A tudomány nevében fúrt legmélyebb lyukban bizonyítékot találtak a prekambriumi élet létezésére

Állítólag az emberi faj többet tud bizonyos távoli galaxisokról, mint a lába alatt lévő földről. Sőt, miközben a híres Voyager 1 műholdnak 26 évébe telt, hogy kilépjen a Naprendszerből és mérési adatokat küldjön vissza a Földre 16,5 milliárd kilométeres távolságból, addig nagyjából ugyanennyi időbe telt az emberiség számára, hogy a Föld felszíne alá 12 kilométeres mélységbe hatoljon be.
Miközben az Egyesült Államok és a Szovjetunió az űrkutatási fölény megszerzéséért versengtek az űrveseny során, egy másik, kevésbé reklámozott verseny folyt a két nemzet legnagyobb fúrói között. Az 1950-es évek végén és az 1960-as évek elején az amerikaiak és a szovjetek külön terveket készítettek egy olyan erőfeszítés érdekében, hogy annyira mélyre fúrjanak a földkéregbe - a Föld 30-50 kilométer vastag sziklás héjába, ami 6730 kilométer távolságra van a bolygó magjától -, amennyire csak lehetséges.

Az amerikai "Mohole Projektet", amely a Csendes-óceán partján állomásozott Mexikónál 1966-ban támogatás hiánya miatt félbeszakították, de fontos precedenst jelentett a jövőbeni partmenti fúrási programok számára.
A szovjetek a Föld Belső Mélyfúrási Tudományos Tárcaközi Tanácsának köszönhetően nagyobb sikert értek el. 1970-től 1994-ig a Kola-félszigeten végzett fúrásaik során lassan elértek egy világrengető rekordot, a legmélyebb lyukat a Földön.
[post_ads]
A valóságban a Kola szupermély furata több lyukból áll, melyek egy központi furatból ágaznak el. A legmélyebb közülük az "SzG-3" nevet kapta, melynek átmérője mindössze 23 centiméter, a mélysége pedig 12,261 méter a földben. Ez nagyjából egyharmada a balti kontonentális réteg vastagságának.

Hogy megfeleljenek a tudományos céloknak, és hogy szinte folyamatos bepillantást nyerjenek a kéreg profiljába, a szovjetek kifejlesztettek egy a fúrás alján közvetlen fizikai mérések végzésére alkalmas eszközt.
A fúróberendezés így nagyobb pontosságú méréseket tett lehetővé, mivel a kőzetminták a hihetetlen belső nyomás miatt deformálódtak, amikor a felszínre hozták őket.
Mondani sem kell, hogy a projekt során hatalmas mennyiségű földtani adatot sikerült összegyűjteni, melyek többségéből kiderült, hogy milyen keveset tudunk bolygónkról.
A Föld tanulmányozása gyakran erősen korlátozódik a felszíni megfigyelésekre és a szeizmikus vizsgálatokra, de a Kola-félszigeten fúrt lyuk közvetlen bepillantást tett lehetővé a kéreg szerkezetébe, ami próbára tette a geológusok korábbi elméleteit.
Az egyik legmeglepőbb jelenség a gránit bazalt átmenet hiánya volt, amire a tudósok már régóta vártak, amiről korábban azt feltételezték, hogy a felszín alatt 3-6 kilométeres mélységben létezik. A geológusok számára "Conrad-diszkontinuitás"-ként ismert kőzet átmenetnek a szeizmikus reflexiós felmérések szerint léteznie kellett volna.

Bár a folytonossági hiányt valamennyi kontinens alatt észlelték, a Kola-félszigeten végzett fúrás során soha nem találkoztak a feltételezett bazalt réteggel. Helyette gránitos sziklát találtak, amely túlnyúlik a 12 kilométeres mélységen.
Ez vezette a tudósokat arra a felismerésre, hogy a szeizmikus-reflexiós eredmények a kőzet metamorf változásai (vagyis az intenzív hő és nyomás) miatt vannak, és nem a kőzet típusának változása az oka, ahogy azt korábban gondolták.
[post_ads_2]
És ha a földkéreg egy teljes rétegének hiánya nem lenne eléggé meglepő, a felszín alatt több kilométeres mélységben lévő sziklák repedéseiről megállapították, hogy vízzel telítettek. Mivel szabad víz nem feltételezhető, hogy létezik ilyen nagy mélységben, a kutatók úgy vélik, hogy a víz olyan hidrogén és oxigénatomokból áll, melyeket az óriási nyomás préselt ki a környező sziklákból, és megtartotta a felszín alatt a felette lévő vízhatlan sziklaréteg.
Ám a Kola-félszigeten végzett fúrások legérdekesebb felfedezése a kutatók részéről a több mint kétmilliárd éves sziklákban kimutatható biológiai aktivitás volt. Az élet legvilágosabb bizonyítéka mikroszkopikus leletek formájában került felszínre: huszonnégy egysejtű tengeri növényfaj, más néven planktonok konzerválódott maradványai.

