Még a sokat látott dokinak is kikerekedett a szeme a panaszt hallva

Hadd mutassam be Barbarát. Barbara egyike azoknak a nőknek, akiknek a jószíve csak a naivságukkal vetekedhet. Imádja a rózsaszínt, a baráti összejöveteleket, és a koktélokat. Viszont a biológiához és a fizika alapjaihoz való hozzáállása… mondjuk úgy, "egyedi".

A legutóbbi pénteki buli éppen egy ilyen Barbara-féle kalandnak indult. Barbara a harmadik vibrálóan kék koktélját szürcsölte, miközben egy különösen vicces történetet mesélt. A nagy nevetés közepette, egy hirtelen mozdulattal felhörpintette az utolsó kortyot, és ekkor érezte: egy masszív, szögletes valami megakad a torkán, majd határozott, jéghideg mozdulattal végigszánkázik a nyelőcsövén. Lenyelt egy jégkockát. Egészben.

Másnap reggel Barbara már nem a buli emlékeivel ébredt, hanem egyetlen gondolattal: a jégkockával. Eltelt szombat, eltelt vasárnap. Várta. Ellenőrizte magát, de semmi. Hétfőre az aggodalma már-már pánikká fokozódott. Elment a legjobb barátnőjével, Eszterrel kávézni, aki – mint a megbízhatatlan információk melegágya – azonnal aggódni kezdett.

- De Barbara, a jégkocka az… az jég! És ha nem olvadt el? Mi van, ha egy jégcsap van a beledben? Vagy ami még rosszabb, elzárja az utat? Én olvastam egy nőről, aki egy golyót nyelt le, és… – Eszternek nem kellett több. A gondolatmenet beindult.

Barbara hazaérve azonnal a Google-hoz fordult. Beírta: "lenyelt jégkocka tünetek". A Google ilyenkor egy sötét verem. Szandra beleásta magát a legelképesztőbb fórumokba és blogposztokba. Az első találat egy olyan kétes fórum volt, ahol valaki azt állította, hogy a lenyelt jégkockák „mikrokarcolásokat” okozhatnak, a második pedig egy cikk a "rejtélyes emésztőrendszeri elzáródásokról". Volt egy pont, ahol a keresés eljutott odáig, hogy "jégkocka-mérgezés", ami Barbara szerint akkor történik, ha a jég rossz vízből van, és a benne lévő toxinok lassan szívódnak fel. A félelem teljesen elhatalmasodott rajta. Már érezte is a fantomfájdalmakat a hasában.

Szerdára az idegei teljesen felmondták a szolgálatot. Végül, reszkető kézzel, megbeszélt egy időpontot a háziorvosával, Dr. Kiss-sel, aki egy megfontolt, tapasztalt férfi volt, és már megszokta az ilyen-olyan, olykor furcsa panaszokat. Barbara felvette a legszebb rózsaszín topját és a legkényelmesebb farmer rövidnadrágját (végül is, orvoshoz megy), és a legnagyobb komolysággal ment a be a rendelőbe.

Dr. Kiss, a szokásos nyugalmával, a leleteit és Barbarát nézve lépett oda a vizsgálóágyhoz. Barbara feszülten ült, a kezeit a térdén nyugtatva. Az orvos mély levegőt vett, majd megkérdezte:
- Mi a panasza, hölgyem?
Barbara, a hangjában remegéssel és komolysággal, ami csak a legmélyebb aggodalmat sugallhatja, válaszolt:
- Nagyon aggódom, mert néhány nappal ezelőtt most először lenyeltem véletlenül egy jégkockát, és nem jött ki.

Dr. Kiss pislogott egyet. Talán kettőt is. A praxisában eltöltött harminc év alatt hallott már egészen cifra dolgokat. Kezelte azt a középkorú urat, aki szerint a szomszéd wifije miatt hullik a haja, és azt a nénit is, aki a tévébemondónak integetett, mert meg volt győződve róla, hogy a férfi egyenesen neki mondja a híreket. De a napok óta meg nem emésztett, rejtélyes módon eltűnt jégkocka esete egy teljesen új mérföldkő volt a karrierjében.

