A Földnek van egy másik rejtett Holdja: nemrég bizonyították be


A Föld holdja úgy tűnik, hogy nincs egyedül. Több mint fél évszázadnyi spekuláció és vita után magyar csillagászok és fizikusok bejelentették, hogy meg tudják erősíteni két Föld körül keringő "hold" létezését, amelyek teljes egészében porból állnak.
Amint azt a Királyi Csillagászati Társaság Havi Közleményeiben leírják, a csapat képes volt pillanatfelvételeket készíteni a titokzatos felhőkről, amelyek mindössze 400 ezer kilométerre találhatók tőlünk az űrben, nagyjából ugyanolyan távolságra, mint a Hold. (1)
A kutatók korábban arra következtettek, hogy több természetes kísérője lehet a Földnek, de a porfelhőket valójában 1961-ig nem látták, amikor a névadójuk, a lengyel csillagász Kazimierz Kordylewski meg nem pillantotta őket. A jelenlétüket azonban már akkor is megkérdőjelezték.
"A Kordylewski felhők a két legnehezebb objektum, amit megtaláltak, és bár olyan közel vannak a Földhöz, mint a Hold, nagyrészt figyelmen kívül hagyták a csillagász kutatók," - mondja Slíz-Balogh Judit, az Eötvös Loránd Tudományegyetem csillagásza, a tanulmány társszerzője.
"Érdekes meggyőződni arról, hogy bolygónk körül poros álholdak keringenek a holdszomszédunk mellett."
Az új megállapítások szerint mindegyik Kordylewski felhő körülbelül 15x10 fok széles, vagy egyenlő az éjszakai égbolton egy 30x20 holdkorongnyi területtel. Ez az űrben körülbelül 105000 kilométer hosszú és  70000 kilométer széles tényleges méretet jelent, ami közel kilencszer szélesebb a Földnél.

A felhők maguk óriásiak, de az egyes részecskék, melyekből állnak, a becslések szerint csak egy mikrométeresek.
A részecskéken tükröződő napfény teszi őket enyhén ragyogóvá - akárcsak a állatövi fény piramis alakú ragyogása esetében, amely a bolygók pályái közötti szétszórt porból származik.
Ezek a felhők azonban az űr sötétjében mindeddig rejtve maradtak egyszerűen azért, mert szuper halványak.
"Nagyon nehéz felismerni a Kordylewski felhőket a galaktikus fény, a csillagfény, az állatövi fény és az égbolt ragyogása mellett," - mondja Horváth Gábor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem fizikusa. Most pedig a fényképezőgépeken használt speciális polarizáló szűrők segítségével a kutatóknak sikerült kimutatniuk a felhőkön belül az egyes részecskékről visszaverődő szétszórt fényt.
Több hold
A csillagászok  már generációkkal ezelőtt felvetették annak lehetőségét, hogy a Földnek több mint egy holdja lehet. Öt olyan stabilitási pont létezik, ahol szerintük ezek a holdak megtalálhatók.
Ezek az orbitális pontok azok, amelyek Lagrange-pontok néven ismertek, ahol két keringő tárgy - például a Föld és a Nap - gravitációs húzását kiegyensúlyozza pályájuk centripetális ereje. Itt az objektumok viszonylag stabil helyzetben és állandó távolságon belül maradnak mind a Holdtól, mind a Földtől.
Kordylewski először két ilyen pontot keresett, az L4-et és az L5-öt abban a reményben, hogy a 1950-es években szilárd testű holdakat talál. Ehelyett végül a Föld körül keringő porfelhők első jeleit észlelte.
Kezdve az üstökösöktől a meteorzáporokig és az állatövi fényig, a Naprendszerünk egy poros hely. A bolygók között elszórt részecske felhőket a sötét égbolt alatt az éles szemű megfigyelők akár meg is láthatják. A Kordylewski felhők azonban nem olyan stabilak, mint ezek a poros régiók a mélyűrben. A felhők részecskéi folyamatosan cserélődnek, így egyszerre változók és ősrégiek.
A porrészecskék csapdába esnek a felhőkben a Lagrange-pontok kiegyenlítő hatása miatt, majd később a Föld vagy a Hold enyhe vonzása következtében elhagyják azokat. A porfelhalmozódás pótlására a felhők mindenféle bolygóközi forrásból származó részecskéket vonzanak magukhoz, beleértve az olyan éves eseményeket is, mint például a Perseidák meteorzápor. Tehát, míg a részecskék maguk nem túl hosszú ideig tartózkodnak ezekben a felhőkben a csillagászati idő szempontjából, talán már a Föld-Hold rendszer születése óta természetes módon jelen vannak.
[post_ads_2]
Kozmikus ördögszekerek
Ezek a poros képződmények egy kicsit olyanok, mint a kozmikus ördögszekerek, és végső soron nagyon fontosak lehetnek a jövőbeli űrkutatás szempontjából.
Például bizonyos űrmissziók során műholdakat parkoltathatnak a Lagrange-pontokban, ahol minimális üzemanyagot fogyasztanak a pályán való tartózkodásukhoz. Ezt már a hamarosan érkező James Webb Űrteleszkóp esetében is alkalmazhatják, amelyet valamikor a 2020-as években az L2-es Lagrange-ponton kell majd elhelyezni. A űrügynökségek azt is tervezik, hogy a Lagrange-pontokat úgynevezett bolygóközi autópálya átrakó állomásként használják a Marsra irányuló missziók során, Horváth Gábor szerint.
"A Kordylewski felhők dinamikájának vizsgálata nagyon jól jöhet a végén a legfontosabbnak számító űrhajózási biztonság szempontjából," - tette hozzá.
És ha a magyar kutatók hipotézisei helyesnek bizonyulnak, akkor több ilyen poros, Föld körül keringő felhő lehet, amelyek a szomszédos Lagrange-pontokon várják, hogy felfedezzék őket.
(1) - https://academic.oup.com/mnras/article/480/4/5550
(2) - https://www.nationalgeographic.com/science/2018/

