Az ország ünnepelt énekesnője, Góth Tabi két nappal a visszavonulása után visszatért

Közzétéve: 2026-04-29 | 2 perc olvasás
Bulvár

Tóth Gabi, aki saját szerény véleménye szerint 18 évig volt az ország ünnepelt énekesnője, két nappal ezelőtt arról beszélt egy videójában, hogy azt hitte, a választások után végre békén hagyják. De nem. A világ gonosz, és valamiért nem akarja elfelejteni azt a néhány apróságot, amit a művésznő az utóbbi időben elkövetett. "Tökre vállalom a saját felelősségemet a dolgokban, a hibáimat, de azért olyan érzésem van, mintha az ország összes hibáját én követtem volna el" – panaszolta Tóth Gabi, majd pedig azt is bejelentette, hogy elcsendesedik egy időre, és új alapokra helyezi az életét.

Nos, ez a mély, befelé forduló elcsendesedés igencsak tiszavirág-életűnek bizonyult, ugyanis nagyjából addig tartott, amíg Gabi rá nem jött, hogyan kell bekapcsolni a kamerát az újabb videóhoz. A nemzet csalogánya két napig bírta a digitális detoxot, és visszatérő videójában elénekelte A legnagyobb showman című filmből a Never Enough (Soha nem elég) című dalt.

A dalválasztásért mindenképpen jár az őszinteségi különdíj, ugyanis kevés dolog foglalja össze jobban az énekesnő életművét, mint az a sor, hogy "Soha nem elég".

De ne legyünk igazságtalanok, hiszen Gabi nemcsak a torkából él. Mint kiderült, az énekesnő igazi multitalentum: a színpadon dívaként tündököl, a hétköznapokban pedig a Fidesz-frakció szerény és alázatos háttérmunkása. A Partizán által megszellőztetett szerződés szerint Gabi 2024 júliusa óta havi nettó 1,33 millió forintért segíti titkárnőként Kocsis Máté munkáját.

És ha az éneklésért kapott gázsi meg a titkári fizetés csak a rezsire lenne elég, ne aggódjunk: a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) is besegített némi közpénzzel, hogy Gabi új alapokra helyezhesse az életét. A művésznő 5 millió forintot kapott új dalok szerzésére, a párja, Papp Máté Bence pedig szintén ekkora összeget tehetett zsebre tánckoreográfiák kreálására. Az álompár közös cége pedig további 9 millió forintot kapott videóklip-forgatásra.

Milyen szép is az, amikor a szerelem és a művészet ilyen harmonikusan találkozik a Nemzeti Kulturális Alap kasszájánál!

További cikkeink

Jöhet az ivószünet a Forma-1-ben is!
Jöhet az ivószünet a Forma-1-ben is!

Ötpercenként megállás a vezető kényelmének javítása érdekében, aminek semmi köze a reklámokhoz

A magyar Robin Hoodot, a bankok leverőjét, Ambrus Attilát elhagyta 20 évvel fiatalabb felesége
A magyar Robin Hoodot, a bankok leverőjét, Ambrus Attilát elhagyta 20 évvel fiatalabb felesége

A legfrissebb hírek szerint 14 év után Ambrus Attila, az ország kedvenc (ex)bankrablója és húsz évvel fiatalabb felesége, Réka bedobták a törölközőt.

Majka nagy összegben fogadott, hogy Sulyok Tamás marad-e a posztján június 30-ig, ezért kéréssel fordult a köztársasági elnök felé
Majka nagy összegben fogadott, hogy Sulyok Tamás marad-e a posztján június 30-ig, ezért kéréssel fordult a köztársasági elnök felé

Felejtsük el a politikai elemzéseket és a nemzet sorsát aggódva figyelő értelmiségi kerekasztalokat! A magyar belpolitika legégetőbb kérdése jelenleg egy sokkal prózaibb, ám annál húsbavágóbb probléma.

Rogán Tóni úgy legatyásodott, hogy tömegközlekedési eszközre szállt. A metrón állva kapták lencsevégre a feltalálót
Rogán Tóni úgy legatyásodott, hogy tömegközlekedési eszközre szállt. A metrón állva kapták lencsevégre a feltalálót

Nehéz idők járnak, kérem szépen az Orbán kormány egykor tündöklő tagjaira, ugyanis egy egészen szívbemarkoló jelenetnek lehettek tanúi a budapesti kisföldalattin utazók.

A magyar nők álma, Barátok Közt Ádám nem mindig bánt úgy a feleségével, mint most
A magyar nők álma, Barátok Közt Ádám nem mindig bánt úgy a feleségével, mint most

Minden nő arról álmodik, hogy talál egy férfit, aki jóban-rosszban mellette áll, támogatja a legnehezebb időkben, és persze folyamatosan emlékezteti rá: lehetne egy kicsit vékonyabb is.

Az óriási köztiszteletnek örvendő Sulyok Tamás elárulta, hogy lemond-e a köztársasági elnöki pozícióról
Az óriási köztiszteletnek örvendő Sulyok Tamás elárulta, hogy lemond-e a köztársasági elnöki pozícióról

Magyarország fellélegezhet! Sulyok Tamás, a nemzet megingathatatlan bástyája és a Sándor-palota legnépszerűbb lakója az Indexnek adott interjújában nyugtatta meg az érte aggódó, őt rajongásig szerető milliókat.