Az utolsó szalmaszálba is megpróbált belekapaszkodni a bácsi
Kovács Józsi bácsi számára a múlt heti orvosi vizit felért egy mély gyomrossal. A fiatal, de annál határozottabb doktornő nemcsak szigorú diétára fogta, hanem kimondta a legkegyetlenebb ítéletet is: egy korty alkohol sem csúszhat le a torkán.
Az azóta eltelt egy hét igazi, hamisítatlan kínszenvedés volt. Józsi bácsi úgy érezte magát a saját házában, mint egy szigorított fegyházban, ahol a felesége, Mari néni volt az ügyeletes smasszer. A reggelek voltak a legrosszabbak. Évtizedes rituálé tört ketté: elmaradt a napindító, kerítésszaggató szilvapálinka, ami nélkül – Józsi bácsi szent meggyőződése szerint – az emberi vérkeringés is csak takaréklángon döcög. Minden reggel, amikor a kávéját kavargatta, a keze szinte ösztönösen nyúlt volna a kupicáért, de csak a levegőt markolta meg.
Aztán ott volt a diéta. A sűrű, szaftos pörkölteket és a ropogósra sült szalonnát felváltotta a párolt zöldség, a sótlan csirkemell meg a köles. Józsi bácsi minden ebédnél úgy nézett a tányérjára, mintha valami személyes sértést tálaltak volna fel neki. "Ezt még a nyulak is kiköpnék," morogta sokszor a bajsza alatt, miközben a fűrészpor ízű puffasztott rizst rágta. De a legnagyobb lelki terrort a konyhaszekrény teteje jelentette. Ott trónolt, elérhetetlen magasságban a féltve őrzött, házi főzésű nedű. Az üveg szinte hívogatta, a napfény gúnyosan csillant meg az oldalán, de Mari néni sas szeme mindent látott. Józsi bácsi esténként a tévé előtt ülve egyre csak azon rágódott, hogy ha ez a híres mesterséges intelligencia már magától megírja a diákok leckéjét meg elvezeti az autót, miért nem tud kitalálni végre egy olyan gyógyszert, amire nyugodtan le lehet hajtani egy kupicával.
Letelt a hét, és eljött a kontroll ideje. Józsi bácsi, kezében a legfrissebb leletekkel, reménykedve ült be a rendelőbe. Úgy érezte, a szenvedéseiért cserébe kijár neki némi engedmény. Hiszen ő becsületesen rágta a répát, elviselte az ízetlen leveseket, és egyetlen csepp alkoholt sem ivott.
A doktornő elégedetten bólintott a papírokat bújva.
– Nos, Józsi bácsi, a vérnyomása máris szebb, és az értékek is javulnak. Csak így tovább, továbbra is tartsuk be az utasításokat!
Józsi bácsi szeme felcsillant. A dicséret jólesett, de ő valami sokkal kézzelfoghatóbb jutalomra vágyott a rengeteg lemondás után. Óvatosan megköszörülte a torkát, kihúzta magát a széken, arcára felöltötte a legártatlanabb mosolyát, majd reménykedve feltette a kérdést, ami már napok óta nagyon fúrta az oldalát:
– Pálinkát azért ihatok már, drága dokotornő?
A doktornő megállt a tollal a kezében, az arcáról azonnal lefagyott a bátorító mosoly. Mélyet sóhajtott, és szigorúan nézett a páciensére.
– Józsi bácsi, már a múlt héten is elmondtam, hogy legalább fél évig semmi alkohol.
Józsi bácsi egy cseppet sem jött zavarba, csak kissé csalódottan megvonta a vállát, és azzal a tipikus, makacs faarccal válaszolt:
– Tudom, csak azt gondoltam, hogy azóta már azért fejlődött valamit az orvostudomány.