Hozzászólások

Tudósok olyan innovatív hidrogén üzemanyagot hoztak létre, ami a világot is megváltoztathatja

Tudósok olyan innovatív hidrogén üzemanyagot hoztak létre, ami a világot is megváltoztathatja

A hidrogén üzemanyagcellák most egy óriási lépést tehetnek előre. Az Indianai Egyetem tudósai bejelentették, hogy sikerült létrehozniuk eg...

3D nyomtatókkal hamarosan rendelésre készíthetnek testrészeket élő sejtekből

3D nyomtatókkal hamarosan rendelésre készíthetnek testrészeket élő sejtekből

Tudósok első alkalommal használnak 3D nyomtatási technológiát élő szövetből álló struktúrák létrehozására. A bioprinter áttörés ígéretes...

A tudósok felfedezték, hogy az ébren lévők képesek telepatikusan befolyásolni az alvó emberek álmait

A tudósok felfedezték, hogy az ébren lévők képesek telepatikusan befolyásolni az alvó emberek álmait

Az álom telepátia azt sugallja, hogy az emberi lények képesek telepatikusan kommunikálni egy másik személlyel, miközben álmodik. Ez nem ...

Hatalmas oxigénforrást fedeztek fel mélyen a Föld felszíne alatt

Hatalmas oxigénforrást fedeztek fel mélyen a Föld felszíne alatt

Miközben az emberiség a világűrt próbálja felfedezni és a Naprendszer bolygóinak kolonizációja felé halad előre, kiderült, hogy még mind...

A modern kutatások eredményei azt mutatják, hogy a szívnek saját tudata van

A modern kutatások eredményei azt mutatják, hogy a szívnek saját tudata van

A "Szívek és elmék" ("Of Hearts and Minds") című filmben a tudományos dokumentumfilmes David Malone az emberi szívet vizsgálja, egymás m...

A műanyagevő baktériumok oldhatják meg a világ szennyezési problémáit

A műanyagevő baktériumok oldhatják meg a világ szennyezési problémáit

Japán tudósok olyasmit fedeztek fel, ami legalább részbeni megoldás lehet a globális környezetszennyezési válságra egy mikroorganizmus f...

Ősi idegenek - A géniusz tényező

Ősi idegenek - A géniusz tényező

A történelem során a világ legnagyobb gondolkodói közül sokan segítették az emberi civilizáció haladását mélyreható meglátásaikkal és r...

Egy új tanulmány felfedi az igazi okát, hogy az okos embereknek miért jobb egyedül

Egy új tanulmány felfedi az igazi okát, hogy az okos embereknek miért jobb egyedül

Ha intelligens vagy, akkor egyedül jobb. Legalábbis ez az, amit a British Journal of Psychology című folyóiratban a közelmúltban megjele...

A titkos űrprogramokban használt életkor regresszióról megerősítették, hogy tudományosan megvalósítható

A titkos űrprogramokban használt életkor regresszióról megerősítették, hogy tudományosan megvalósítható

A genetikai kutatásban közelmúltban elért áttöréseknek köszönhetően annak a három informátornak az állítása, akik azt mondják, hogy éle...

Az univerzum gyorsabb tágulása tartja gondolkodóban az egész világot

Az univerzum gyorsabb tágulása tartja gondolkodóban az egész világot

Az univerzum nyolc százalékkal gyorsabban tágul, mint amit a jelenlegi fizikai törvényeink képesek megmagyarázni, állítja amerikai fizik...

http://ujhazak.com