A férj viselkedése ellenére megingathatatlan a házasságuk
Kavargattam a kapucsínómat, miközben próbáltam valami értelmes mondatba önteni azt, ami már hetek óta piszkálta a csőröm. Szemben velem a legjobb barátnőm, Szilvi ült, aki olyan nyugalommal szürcsölte a saját lattéját, mintha a világ legbékésebb dolga lenne az ő élete. Pedig én pontosan láttam, miket művel a férje, és lassan engem jobban frusztrált a dolog, mint őt.
Múlt hétvégén is, a közös kerti sütögetésen Laci megint elemében volt. Körbedongta az új szomszédasszonyt, látványosan udvariaskodott a kolléganőinknek, és általában úgy viselkedett, mint egy túlbuzgó pávakakas, aki mindenáron le akar nyűgözni mindenkit a környezetében. Szilvi pedig? Ő csak ült a nyugágyban, és békésen ette a krumplisalátát, mintha mi sem lenne természetesebb.
De ez még semmi volt a két héttel ezelőtti borkóstolóhoz képest! Hárman mentünk el egy elegáns étterembe, ahol egy gyönyörű, huszonéves, vörös rúzsos sommelier lány mutatta be a borokat. Laci abban a pillanatban rákapcsolt, mintha egyenesen egy James Bond film forgatásán lenne. Hirtelen „hatalmas borszakértő” lett, lazán nekidőlt a pultnak, és olyan búgó, mély hangon kezdett el a tanninokról meg a tölgyfahordós érlelésről magyarázni a lánynak, hogy az kínjában már a dugóhúzót szorongatta. Laci még a zakója gombját is kigombolta, hogy férfiasabbnak tűnjön, és úgy itta a lány szavait, mintha az az élet nagy titkait osztaná meg vele. Én már majdnem elsüllyedtem szégyenemben, de amikor odanéztem Szilvire, ő csak kényelmesen kért még egy pohár chardonnay-t, belekortyolt, és nevetve odasúgta nekem: "Laci utoljára az egyetemen ivott bort, akkor is kólával."
Most, a kedvenc kávézónk apró faasztalánál úgy éreztem, muszáj rákérdeznem erre az egészre. Egyszerűen nem értettem ezt a zen nyugalmat. Letettem a csészémet a kistányérra, kissé előredőltem, és egyenesen a szemébe néztem.
– Téged miért nem zavar, hogy a férjed folyton a nőket hajkurássza és csapja nekik a szelet? – bukott ki belőlem a kérdés, talán egy fokkal feszültebb hangon, mint terveztem.
Vártam, hogy felsóhajt, esetleg elszomorodik, vagy legalább egy apró ránc jelenik meg a homlokán. Ehelyett Szilvi csak hanyagul megvonta a vállát, és egy apró, sokatmondó mosoly jelent meg a szája szélén.
– Áh, már megszoktam. A férjem pont olyan, mint a kutyám.
Pislogtam párat. A kutyája? Benő, az a kissé túlsúlyos, mérhetetlenül lelkes golden retriever, aki a saját lábában is képes megbotlani, ha meglát egy teniszlabdát?
– Ezt meg hogy érted? – kérdeztem őszinte döbbenettel, miközben a szemöldököm szinte a hajam tövéig szaladt.
Szilvi kényelmesen hátradőlt a székében, letört egy apró darabot a süteményéből, és nevetve a szemembe nézett.
– Ő is rohan minden kocsi után, de ha egyszer véletlenül sikerülne is elkapnia egyet, vezetni úgysem tudná.
Egy pillanatnyi döbbent csend ereszkedett az asztalunkra, mielőtt hangosan és őszintén felkacagtam. A kávézó szomszédos asztalainál ülők furcsán pillantottak ránk, de egyáltalán nem érdekelt. Hirtelen minden a helyére került. Laci valóban csak a műsornak élt, az ártalmatlan, felszínes flörtölés bajnoka volt, de ha egy nő valaha is komolyan venné az ajánlkozását, valószínűleg ijedtében hazaszaladna Szilvihez. Ott, a kávé és a sütemények illatában rájöttem, hogy a barátnőm tökéletesen uralja a helyzetet.
