Azt hitte, neki mindent szabad, amíg meg nem szólalt a háta mögött egy hang

A kollégámmal békésen támasztottuk a falat a kávénkat kortyolgatva, és figyeltük a belvárosi forgatagot. Aztán a szemünk láttára megtörtént az, amihez foghatót az ember csak a filmekben, vagy a legmélyebb pesti közlekedési abszurdokban lát.

Egy hófehér, csillogó luxus SUV úgy farolt fel a járdára az ATM mellé, mintha a tulajdonosa legalábbis a város főépítésze lenne, aki épp elégedett terepszemlét tart a saját birtokán. A hatalmas kerekek alatt reccsent a kövezet, a gyalogosok pedig ijedten húzódtak félre a monstrum elől.

Az ajtó kivágódott, és egy szőke nő lépett ki. A tűsarka úgy kopogott a flaszteron, mint aki épp a privát kifutóján sétál. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne – mintha a járda és a KRESZ csak a pórnép számára kitalált bosszantó apróságok lennének –, kecsesen odatipegett a bankautomatához.

– Na, mondom, Márk, ez a te asztalod. Te jobban értesz a „magasabb körökhöz” és a kiváltságosok lelkivilágához – bökök rá a kollégámra, miközben elnyomom a mosolyt.

Márk, aki tíz éve van a szakmában, vette a lapot. Lassan, komótos léptekkel megindult a hölgy felé, mint egy türelmes ragadozó, aki tudja, hogy a zsákmány már úgysem menekülhet. Ahogy odaért, a hölgy épp türelmetlenül sóhajtozva kezdte el pötyögni a PIN-kódját a gépbe, miközben méregdrága táskája hanyagul lógott az alkarján.

– Hölgyem, ön parkolt le itt a járdán az előbb? – kérdezi Márk. A hangjában nyoma sincs arroganciának, végtelenül udvarias, de ott bujkál benne az a bizonyos hivatalos, ellentmondást nem tűrő tónus.

A nő hátra sem nézett. A válla felett, mélyen lenéző, végtelenül flegma hangon csak ennyit vetett oda:

– Igen! Na és akkor mi van?! Talán zavar?!

Márk arca rezzenéstelen maradt, csak a szeme sarkában jelent meg egy apró, huncut ránc. Egyáltalán nem volt dühös, esze ágában sem volt vitatkozni. Mindössze halál lazán, a lehető legnyugodtabb hangon így válaszolt:

– Semmi különös, hölgyem. Csak szólni akartam, hogy ha már így benne van a tranzakcióban, vegyen le még pluszba negyvenezer forintot.

A nő gondosan ápolt keze megdermedt a billentyűzet felett. Lassan megpördült a tűsarkán, és kikerekedett szemekkel meredt a kollégámra. A flegmaság egyetlen tizedmásodperc alatt illant el, ahogy megpillantotta az egyenruhát, az arca pedig hirtelen olyan lángvörös árnyalatot vett fel, ami tökéletesen harmonizált a rúzsával. A magabiztos úrinőből egy csapásra egy hebegő-habogó, levegő után kapkodó teremtés lett, miközben Márk kényelmesen, egy széles mosoly kíséretében előhúzta a büntetőcédulákat a zsebéből.