A nap üzlete rendőri igazoltatás során

Vivien imádta a nyarat, és még jobban imádta a tűzpiros kabrióját. A jármű nem csupán egy közlekedési eszköz volt számára, hanem a gondosan felépített outfitje legfontosabb kiegészítője. Aznap egy apró, rózsaszín virágos nyári ruhát vett fel, a haját pedig két copfba fogta, hogy a menetszél ne kuszálja össze teljesen. A körmei színárnyalata tökéletesen, milliméteres pontossággal harmonizált a karosszéria fényezésével.

Az élet szép volt, a zene üvöltött a hangszórókból, Vivien pedig elégedetten dobolt a kormányon az ujjával, miközben a főúton suhant. Egyetlen apró, bosszantó dolog árnyékolta csak be a hetét: az autószerviz.

Két nappal ezelőtt ugyanis észrevette, hogy a műszerfalon kigyulladt egy kis ikon, ami úgy nézett ki, mint egy medúza, amiből vonalak állnak ki. Mivel a barátnői szerint az autókban lévő fények mindig valami nagyon drága dolgot jelentenek, elvitte egy elegáns márkaszervizbe. Ott egy olajos overallt viselő, szigorú tekintetű szaki hümmögve körbejárta a kocsit, felnyitotta a motorháztetőt (amit Vivien addig azt hitte, csak a csomagtartó elülső verziója), majd közölte a diagnózist: kiégett a bal oldali tompított fényszóró.

Amikor Vivien megkérdezte, hogy ez mibe fog kerülni, a szerelő rezzenéstelen arccal rávágta, hogy a különleges LED-mátrix egység cseréje, a munkadíj, az áfás számla és a „prémium gyorsasági felár” miatt pontosan hatvanezer forint lesz. Vivien majdnem hanyatt esett. Hatvanezer forint egy villanykörtéért? Hiszen a fürdőszobába a dizájner okosizzót vette hatezerért! Méltatlankodva hagyta ott a szervizt, megfogadva, hogy majd talál valakit, aki nem akarja fényes nappal kifosztani.

Eközben, néhány kilométerrel lejjebb az úton, Farkas törzsőrmester és járőrtársa a fák árnyékában hűsöltek a rendőrautóban. A klíma küzdött az elemekkel, a rádió halkan recsegett, a forgalom pedig gyér volt. Farkas már a nap végéig hátralévő órákat számolta, és igazából csak arra vágyott, hogy eseménytelenül teljen el a műszak.

Ekkor tűnt fel a kanyarban a piros kabrió.

Farkas hunyorgott a napsütésben. A jármű gyönyörű volt, a vezetője feltűnő, viszont lakott területen kívül, ezen a szakaszon kötelező lett volna a nappali menetfény vagy a tompított fényszóró használata. Az autó eleje azonban sötét volt, mint a vakond zsebe.

– Na, egy könnyű préda – sóhajtott Farkas, majd bekapcsolta a kék villogót, és a gázba taposott.

Vivien a visszapillantó tükörben azonnal észrevette a fényeket. Kicsit sem ijedt meg, sőt, kifejezetten esztétikusnak találta, ahogy a rendőrautó kék-piros villogása megcsillan az ő autójának fényezésén. Kecsesen lehúzódott az út szélére, kikapcsolta a zenét, és várta, mi fog történni. Talán csak meg akarják dicsérni a kocsit. Ez gyakran előfordult.

Kovács törzsőrmester kiszállt, megigazította a sapkáját, és komótos léptekkel odasétált a kabrióhoz. Rutinból végignézett az autón, majd behajolt a nyitott ablakon. Látta a lány őszinte, csillogó mosolyát, ami egy cseppnyi bűntudatot sem sugárzott. A rendőr tudta, hogy itt felesleges hosszas jogi kioktatásba kezdeni a közlekedésbiztonságról, egyszerűen csak a tényekre kell szorítkozni. Szigorú, hivatalos hangon megszólalt:

– Kisasszony, nem ég a fényszórója! Ez így most 20 ezer forint lesz!

Vivien arca egy pillanatra megmerevedett, ahogy az agya feldolgozta az információt. Aztán hirtelen egy széles, hálás, őszinte mosoly terült szét az arcán. Felnézett az egyenruhás férfira, mint egy megmentőre, és csengő hangon így válaszolt:

– Köszönöm biztos úr! Ezért a szervízben a tripláját akarták elkérni. Kedves öntől, hogy megállított, és ilyen jutányos áron megcsinálja.