Lesz ám meglepetés, ha meglátja a feleség az ajándékát
A faluban mindenki tudta, hogy ha Józsi és Sanyi együtt tűnnek el, abból vagy valami orbitális marhaság sül ki, vagy egy olyan üzlet, amiről még évekig beszélnek a kocsmában. Ezúttal azonban egyik sem volt kilátásban, legalábbis látszólag. Egy átlagos hétköznap délután volt, a nap lustán ereszkedett a dombok mögé, ők pedig a falu végi dűlőúton bandukoltak, ahol ritkán járt más, csak a traktorok meg néha egy-egy eltévedt kiránduló.
– Hallod-e, Sanyikám, ez a születésnap dolog kikészít – sóhajtott fel Józsi, miközben megigazította kék munkáskabátját. – Az asszony az ötvenediket tölti jövő héten. Fél évszázad! Hát mit adjak neki? Virágot? Azt mondja, felesleges pénzkidobás, úgyis elhervad. Parfümöt? A múltkoritól tüsszögött. Edénykészletet? Attól tartok, a fejemhez vágná. Valami maradandó kellene, érted? Valami, ami kifejezi, hogy… hát, hogy már nem mai csirke, de azért mégiscsak az enyém.
Sanyi, aki barna kabátjában és zöld sildes sapkájában komótosan lépkedett mellette, megvakarta a fejét.
– Hát, barátom, feladtad a leckét. Az én Marimmal se könnyebb. Nekünk meg holnapután lesz a harmincadik házassági évfordulónk. Harminc év egy fedél alatt! Olyan ez, mint egy életfogytiglani ítélet, csak még szabadlábra se helyeznek jó magaviseletért. Én is tiszta ideg vagyok, hogy mivel lepjem meg. Valami olyasmit akartam, ami jelképezi ezt a hosszú utat, amit együtt tettünk meg, de semmi okos nem jut eszembe.
Így ballagtak tovább, mélyen elmerülve a házasélet nehézségeiben és az ajándékozás gyötrelmeiben. A dűlőút egyre kanyargósabb lett, a bozótos pedig sűrűbb az árokparton. Ahogy befordultak egy élesebb kanyarban, Józsi hirtelen megtorpant. Szeme megakadt egy fényes, vörös-fehér fémtárgyon, ami egy oszlop tetején díszelgett az út szélén. Egy sebességkorlátozó tábla volt, rajta egy határozott, fekete 50-es számmal.
Józsi arca lassan felderült, egy csibészes vigyor terült el az arcán. Odalépett a táblához, mintha valami műalkotást csodálna meg egy múzeumban, és gyengéden megpöccintette az oldalát.
Sanyi gyanakodva nézte barátját. Ismerte ezt a nézést. Ez a nézés általában azt jelentette, hogy Józsinak egy olyan ötlete támadt, ami minimum egy szabálysértési eljárással végződik. Megállt mellette, karba tette a kezét, és megkérdezte:
– Miben sántikálsz itt, Józsikám?
Józsi büszkén húzta ki magát, szemét le sem véve a tábláról.
– Hazaviszem ezt a táblát ajándékba a feleségemnek az 50. születésnapjára.
Sanyi elképedve meredt rá. Először azt hitte, tréfál, de Józsi arckifejezése halálosan komoly volt. Aztán hirtelen, ahogy a szavak értelme kezdett leülepedni az agyában, Sanyi szeme is felcsillant. A döbbenetet felváltotta az őszinte, mély tisztelet egy zseniális elme előtt. Hiszen ez tökéletes! Maradandó, egyedi, és egyértelműen jelzi az alkalmat. Sőt, költséghatékony is, ha az ember nem számolja a lebukás kockázatát.
Sanyi elismerően bólintott, és egy széles mosoly kíséretében, mintha épp most avatták volna be egy titkos társaságba, rávágta:
– Ez nem is rossz ötlet! Én meg mindjárt keresek egy zsákutca táblát, mert holnap lesz a 30. házassági évfordulónk az asszonnyal.
