A nagymamám 87 éves, de még mindig olyan kemény, mint a kád széle. A kendőjét csak alváshoz veszi le (szerintem), és a kötényében mindig van legalább egy fokhagymafej meg egy kisebb bicska.
Délután három körül jött a riasztás a központból: személyi sérüléses baleset a Kertvárosban. A társammal, Karcsival azonnal a helyszínre siettünk, a szirénázás közben fejben már a legrosszabbra készültem.
Nehéz idők járnak, kérem szépen az Orbán kormány egykor tündöklő tagjaira, ugyanis egy egészen szívbemarkoló jelenetnek lehettek tanúi a budapesti kisföldalattin utazók.
Felejtsük el a politikai elemzéseket és a nemzet sorsát aggódva figyelő értelmiségi kerekasztalokat! A magyar belpolitika legégetőbb kérdése jelenleg egy sokkal prózaibb, ám annál húsbavágóbb probléma.
Minden nő arról álmodik, hogy talál egy férfit, aki jóban-rosszban mellette áll, támogatja a legnehezebb időkben, és persze folyamatosan emlékezteti rá: lehetne egy kicsit vékonyabb is.
Felejtsük el az inflációt, a gazdaságot, vagy a klímaváltozást! A frissen megalakult Országgyűlés végre megadta nekünk azt a horderejű társadalmi kérdést, ami körül valódi, vérre menő nemzeti vitát folytathatunk.
Ismét bebizonyosodott, hogy a hazai politikai diskurzus nem csupán a hétköznapi sárdobálás szintjén mozog, hanem időről időre felülemelkedik, és egyenesen a klasszikus görög drámák, vagy a legfinomabb 19. századi esszéirodalom magasságaiba tör.
Tartsátok a kalapot (és a sörsátrat), mert valami olyasmi közeleg a magyar ugarra, amire senki sem számított: egy hosszú hétvége, amikor nem mossa el az eső a bográcsozást, viszont a sárkányeregetők és a hajlakkgyártók dörzsölhetik a tenyerüket.
Miközben az orosz–ukrán háború frontvonalain több mint négy éve tartanak a kimerítő harcok, a konfliktus dinamikája az elmúlt időszakban drámai fordulatot vett.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi jelentőségű közegészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a Kongói Demokratikus Köztársaságban kirobbant Ebola-járványt. Bár a szervezet hangsúlyozta, hogy a helyzet egyelőre nem meríti ki a pandémiás (világjárvány) vészhelyzet kritériumait, komoly aggodalomra ad okot, hogy a vírus már a szomszédos Ugandába is átterjedt.
A mesterséges intelligencia (MI) ma már nem a jövő ígérete, hanem a mindennapjaink szerves része. A neurológusok és kognitív kutatók kongatják a vészharangot.
A magányos vezetés korábban a szabadság utolsó bástyáinak egyike volt. Az autóban egyedül lehettünk a gondolatainkkal, énekelhettünk a kedvenc zenéinkre, vagy mély, őszinte beszélgetéseket folytathattunk a mellettünk ülővel abban a tudatban, hogy senki sem hallja.
A Star Wars egykor kulturális esemény volt. Amikor megjelent egy új film, a mozik előtt utcahosszúságú sorok kígyóztak, a rajongók pedig éveken át képesek voltak rágódni egy-egy történeti szálon vagy karakter sorsán.
Ha tíz-tizenöt évvel ezelőtt valaki azt mondja, hogy a világ legexkluzívabb divatbemutatóinak kifutóin, a hollywoodi sztárok lábán és a luxusüzletek polcain ortopédiai papucsok, otromba gumiklumpák és vaskos, idomtalan edzőcipők fognak hódítani, valószínűleg kinevettük volna.
Befejeződött a Bécsben megrendezett 70. Eurovíziós Dalfesztivál, amely rendkívül izgalmas és feszült hangulatú döntőt hozott. A dalverseny történetében először Bulgária állhatott fel a képzeletbeli dobogó legfelső fokára, miután képviselőjük, DARA elsöprő győzelmet aratott „Bangaranga” című slágerével.
A nagymamám 87 éves, de még mindig olyan kemény, mint a kád széle. A kendőjét csak alváshoz veszi le (szerintem), és a kötényében mindig van legalább egy fokhagymafej meg egy kisebb bicska.
Délután három körül jött a riasztás a központból: személyi sérüléses baleset a Kertvárosban. A társammal, Karcsival azonnal a helyszínre siettünk, a szirénázás közben fejben már a legrosszabbra készültem.
Harmadik napja küzdöttem a klasszikus, megsemmisítő erejű férfináthával. Őszintén szólva, a kezdeti halálfélelmet leszámítva, titkon egyáltalán nem bántam a dolgot.