Feri bácsi, a kis Tisza-parti falu élő legendája
Minden falunak szüksége van egy legendára, és a mi kis Tisza-parti településünknek Feri bácsi a saját élő, lélegző legendája. Ha valaki hosszabb ideje élt itt, mint a templom tornya, és valószínűleg több története volt, mint amennyit a helyi történelemkönyv el bírna, az Feri bácsi volt. Túlélte három feleségét, több tucat orvosi prognózist, és még azokat a rendkívül erős házipálinka-kísérleteket is, amiket a falu legbátrabb legényei is csak suttogva emlegettek. A legutóbbi pletyka, ami szájról szájra járt, mint egy szent ereklye, azonban még ezeknél is drámaibb volt.
A dolog a postán kezdődött, ahol Erzsi néni halkan súgta meg a polgármesternek: "Hallottad Feri hírét? Kovács doktor mondta, Feri legyőzte azt." "Mit?" – kérdezte a polgármester, tekintetét meglepetten felkapva. "Hát a halálos kórt! Olyan tünetei voltak, amiket a szakkönyvek csak a végstádiumban említenek. Azt mondták, a városi specialista csak legyintett, és hetekben, napokban mérte az időt. És nézd meg, ott ül a kocsmában!"
A pletykák végül nagyobbra nőttek, mint Feri bácsi babkarói. Beszéltek "ritka, gyógyíthatatlan trópusi tüdőbajról," és "agyat rágó féregről," amit állítólag egy romlott pálinkatételből szedett össze. De ott volt Feri, még mindig a Kék Hordó kocsma törzsvendége, még mindig kortyolgatta a sörét, és látszólag teljesen érintetlenül hagyta az a drámai diagnózis, amivel, a pletykák szerint, az orvosi szakma már lemondott róla.
A Kék Hordó az a hely, ahol a pletykákból igazság lesz, és ahol az igazság néha viccesebb, mint a legvadabb pletyka. Egy esős estén, miután a legújabb pálinka-évjárat minőségéről folytatott parázs vita után egy pillanatra csend lett, egy fiatalember, aki úgy döntött, hogy végére jár a dolognak. A kocsma levegője nehéz volt a sör és a pálinka illatától.
A fiatalember végül összeszedte a bátorságát, és megszólította Feri bácsit, mire minden szem rájuk szegeződött a sarokasztalnál. Kovács doktor is az asztaluknál ült, és bár látszólag a kártyáit nézte, feszülten figyelt. Feri bácsi még mindig a sör habjára koncentrált, amikor a fiatalember megszólalt.
– Feri bácsi, azt beszélik, hogy magának sikerült legyőznie egy halálos betegséget. Ez igaz? – kérdezte a fiatalember, hangja meglepően komoly volt. A kocsma többi vendége megállt a kártyajátékban. A pultosnő is megszakította a poharak törölgetését. Feri bácsi végre felnézett, komoly, ráncos arca nem árult el semmit. De Kovács doktor arcán látszott az izgalom. Feri bácsi végül mélyen belenézett a sörösüvegbe, majd vissza a fiatalemberre.
– Bizony igaz! – mondta Feri bácsi, szavai komoly, megtapasztalt súlyt hordoztak. Kovács doktor elégedetten bólintott, mint aki megerősítést kapott a tudomány legújabb csodájáról.
A fiatalember még közelebb hajolt, kíváncsisága teljesen felülkerekedett. Valamilyen ősi gyógynövényes titokra, csodatevő imákra, vagy talán a legmodernebb orvosi eljárásokra számított, amiket Feri bácsi megoszt vele.
– És hogy csinálta? – suttogta, feszülten várakozva.
Feri bácsi még egy, megfontolt kortyot vett a söréből, majd letette a poharat. Rejtélyes, cinkos mosollyal hajolt közelebb, mintha valami világrengető titkot osztana meg, és átadta az ultimate bölcsességet:
– Pofonegyszerű! Nem tudtam róla, hogy halálos.
A kocsma csendje mély volt, körülbelül két másodpercig. Aztán hirtelen, mint a gátak szakadása, nevetésben tört ki a fiatalember, amit hamarosan a kártyások, a pultosnő és mindenki más nevetése követett. Kovács doktor arca döbbent és hitetlen volt, de végül ő is elnevette magát.
Feri bácsi csak mosolygott, elégedetten a válaszával. Később elmagyarázta, hogy akkoriban valóban köhögött kicsit, és talán egy kis láza is volt, de a tévéje elromlott, a szemüvegét meg elhagyta, így sosem olvasta azokat az ijesztő szalagcímeket a "globális világjárványról", amiktől mindenki rettegett. Csak arra gondolt, hogy talán néhány csésze hársfatea és egy-két kupica pálinka segít majd. Ha tudta volna, hogy akár súlyos is lehet a betegsége, talán annyira bepánikolt volna, hogy nem ússza meg ilyen könnyedén.
És itt rejlik Feri bácsi tudattalan bölcsességének mély és meglepően életszerű igazsága. Néha az elme a legerősebb patika. Gyakran nem maga a betegség győz le bennünket, hanem az ijesztő tudat és a félelem. Feri bácsi egyszerű, a tudatlanságából fakadó hite a saját egészségében, megengedte a testének, hogy végezze a munkáját, anélkül, hogy a rémült agya beleavatkozott volna.
A modern orvostudomány és a gyógyszerek persze elképesztő dolgokra képesek, és vitathatatlanul életeket mentenek nap mint nap. Feri bácsi esete azonban arra is emlékeztet, hogy nem kell minden apró köhintésnél vagy múló gyengeségnél azonnal a legütősebb pirulák után kapni. Néha egy kis türelem, egy jó nagy adag derű és a saját szervezetünkbe vetett hit pont elég ahhoz, hogy a testünk maga végezze el a munka nehezét.
