Az orvostudomány elbújhat a nagyi érvelése mellett
A nagymamám 87 éves, de még mindig olyan kemény, mint a kád széle. A kendőjét csak alváshoz veszi le (szerintem), és a kötényében mindig van legalább egy fokhagymafej meg egy kisebb bicska.
Tudtam, hogy mire számíthatok, amikor leutaztam vidékre a hétvégén, hogy meglátogassam őt, és egy kicsit segítsek neki a kertben. Persze a segítségem csak annyiból állt, hogy tizenötször megpróbáltam elvenni tőle a kapát, de 87 évesen is olyan szorítással tartotta, mintha az élete múlna rajta. Végül megegyeztünk abban, hogy ő kapál, én meg megetetem a tyúkokat, és összeszedem a tojásokat. A munka végeztével a menetrendszerű „panaszkodós kör” következett. Ahogy említettem, a nagyi a kora ellenére még mindig meglepően fitt, de panaszkodni azért szeret, és a drámai tálaláshoz mindig volt érzéke.
A nagyi éppen a szomszéd Mariska néni legújabb pletykáit mesélte, de éreztem, hogy közeleg a pillanat, amikor valami fájni kezd. Be is igazolódott a gyanúm.
Egy sóhaj kíséretében, miközben finoman megfogtam a kezét, hogy bátorítsam, kibökte: – Elkezdett fájni a bal lábam! – mondta lemondóan.
Próbáltam a lehető legjózanabb és legvigasztalóbb lenni. Végül is, érthető, ha ennyi idősen már itt-ott sajog valami egy félnapos kapálás után. Ránéztem, és türelmesen megjegyeztem: – De nagyi, 87 éves vagy, ez már a korral jár.
Erre nagyi egy pillanatra elhallgatott. Láttam a szemében azt a jellegzetes villanást, ami azt jelezte, hogy épp most készül megsemmisíteni az érvelésemet. Mély levegőt vett, és olyan ellentmondást nem tűrő hangon, amihez foghatót csak ő tud produkálni, rávágta a megdönthetetlen cáfolatot: – Ne beszélj már butaságokat, te jány! A jobb lábam is 87 éves, és mégsem fáj!
Sakk-matt. Na, erre varrjon gombot az orvostudomány. A nagyi logikája egyszerűen verhetetlen volt.
