Ennek oka egyszerű: ezekkel a stílusos bútordarabokkal sokkal szellősebbé és kényelmesebbé tehetjük otthonunkat. Képzelj csak el egy ággyá alakítható polcrendszert vagy egy

23 dizájn ötlet a következő lakásfelújításodhoz

23 dizájn ötlet a következő lakásfelújításodhoz

Nagyon sok okos módja van annak, hogy a lakást igazi Paradicsommá változtassuk. Csinálhatunk rejtett átjárókat titkos szobákba, vagy az udvart tengerparti oázissá varázsolhatjuk. Mindenki szeretné, hogy a lakása úgy nézzen ki, mint a filmeken, vagy olyan legyen, mint álmai helyszíne. Azt is fontos m

19 virág és zöldség, amit egyetlen pohár vízben is nevelhetsz

19 virág és zöldség, amit egyetlen pohár vízben is nevelhetsz

A növények teszik kellemessé és otthonossá a lakást. De sokan nem elég türelmesek ahhoz, hogy megfelelően gondozzák őket, vagy egyszerűen csak nem szeretnek velük bíbelődni. Most olyan növényeket mutatunk, melyeket a lehető legegyszerűbben, akár föld nélkül is lehet nevelni! Fokhagyma Ha a fo

21 termék az online áruházakból, ami jobbá teheti az életed

21 termék az online áruházakból, ami jobbá teheti az életed

Biztosan te is tudod, hogy a különböző webshopokban számtalan furcsa termék kapható. Ezeknek a többségét általában puszta kíváncsiságból rendeljük meg, és azért, mert nagyon olcsón adják őket. De tudod mit? Néhány közülük tényleg hasznos lehet! A következőkben olyan “találmányokat” láthatsz, melyek

11 kényelmes ágy, amibe azonnal bebújnánk

11 kényelmes ágy, amibe azonnal bebújnánk

Alvással töltjük életünk egy jelentős részét. A hely, ahol alszunk, szép, kényelmes és tágas kell, hogy legyen. A modern tervezők és gyártók sokféle igényt próbálnak meg ötvözni, hogy a legkülönbözőbb emberek igényeit is kielégítő ágyak készülhessenek. A következő összeállításban a legérdekesebb, l

http://ujhazak.com