Apuka bevetésen a tengerparti nyaraláson

A tengerparti nyaralás harmadik napja az a varázslatos lélektani pont, amikor az emberről végre tényleg lepereg a hétköznapi stressz utolsó, makacs rétege is. A gyerekeket, akik az elmúlt negyvennyolc órában megállás nélkül fagylaltot és wifit követeltek, végre beszippantotta a szálloda "Kincskereső Kalózok" nevű animátorklubja. A naptej kókuszos illata már visszavonhatatlanul beivódott a strandtörölközőkbe, és a legnagyobb, legfajsúlyosabb döntés, amit meg kell hozni, mindössze annyi, hogy Aperol Spritzet, vagy inkább egy jó fagyos Mojitót rendeljünk-e a kora délutáni hőségben.

Betti és barátnője, Eszter pontosan ebben a zen-közeli, irigylésre méltó állapotban ültek a tengerparti bár árnyékos teraszán. A pálmalevelekből font hatalmas napernyő alatt kellemes, sós szellő fújt, a tenger lágyan és ritmikusan hullámzott a háttérben. Az asztalukon gyöngyöző poharak, rajtuk pedig a jól megérdemelt pihenés kisimult arckifejezése ült.

Eszter, aki amolyan beépített, nagy hatótávolságú radarral rendelkezett minden potenciális dráma, pletyka és apró emberi gyarlóság iránt, hirtelen megmerevedett. Hatalmas, sötét, keret nélküli napszemüvege mögül meredten sasolt valamit a távolban. A félig a szájához emelt, jégkockáktól csilingelő pohara megállt a levegőben.

Betti halkan felsóhajtott. Jól ismerte ezt a vadászkutya-szerű testtartást. Ez a póz általában azt jelentette, hogy valaki a szállodában a korához képest indokolatlanul apró fürdőruhát vett fel, vagy a szomszéd asztalnál egy pár éppen látványos, tányércsapkodós szakításra készül.

Laci, Betti tíz éve hűséges, ám a vasárnapi pörkölteket és az esti meccsnézős söröket egyre kevésbé titkolni tudó férje kerek fél órája indult el azzal a felkiáltással, hogy "hoz valami rágcsálnivalót, meg egy újabb kör italt a lányoknak". Az út a pultig nagyjából harminc méter volt, így a harminc perces távollét már kezdett indokolatlanná válni.

Eszter hirtelen, szinte teátrális mozdulattal letette a poharat a faasztalra, és drámaian előredőlt. Fejével és a kezével is egyértelműen a faépítményű koktélbár irányába bökött, mintha csak egy ritka, veszélyes állatfajt mutatna meg a szafarin.

A pultnál egy huszonéves, tökéletesen napbarnított bőrrel rendelkező pultoslány mosolygott éppen valakire. A lány egy olyan bikinifelsőt viselt, amitől a helyi plébános valószínűleg azonnal szenteltvízért kiáltott volna. És az a valaki, akire ez a mosoly irányult... nos, az a valaki Laci volt.

De ez nem a megszokott, kanapén elnyúlós, mackónadrágos Laci volt. Ez a férfi lazán, egyfajta megjátszott lezserséggel támaszkodott a pultra, egyik kezében egy sörrel, és olyan intenzitással, olyan élénk gesztikulációval magyarázott a lánynak, mintha legalábbis ő lenne a helyi James Bond, aki épp most szállt ki az Aston Martinjából, és csak inkognitóban van ezen a szigeten. A tartása olyan egyenes volt, amilyet Betti utoljára az esküvőjükön látott, amikor a pap felé sétáltak.

Eszter hangja őszinte aggodalommal és egy jókora adag női szolidaritásból fakadó felháborodással telt meg, miközben barátnőjére nézett:
– Az ott nem a férjed, aki feltűnően flörtöl azzal a csinos pultoslánnyal?

Betti kényelmesen, egy csöppet sem sietve hátradőlt a fonott székben. Hunyorogva a bár felé pillantott, és alaposan végigmérte a férjét. Látta, ahogy Laci épp valami nagyon sármosnak, nagyon lazának szánt, féloldalas mosolyt ereszt meg a lánynak, miközben a másik kezével hanyagul beletúr egyre ritkuló hajába, majd nyugodtan, mintha mi sem történt volna, kortyolt egyet az italából.
– Aha, tényleg ő az! – mondta a világ legnagyobb, legőszintébb nyugalmával Betti, és egy cseppet sem remegett meg a hangja.

Eszter szemei valószínűleg akkorára nőttek a napszemüveg mögött, mint egy-egy kávéscsésze. Szinte levegő után kapott barátnője teljes közönyét látva. Nem ehhez volt szokva. Egy tisztességes feleség ilyenkor feláll, odamegy, és rendet tesz!
– És nem is zavar?! – kérdezte egy oktávval magasabb, emelt hangon, már-már készen arra, hogy ő maga pattanjon fel, és mentse meg Betti becsületét.

Betti széles, őszinte mosolyra húzta a száját, és a szeme sarkában megjelentek az apró, vidám nevetőráncok. Tekintetét visszafordította a pultnál páváskodó férjére, és halkan felkacagott.
– Dehogy zavar, sőt! Kíváncsi vagyok, hogy mennyi ideig bírja így behúzott hassal.