A fosszíliák általában mészkő és szilícium-dioxid lerakódásokban találhatók meg, de ezeket a "mikrofosszíliákat" szerves vegyületek vonták be, melyek meglepően ép állapotban maradtak a környező kőzetek szélsőséges nyomása és hőmérséklete ellenére.
Bár a Kola-félszigeten végzett fúrási projekt során szerzett adatokat még mindig elemzik, a fúrást magát az 1990-es évek elején kénytelenek voltak leállítani a váratlanul felmerült hirtelen magas hőmérséklet miatt.
Bár a hőmérséklet emelkedés megfelelt az előrejelzéseknek, körülbelül 3000 méteres mélységben a hőmérséklet nagyobb arányban növekedett, és a lyuk alján elérte a 180 Celsius fokot. Ez egy drasztikus különbség volt a várt 100 Celsius fokhoz képest. Szintén váratlan volt a kőzetsűrűség csökkenése 4,5 kilométeres mélységben. Ezen a ponton túl a szikla nagyobb porozitású és áteresztőképességű volt, ami a magas hőmérséklettel együtt azt eredményezte, hogy a szikla inkább műanyagként viselkedett, mint tömör kőzetként, ami szinte lehetetlenné tette a fúrást.
A magminták közül sok megtalálható Zapolyarny nikkel bányavárosban, a fúrástól mintegy tíz kilométerre délre. A nagyratörő küldetés és a geológiai valamint biológiai tudásunkhoz való hozzájárulása miatt a Kola-félszigeten végzett szupermély fúrás továbbra is az egyik legfontosabb emléke a szovjet korszak tudományának.


Dokumentumfilm a Kola-félszigeten végzett fúrásokról.

Hozzászólások

Megfigyelhető-e a valóság úgy, ahogyan van? A kvantumvilág ellentmond annak, amit látunk

Megfigyelhető-e a valóság úgy, ahogyan van? A kvantumvilág ellentmond annak, amit látunk

Új Világtudat - Az Élet Más Szemmel, Evolúció, spiritualitás, tudomány

Tudósok olyan innovatív hidrogén üzemanyagot hoztak létre, ami a világot is megváltoztathatja

Tudósok olyan innovatív hidrogén üzemanyagot hoztak létre, ami a világot is megváltoztathatja

A hidrogén üzemanyagcellák most egy óriási lépést tehetnek előre. Az Indianai Egyetem tudósai bejelentették, hogy sikerült létrehozniuk eg...

3D nyomtatókkal hamarosan rendelésre készíthetnek testrészeket élő sejtekből

3D nyomtatókkal hamarosan rendelésre készíthetnek testrészeket élő sejtekből

Tudósok első alkalommal használnak 3D nyomtatási technológiát élő szövetből álló struktúrák létrehozására. A bioprinter áttörés ígéretes...

A tudósok felfedezték, hogy az ébren lévők képesek telepatikusan befolyásolni az alvó emberek álmait

A tudósok felfedezték, hogy az ébren lévők képesek telepatikusan befolyásolni az alvó emberek álmait

Az álom telepátia azt sugallja, hogy az emberi lények képesek telepatikusan kommunikálni egy másik személlyel, miközben álmodik. Ez nem ...

Hatalmas oxigénforrást fedeztek fel mélyen a Föld felszíne alatt

Hatalmas oxigénforrást fedeztek fel mélyen a Föld felszíne alatt

Miközben az emberiség a világűrt próbálja felfedezni és a Naprendszer bolygóinak kolonizációja felé halad előre, kiderült, hogy még mind...

A modern kutatások eredményei azt mutatják, hogy a szívnek saját tudata van

A modern kutatások eredményei azt mutatják, hogy a szívnek saját tudata van

A "Szívek és elmék" ("Of Hearts and Minds") című filmben a tudományos dokumentumfilmes David Malone az emberi szívet vizsgálja, egymás m...

A műanyagevő baktériumok oldhatják meg a világ szennyezési problémáit

A műanyagevő baktériumok oldhatják meg a világ szennyezési problémáit

Japán tudósok olyasmit fedeztek fel, ami legalább részbeni megoldás lehet a globális környezetszennyezési válságra egy mikroorganizmus f...

Ősi idegenek - A géniusz tényező

Ősi idegenek - A géniusz tényező

A történelem során a világ legnagyobb gondolkodói közül sokan segítették az emberi civilizáció haladását mélyreható meglátásaikkal és r...

Egy új tanulmány felfedi az igazi okát, hogy az okos embereknek miért jobb egyedül

Egy új tanulmány felfedi az igazi okát, hogy az okos embereknek miért jobb egyedül

Ha intelligens vagy, akkor egyedül jobb. Legalábbis ez az, amit a British Journal of Psychology című folyóiratban a közelmúltban megjele...

A titkos űrprogramokban használt életkor regresszióról megerősítették, hogy tudományosan megvalósítható

A titkos űrprogramokban használt életkor regresszióról megerősítették, hogy tudományosan megvalósítható

A genetikai kutatásban közelmúltban elért áttöréseknek köszönhetően annak a három informátornak az állítása, akik azt mondják, hogy éle...

http://ujhazak.com