Méghogy a férfiak nem tudnak romantikusak lenni

Szombat délután. Kint szikrázó napsütés, mi meg bent gubbasztunk a kanapén életem értelmével. Már a tizedik influenszer posztját pörgetem az Instán, aki épp egy luxusnyaraláson szürcsöl valami méregdrága koktélt, miközben a pasija szelíden simogatja az arcát, és valószínűleg épp egy frissen költött verset suttog a fülébe az örök szerelemről és a bőre illatáról.

Lassan oldalra pillantok Balázsra. A kisujjával éppen az orrát túrja, miközben a tekintete a telefonjára tapad. Valószínűleg egy újabb autós videót néz, vagy a haverjaival vitatja meg a tegnapi meccset a Messengeren. Romantika-szint: mínusz ezer.

Elkezdek puffogni magamban. Mikor kaptam utoljára virágot? Nőnapkor. Egy kókadozó tulipánt, amit a sarki benzinkúton kapott fel az utolsó pillanatban, és amiről még az árcédulát is elfelejtette levenni. És randi? A múltkori "romantikus vacsoránk" abból állt, hogy rendeltünk egy akciós családi pizzát, és kis híján vérre menő vitát folytattunk az utolsó szeletért.

Úgy döntök, ebből elég volt. Nő vagyok, vágyom a törődésre, a szenvedélyre, a nagybetűs Gesztusokra! Meg kell értetnem vele, hogy egy kapcsolat nem csak a közös rezsifizetésből és a kanapé koptatásából áll. Felé fordulok, készen arra, hogy előadjam a nagy monológot az érzelmi szükségleteimről.

Ekkor váratlan dolog történik. Peti leteszi a telefont. Felém fordul, és egyenesen a szemembe néz. A tekintete komoly, már-már mély. A testbeszéde nyitott. Egy pillanatra úgy tűnik, mintha ő is érezné a feszültséget a levegőben. Mintha a gondolataimban olvasott volna, és rájött volna, mennyire elhanyagolt mostanában.

Megtöri a csendet:
– Mit szeretnél?

Na végre! – sóhajtok fel magamban. Itt a pillanat. Érzi! Tudja! Nem fogom vissza magam. Ha már így rákérdezett a lelkem legmélyebb vágyaira, megkapja a teljes listát. Kihúzom magam, mély levegőt veszek, és egy kis drámai, sértődött éllel a hangomban rázendítek:
– Igazán lehetnél egy kicsit romantikusabb! Halmozz el bókokkal, lepj meg virággal, és vigyél el valami drága étterembe!

Beáll a csend. Várom a hatást. Várom, hogy bűnbánóan megfogja a kezem, és azt mondja, mennyire igazam van.

Peti arca azonban egy pillanatra lefagy. A szemeiben a mély, lelki kapcsolódás helyét átveszi a teljes, őszinte, férfias értetlenség. Lassan megvakarja a tarkóját, majd csendesen kiböki:

– Én arra gondoltam, hogy mit hozzak a Lidl-ből?