A férjet elnyelte a helyi Bermuda-háromszög

Marika vasárnap reggel hét óra tizenöt perckor arra ébredt, hogy a franciaágy bal oldala gyanúsan hideg és tökéletesen érintetlen. Egyetlen horkantás, egyetlen takarólopási kísérlet sem zavarta meg az éjszakáját. Ez egy átlagos kedd hajnalon maga lett volna a megtestesült áldás, most azonban vészjóslóan hatott.

Lajos, a férje ugyanis előző este hat órakor azzal a klasszikus, történelemkönyvekbe illő hazugsággal lépett ki az ajtón: "Csak egyetlen sörre ugrom le a srácokkal, drágám, a meccs végére itthon is vagyok!"

A meccs este nyolckor véget ért. Most meg vasárnap reggel volt, a nap hétágra sütött, a kutyájuk, Buksi pedig értetlenül szimatolta Lajos érintetlenül hagyott, bolyhos otthoni papucsát a folyosón. Marika elővette a telefonját. A szám nem kapcsolható. Marika vérnyomása ezzel egyenes arányosságban kezdett az egekbe szökni. Elképzelte, ahogy a férje egy árokparton alszik, vagy rosszabb: a haverjaival egy illegális fájer kártyapartin épp eljátssza a balatoni nyaralás árát.

Gyorsan tárcsázta Pistát, a szomszédot és ügyeletes ivócimborát. Pista felesége, a mindig jól értesült Gizi vette fel, aki némi kárörömmel a hangjában közölte, hogy Pista tegnap este tizenegykor hazadőlt, és azóta a fürdőszoba kövén alszik magzatpózban, Lajosról viszont nem tud semmit.

Marikának több se kellett. Magára kapta a tavaszi kabátját, felvette a legszigorúbb, "megkeserülöd te még ezt, Lajos" arckifejezését, és elindult a helyi Bermuda-háromszög, a Makkhetes Söröző felé.

A kocsma vasárnap délelőtt csendes volt. A levegőben az állott komló és a citromos felmosószer diszkrét illata keveredett, a sarokban a zenegép némán pihent. A pult mögött egy fiatal, kimondottan csinos, szőke pultoslány állt. Épp a söröspoharakat törölgette egy ronggyal, olyan végtelen rutinnal és fásultsággal az arcán, mint aki már minden létező kifogást, hazugságot és családi drámát hallott és látott, amit férfiember a pultnál valaha is előadhatott.

Marika határozott léptekkel odament a pulthoz. Letette a retiküljét a söralátétek mellé, és megköszörülte a torkát.

– Jó napot! Én a férjemet keresem. Tegnap este a haverjaival...

A pultoslány fel sem nézett a pohárból, csak reflexből rávágta:

– Nem járt itt!

Marika meghökkent, és értetlenül pislogott egyet.

– Dehát még nem is mondtam el, hogy néz ki...

Erre a lány abbahagyta a törölgetést, letette a rongyot, egyenesen és együttérzőn Marika szemébe nézett, majd a világ legnagyobb nyugalmával, a kocsmai bajtársiasság íratlan kódexét idézve így szólt:

– Nézze, asszonyom! Az ön kedves férje nem volt itt, ahogy még soha senkinek a férje sem!

Marika sarka szinte szikrákat szórt a betonon, ahogy kiviharzott a Makkhetesből. A pultoslány kocsmai betyárbecsülete egy cseppet sem nyugtatta meg, sőt, csak olaj volt a tűzre. Útközben hazafelé már fejben felosztotta a vagyont, gondolatban eladta Lajos féltve őrzött horgászfelszerelését, és megfogadta, hogy az elkövetkezendő tíz évben kizárólag üres spenótot fog főzni neki.

Ahogy a kapujukhoz ért, valami furcsát vett észre: a kiskapu résnyire nyitva állt, Buksi pedig nem a kerítésnél őrjöngött, hanem a bejárati ajtó előtt csóválta a farkát egy ismerős, gyanúsan sárfoltos cipő társaságában.

Marika gyomra görcsbe rándult. Lenyomta a kilincset, és belépett az előszobába. A házban csend volt. Túl nagy csend. Aztán hirtelen megütötte a fülét egy ritmikus, a rozsdás redőnyhúzó nyikorgására emlékeztető hang, ami egyértelműen a hálószoba felől érkezett.

Határozott, számonkérő léptekkel megindult a folyosón. Feltépte a hálószoba ajtaját, és...

Ott, a franciaágy kellős közepén, a takarót teljesen magára csavarva, békésen húzta a lóbőrt Lajos. Rajta volt még a tegnapi kockás inge, az egyik zokniját valahol útközben elveszítette, az éjjeliszekrényen pedig egy félig megrágott, száraz sajtos pogácsa árválkodott. A szobában diszkrét, de határozott cefreillat terjengett.

Marika csak állt az ajtóban, és hitetlenkedve pislogott. Gyorsan összerakta a képet: míg ő a főutcán masírozott a Makkhetes felé, Lajos valószínűleg a hátsó kerten keresztül, a szomszéd kerítésén átmászva (vagy inkább átzuhanva) osonhatott haza, pont elkerülve őt.

Lajos ekkor egy hatalmasat horkantott, majd álmában motyogott valamit arról, hogy "ne passzold le, lődd már rá!", és átfordult a másik oldalára, boldog tudatlanságban arról, hogy a felesége épp a bosszút tervezi a feje felett.