Az autónepper élete üzletét köthette meg
A használt autópiac egy egészen sajátos ökoszisztéma. Olyan, mint egy őserdő, ahol a gyanútlan vevő a gazellák békés naivságával sétálgat, miközben a bokrok mögül dörzsölt, minden hájjal megkent ragadozók – a simlis használtautó-kereskedők – figyelik minden lépését. Ezek a kereskedők nem csupán autókat árulnak; ők a verbalitás nagymesterei, az illúziók építészei és a fizika törvényeinek kreatív értelmezői.
A dörzsölt neppereknek megvan a maguk sajátos fegyvertára. Ott van a klasszikus „orvos házaspár harmadik autója volt, csak templomba jártak vele vasárnap” legenda, amit nagyjából minden 250 ezer kilométert futott, szétesőben lévő családi igáslóra ráaggatnak. Vagy a „garázsban tartott, nem dohányzó” duma, miközben az utastérben még mindig érezni a kilencvenes évek összes elszívott Kárpátjának a bukéját. A simlis kereskedők azonnal kiszagolják a prédát: ha valaki bizonytalanul lép be a telepre, esetleg úgy néz át a motorháztető alatt, mint aki egy idegen galaxis űrhajójának belsőégésű berendezését tanulmányozná, a csapda azonnal bezárul.
Ha pedig a kedves vásárló történetesen nemcsak járatlan a témában, de – hogy finoman fogalmazzunk – az átlagosnál némileg naivabb vagy éppen kifejezetten butácska, a nepper szemei előtt azonnal felvillan a dollárjelek helyett a forintmilliós haszon. Számukra az ilyen ügyfél az abszolút főnyeremény, akinek még a rozsdás küszöböt is „beépített súlycsökkentő aerodinamikai extraként” lehet eladni, a csikorgó ékszíjat pedig „sportos, madárcsicsergést utánzó prémium hangeffektként”.
Így történt ez azon a napsütéses délutánon is azon a bizonyos murvás telephelyen, ahol a sors és a jó szerencse összehozta a dörzsölt, minden apró trükköt ismerő helyi neppert és a végtelenül naiv, az autók világában teljesen elveszett fiatal nőt.
A telepen sorakozó, kissé megfáradt járművek között messziről rikított egy élénkrózsaszín, apró kisautó, amelynek fényszóróira valamilyen érthetetlen, de kétségkívül feltűnő módon hatalmas, műanyag szempillákat ragasztottak. Az autó gyakorlatilag úgy festett, mintha egy tinimagazinból gurult volna ki, és pont emiatt azonnal rabul is ejtette a naiv érdeklődő szívét.
A kereskedő, aki már rutinosan mérte fel a helyzetet, azonnal ott termett, arcán azzal a jellegzetes, mindentudó, kissé leereszkedő mosollyal, amit csak a dörzsölt üzletemberek tudnak magukra ölteni, amikor érzik a könnyű préda szagát. Zsebre dugott kézzel, magabiztosan lépett a láthatóan elragadtatott nő mellé, várva az első kérdést.
A nő csillogó szemmel, szinte megbabonázva simította végig a rózsaszín fényezést, majd lelkesen megszólalt:
– Nagyon tetszik az autó! Mennyibe kerül?
A nepper, megérezve a lehetőséget, és azonnal bevetve a jól bevált, bizalmaskodó, „csak neked, csak most” stílust, elégedetten válaszolt:
– Csak neked aranyom, 3 millió a vége!
A nő egy pillanatra elgondolkozott, komolyan és kissé gyanakvóan mérlegelve a hallottakat. Arcán az intenzív gondolkodás jelei mutatkoztak, mintha egy rendkívül bonyolult matematikai egyenletet próbálna fejben megoldani. Végül nagy komolysággal, abszolút természetességgel fordult vissza a férfihoz:
– És mennyi lenne, ha nekem az eleje is kell?
A kereskedő arcára egyetlen tizedmásodperc erejéig ráfagyott a jól begyakorolt mosoly, majd ugyanezzel a lendülettel valami egészen őszinte, szinte átszellemült vigyorrá szélesedett. A rutinos nepper, aki életében már mindenféle alkudozási technikát, kifogást és hajmeresztő logikát végighallgatott, egy pillanatra levegő után kapott. Aztán az agyában lévő képzeletbeli pénztárgép olyan hangosan csendült fel, hogy szinte a szomszéd telepen is hallani lehetett.
Tudta. Érezte a zsigereiben. Megütötte a főnyereményt.
