A 'Most vagy soha!' filmpremierje és a Petőfi 200 emlékév viharos lezárása
A magyar kulturális élet és a filmipar leginkább várt, és egyben leginkább előzetes vitákkal terhelt eseménye kétségkívül a 'Most vagy soha!' című, az 1848. március 15-i eseményeket és a pesti forradalom kitörését feldolgozó nagyszabású történelmi kalandfilm márciusi bemutatója volt. A film a Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója (Petőfi 200) alkalmából meghirdetett állami emlékév csúcspontjának, afféle koronaékszerének készült. A produkció minden eddigi hazai rekordot megdöntött: a Nemzeti Filmintézettől (NFI) kapott 4,7 milliárd forintos közvetlen gyártási támogatás, a gigantikus, hónapokig épülő díszletváros Fóton, valamint a hatalmas, ezreket megmozgató statisztéria egy olyan hollywoodi léptékű látványvilágot (blockbuster) vetített előre, amihez foghatót magyar filmvásznon évtizedek óta nem lehetett látni.
Lóth Balázs rendező és a producer-forgatókönyvíró csapat (Rákay Philip, Szente Vajk, Kis-Szabó Márk) kezdettől fogva hangsúlyozták, hogy nem egy száraz, történelemkönyv-ízű, poros dokumentumfilmet akarnak készíteni. Céljuk az volt, hogy a 21. századi, Marvel-filmeken felnőtt fiatal generáció számára is vonzóvá, átélhetővé, menővé tegyék a márciusi ifjak történetét. Ennek érdekében a valós történelmi események (a Pilvax kávéház, a Landerer-nyomda, a Nemzeti Múzeum lépcsője) közé egy erős, fiktív, akciófilmes szálat emeltek be: egy Farkasch nevű, osztrák titkosügynök (Horváth Lajos Ottó zseniális alakításában) és verőembereinek folyamatos, véres hajszáját, hogy megakadályozzák a Tizenkét Pont kinyomtatását és Petőfiéket a forradalom kirobbantásában.
A bemutatót követően a film megítélése, ahogy az egy ennyire átpolitizált hazai közegben várható volt, szélsőségesen megosztotta a nézőket és a hivatásos kritikusokat egyaránt. A kormánypárti sajtó és a véleményvezérek történelmi jelentőségű, hiánypótló műként, a nemzeti büszkeséget és identitást erősítő, világszínvonalú alkotásként méltatták a produkciót. Kiemelték az operatőri munkát (Dobos Tamás), a látványtervezést, valamint a fiatal, friss arcokból álló színészgárda (Berettyán Nándor mint Petőfi Sándor, Mosolygó Sára mint Szendrey Júlia, Fehér Tibor mint Vasvári Pál) dinamikus és energikus játékát.
A független kritikusok és a filmes szakma egy jelentős része azonban kíméletlen tollal írt a filmről. A legfőbb kritikák az erőszakosan beillesztett, hollywoodi klisékből építkező, sokszor a Guy Ritchie-filmeket (Sherlock Holmes) másoló fiktív akciójeleneteket, a karakterek kétdimenziós, papírmasé ábrázolását, a túlzott, néhol már komikus pátoszt, valamint a film vélt aktuálpolitikai, propagandisztikus áthallásait érintették. Sokan nehezményezték, hogy a történelmi hűséget, a forradalom valódi eszmei hátterét feláldozták a felszínes szórakoztatás és a verekedős jelenetek oltárán. A producerek, különösen Rákay Philip, hevesen és sokszor személyeskedésig fajuló vitákban védték a művet az interneten, a kritikákat egyértelműen politikai alapú, előre megírt támadásoknak minősítve.
A heves polémiák, a rengeteg dicséret és a mémekké váló jelenetek együttesen elképesztő ingyen reklámot biztosítottak a filmnek. Bár a jegyeladásokat jelentősen megdobta az a tény is, hogy számos tankerület és iskola szervezett csoportos, kötelező vetítéseket a diákok számára országszerte, a 'Most vagy soha!' vitathatatlanul megtöltötte a mozikasszákat. A film hetekig vezette a nézettségi toplistákat, százezres nézőszámot generálva, amivel elérte a legfőbb célját: újra beemelte Petőfi Sándor és a márciusi ifjak történetét az országos közbeszéd és a popkultúra főáramába, bebizonyítva, hogy a magyar történelem meghatározó eseményei ma is képesek tömegeket mozgósítani és szenvedélyes vitákat generálni.