De Dr. Kiss igazi profi volt. Egyetlen arcizma sem rándult meg, nem horkantott fel, és a szeme sem rebbent. Sőt, a tekintete azonnal átváltott a legmélyebb, legmegértőbb orvosi szimpátiába.

– Értem, Barbara – mondta lassan, mély, megnyugtató baritonján, miközben a tollával komótosan koppintott egyet a jegyzettömbjén. – Ez valóban egy... rendkívül specifikus és ritka jelenség. Nagyon jól tette, hogy nem várt tovább, és azonnal hozzám fordult.

Felállt, a nyakába akasztotta a fonendoszkópját, és a vizsgálóágy felé intett.
– Kérem, dőljön hanyatt. Alaposan meg kell vizsgálnom az alhasi régiót, hogy kizárhassuk a fizikai akadályok jelenlétét.

Barbara engedelmesen, szinte rettegve elnyúlt az ágyon, vigyázva, nehogy hirtelen mozdulatot tegyen (ki tudja, merre csúszik az a fránya jégkocka). Dr. Kiss a legnagyobb szakmai komolysággal hallgatta meg a bélhangokat. Szakszerűen, két ujjal meg is nyomkodta a lány hasát különböző pontokon.

– Érez itt valami éles fájdalmat? – kérdezte hunyorogva.
– Csak... csak ha rágondolok! – suttogta Barbara drámai átéléssel, a plafont bámulva.

Az orvos bólintott. Letette a fonendoszkópot, visszaült a gurulós székébe, és összefűzte az ujjait maga előtt.
– Nos, hölgyem, a helyzet a következő. A vizsgálat alapján a jégkocka szerencsére nem okozott mechanikai bélelzáródást. Az emberi test – különösen egy olyan életerős, fiatal szervezet, mint az öné – rendkívüli adaptációs képességekkel bír. A belső testhőmérséklete egy úgynevezett akut termális fázisváltást idézett elő.

Barbara nagyra nyílt, riadt szemekkel pislogott.
– Úristen... Ez rossz? Most mi lesz?
– Dehogyis rossz! – sietett megnyugtatni az orvos. – Ez orvosi nyelven annyit tesz, hogy a testének sikerült a szilárd halmazállapotú jégkockát folyékonnyá alakítania, amely aztán sikeresen asszimilálódott a véráramba és a veséken keresztül távozik. Ön lényegében... megemésztette a jeget.

Barbara válláról mintha tonnás súlyok hullottak volna le. Kifújta a levegőt, és felült.
– Azonban – emelte fel a mutatóujját Dr. Kiss figyelmeztetően, és az asztalfiókjához hajolt –, hogy teljesen biztosak lehessünk abban, hogy elkerüljük az utólagos gasztrikus mikrokristályosodást, fel kell írnom önnek egy speciális, szacharóz-alapú, nyálkahártya-nyugtató prevenciós szert.

Kihúzta a legalsó fiókot – azt, amelyikben a jól viselkedő, bátor óvodásoknak tartogatott kincsek lapultak –, és elővett egy hatalmas, csillogó papírba csomagolt, cseresznyés nyalókát. Gondosan, mintha egy ritka és méregdrága orvosság lenne, átnyújtotta Barbarának.

– Ezt a készítményt szigorúan ebéd után, lassan elszopogatva kell alkalmazni. Segít helyreállítani a gyomor glükóz-egyensúlyát a hidegsokk után. Nincs mellékhatása, de nagyon fontos a terápia befejezése.

Barbara áhítattal vette át a pirosló édességet. Szinte könnyek szöktek a szemébe a hálától, miközben óvatosan a méregdrága dizájner táskájába süllyesztette az "orvosságot".
– Doktor úr, ön egy valóságos zseni. Nem is tudja, mennyire rettegtem! – hálálkodott, miközben leugrott a vizsgálóasztalról.
– Ez a hivatásom, Barbara – mosolyodott el melegen Dr. Kiss, miközben kikísérte a megkönnyebbült beteget az ajtóig. – És egy jó tanács a jövőre nézve: a koktélokat ezentúl tessék szigorúan csakis szívószállal fogyasztani! Mindig jobb a megelőzés.